Századok – 1963
Közlemények - Borsányi Károly: Az afrikai egységtörekvések a párizsi pánafrikai kongresszustól a casablancai afrikai csúcsértekezletig (1919–1961) 129
130 BORSÁNYI К ÁROLY I. AFRIKAI EGYSÉGMOZGALOM; AFRIKÁN KlVÜL (1919—1945) Az afrikai egységmozgalom első próbálkozásai Afrikán kívül keletkeztek, az amerikai négerek között. Kifejezésre jutott bennük részint a vágyódás aj őshaza iránt, részint a segíteni akarás a gyarmati elnyomás alatt sínylődő afrikai népeken. Évszázadunk elejétől a mozgalomnak három irányzata alakult ki. A messianisztikus vallási irányzat Marcus Garvey nevéhez fűződik,1 a művészeti-irodalmi mozgalom elismert tekintélye Jean Price-Mars,2 a politikai pánafrikanizmus elindítója Sylvester Wüliams,3 legnagyobb képviselője W. E. Burghardt du Bois. 4 A pánafrikai mozgalom első szervezett megnyilvánulására, az első kongresszusra 1919-ben, Párizsban kerülhetett sor. A kongresszus résztvevői tizenöt országot képviseltek, közöttük kilenc afrikai angol ós francia gyarmatot. Joggal hivatkoztak az amerikai ós afrikai néger katonák százezreinek véráldozatára, amikor a Népszövetségtől a volt német gyarmatok nemzetközi igazgatását kérték.5 Ez az első pánafrikai kongresszus felhívással fordult az afrikai népekhez, hogy alakítsanak területenként nemzeti kongresszusokat, s azok állandó szervezetként harcoljanak a gyarmatok felszabadításáért. 1920-ban elsőnek a nyugat-afrikai nemzeti kongresszus jött létre, s ezt követtéknemzetikongreszszusok Dél-Afrikában, Rhodóziában, Nyaszaföldön, Tanganyikában ós Angolában.6 A második kongresszuson, amelyet Londonban és Párizsban tartottak 1921-ben, már bővült az afrikai résztvevők száma. A vüághoz intézett kiáltványban síkra szálltak a faji egyenlőségért, a Népszövetséghez pedig beadvánnyal fordultak a volt német gyarmatok önkormányzata érdekében.' A harmadik kongresszust 1923-ban tartották Londonban ós Lisszabonban. A portugál gyarmatok néger szervezeteinek központja, a Liga Africana a kongresszus útján kérelemmel fordult a portugál kormányhoz a kényszermunka enyhítéséért, de ígéreten kívül egyebet nem ért el.8 A gyarmati hatalmak fokozódó ellenállása hiúsította meg az 1925-re tervezett kongresszus megtartását.9 így a negyedik pánafrikai kongresszust csak 1927-ben tarthatták meg New Yorkban amerikai néger nők kezdeményezésére. Noha egy sor rendkívül ^ fontos határozat látott napvilágot, ezek gyakorlati értéke majdnem a semmivel volt egyenlő, hiszen Afrikát csak néhányan képviselték az Aranypartról, Sierra Leonéból, Libériából ós Nigériából.10 1929-ben végre Afrikában akarták megrendezni az ötödik pánafrikai kongresszust, Tuniszban. A francia hatóságok nem engedélyezték.1 1 Az afrikai kérdés ettől fogva egészen a második világháború befejezéséig háttérbe szorult a gazdasági világválság s annak politikai következményei mögé. Érdektelenségbe süllyedt, s csak egészen szűk körre szorítkozott a Nemzetközi Afrikai Tájékoztató Iroda működése; ez később Pánafrikai Szövetség néven alakult újjá. A Szövetség vagy húsz afrikai szervezet összefogása volt, I s céljául az afrikai függetlenség és egység megvalósítását tűzte ki.12 A nemzetközi szakszervezeti mozgalom afrikai képviselőitől és Angliában élő néger munkásoktól s értelmiségiektől, többségükben egyetemi hallgatóktól indult el a második világháború vége felé a kezdeményezés a pánafrikai mozgalom újjászervezésére, így történt, hogy 1945. október 15-től 21-ig az angliai Manchester lett az ötödik pánafri- i kai kongresszus helye.13 Ez a kongresszus nagy jelentőségű az afrikai egységmozgalom történetében. Vele lezárul az egységtörekvések első korszaka, amelynek jellemzője az volt, hogy Afrikán kívül folyt a szervezkedés, ós 1945 előtt nem afrikaiak voltak a kezdeményezők. A manchesteri értekezlet után a küzdelem színtere áthelyeződik Afrikába. A kongresszuson méltó képviselettel vett részt Afrika. Közel hatvan nép majd kétszáz küldöttje volt jelen, közöttük Nyugat-Afrikából Kwame Nkrumah és Kelet-Afrikából Jomo Kenyatta. A kongresszust valóban pánafrikaivá tette az, hogy a brit területekén kívül ott voltak Etiópia és Líbia képviselői, s megteremtették a kapcsolatot I Philippe Decraene : 1л panafricanisme. Paris. 1959. 14—16. 1. Ábdoulaye Ly : Les masses africaines et. l'actuelle condition humaine. Paris. 1956. 204—205. 1. • PK. Decraene : i. m. 16—17. 1. »Uo. 9—10. 1. ' Uo. 11—14. 1. 6 W.E. В. du Bois : Pan-Africanism — a.mission in my life (United Asia. 1955. márc.), 65—66. I. • Uo. 68. 1. 'Uo. 66. 1. • Uo. 66—67.1. — Ph. Decraene : i. m. 20. 1. » Du Bois : i. m. 67. 1. 10 Uo. 67.1. — Ph. Decraene : i. m. 20—21. 1. II Du Bois : i. m. 67. I. 12 Ph. Decraene: i. m. 21. 1. " Du Bois : i. m. 67. 1. — Ghana. The Autobiography of Kwame Nkrumah. Edinburgh. 1957. 53. I.
