Századok – 1963
Közlemények - Borsányi Károly: Az afrikai egységtörekvések a párizsi pánafrikai kongresszustól a casablancai afrikai csúcsértekezletig (1919–1961) 129
AZ AFRIKAI EGYSÉGTÖREKVÉSEK A PÁRIZSI PÁNAFRIKAI KONGRESSZUSTÓL A CASABLANCAI AFRIKAI CSŰCSÉRTEKEZLETIG (1919-1961) Az afrikai egységtörekvósek amerikai négerektől indultak ki, s századunk elejétől három irányban fejlődtek. A vallási-messianisztikus, az irodalmi-művészeti és politikai törekvések közül az első világháború vége óta a politikai mozgalmak kerültek előtérbe. Az első pánafrikai kongresszust 1919-ben, Párizsban tartották. Az egységtörekvések történetében fordulópont a második világháború. Akkor nyilvánvalóvá lett, s az azóta eltelt negyedszázad folyamán egyre jobban kiütközik Afrika világpolitikai fontossága. A háború alatt Észak- és Kelet-Afrika hadszíntérré vált, egész Afrika hadtápterületté. Mediterrán és mezotropikus Afrika sok százezernyi katonájának nemcsak Afrika, hanem Ázsia felszabadításában is fontos szerep jutott. A gyarmati rendszer összeomlása Ázsiában a „kommunista" Eurázsiával szemben „antikommunista" Eurafrika megszervezésére késztette a NATO hatalmakat. A nemzetközi helyzet második világháború utáni alakulása közepette váltak az afrikai egységtörekvések olyan pánafrikai mozgalommá, amelynek célja a tömböktől független Afrikai Egyesült Államok meg' valósítása. A második világháború előtt nemcsak az volt jellemző a pánafrikanizmusra, hogy amerikai négerek voltak a kezdeményezők, hanem az is, hogy a szervezkedés és az időszaki kongresszusok Afrikán kívül — Európában és Amerikában — mentek végbe, s az egész mozgalom szűk körű értelmiségi jellegű volt. Az értelmiségi egységtörekvések politikai tömegmozgalommá alakulásában döntő szerepe van az afrikai szakszervezeti mozgalomnak. Ez a változás az 1945-ben Manchesterben megtartott V. pánafrikai kongresszus óta következett be. A Manchester és Bandung között eltelt időszak erőgyűjtéssel és a területi rész* I egységek kialakítására irányuló törekvésekkel telt el. Három jelentős góc alakult ki: Francia Mezotropikus Afrikában az Afrikai Demokratikus Tömörülés, Brit Nyugat-Afrikában az aranyparti Konventi Néppárt és Mediterrán Afrikában a pánarab, pánafrikai, pániszlám törekvéseket összefogni kívánó új Egyiptom. A bandungi értekezlet 1955-ben megteremtette a gyarmati sorból fölszabadult Ázsia és Afrika nemzetközi I együttműködését. 1958. április 15-e, a független afrikai államok első értekezlete óta sorban létrejönnek azok a szervezetek, amelyek a területi részegységeken túlemelkedve egész Afrika egységéért harcolnak. A független afrikai államok konferenciái államközi szinten, az Összafrikai Népi Értekezlet a politikai pártok együttműködésével, az Afrikai Szakszervezeti Szövetség pedig az afrikai szakszervezeti mozgalom egybefogásával küzd a közös célért. Az afrikai egységtörekvéseket bonyolult ellentmondások jellemzik. A gyarmati rendszer megszüntetésére irányuló egységtörekvések még jóformán ki sem bontakoztak, máris jelentkeznek, s a dekolonizációt ellensúlyozni kívánó neokolonialista mesterkedések nyomán veszélyes visszahúzó erőt jelentenek a belső ellentmondások. Ezek a jelenségek 1960, Afrika éve óta egyre leplezetlenebbül mutatkoznak meg afrikai államközi, pártközi vagy szakszervezeti vonatkozásban egyaránt. Pozitívumai ellenére is súlyos veszélyt jelent a haladó népi erők számára, mert erőik szótforgácsolásával jár együtt, a nemzeti burzsoáziának még leghaladóbb képviselői által is hangoztatott reakciós polgári elmélet egy sajátos Afrikai Személyiségről, az afrikai szocializmusról s a pozitív semlegességnek olyan értelmezése, amely a nemzetközi életben nem tesz elvi különbséget az imperialista tömb és a szocialista tábor politikája között. Nem azonos fejlettségükből fakadó ellentmondásaik ellenére is a Ghana—Guinea— Mali Unió, az Egyesült Arab Köztársaság, Marokkó és Algéria összefogásával 1961 januárjában létrejött s a kongói tragédia tanulságait levonó Casablancai Okmány tartalmazza a leghaladóbb afrikai egységtörekvést. A casablancai hatalmak a világbékéért és az emberi haladásért következetesen küzdő pánafrikai mozgalom leghivatottabb képviselői. 9 Századok
