Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 1139

KRÓNIKA 1179 Kossuth számára a Görgey elleni fellépésre, s ennek elmulasztása módot adott arra, „hogy ez a szűk összeesküvő klikk meggyőződhetett a kormány és személy szerint Kossuth gyengeségéről". Kossuth eljárásának indítékai közül elsősorban a debreeeni politikai viszonyokat elemezte. A békepárt erősödése, a honvédelmi bizottmány tekintélyének csökkenése igen erős szerepet játszott az eseményekben. Válaszában kitért Kossuthnak a hadsereghez való visszatérésére, felvetve Vetter kinevezésének problémáját is. Barta Istvánnak Beniczky emlékiratai felhasználására utaló megjegyzésére válaszolva, vitatta az emlékirat értékét. Rámutatott Beniczkynek Görgeyhez fűződő bizalmas baráti kapcsolatára, mely szerinte Beniczky emlékezéseinek felhasználásánál nem hagyható figyelmen kívül, s utalt arra, hogy a Beniczkytől idézett megállapítások más 'forrásokból nem támaszthatók alá. Az. a meggyőződése, melyet többéves kutatás alapján az itthon és Bécsben gyűjtött nagyszámú adatot mérlegelve alakított ki, hogy Kossuthnak át kellett volna vennie a fővezérséget. A rendelkezésére álló tiszti állomány Kossuth elvi-politikai irányítása alatt képes lett volna megoldani feladatát. Kossuth a törökországi emigrációban ismerte fel azt a tényt, hogy a katonai és politikai vezetés •szakadása akkor kerülhető el legbiztosabban, ha a vezetés egy kézben összpontosul. Ebben a felismerésben Kossuthot nagyban segítette Tiszafüreden elkövetett hibája. Perjés Gézának adott válaszában fenntartotta Dembinskiről alkotott véleményét. Szerinte Dembinski élelmezési problémákkal nem menthető tétlenségének következménye volt Windischgrätz nagyszabású előnyomulása, mely a kápolnai csatéhoz vezetett . Ha Dembinski megtámadja Schlikket, az események menete megváltozik. Waldapfel Eszter hozzászólásával lényegében egyetértését nyilvánította. Elfogadta azt az észrevételt, hogy Dembinskit motiváltabban kell tárgyalni, egyéniségének vonásait és szándékénak pozilivumát jobban figyelembe kell venni. Elismerte annak a kívánságnak a jogosságát, hogy a kápolnai csata szélesebb értékelésére is törekedni kellene. Viszontválaszként Barta István kandidátus álláspontja fenntartását hangsúlyozva kiemelte, hogy a tiszafüredi helyzet megoldáséra Kossuth szómára nem volt más lehetőség, s eddig ezt mind a polgári, mind a marxista történetírás egybehangzóan állapította meg. Varga János felszólalásában a tiszafüredi helyzetet elemezte. Véleménye szerint Kossuth nem volt biztos abban, mennyiben támaszkodhat a hadseregre, amellett, hogy a tisztikar jelentős része a békepárt gerincét alkotó társadalmi rétegből került ki, 1849-ben már a nép hangulata sem volt egységes, és a szabadságharc ügyében való állásfoglalás is megváltozott. Erre a februári toborzóbiztosi jelentések a tanúk: a sereg legénységét részint kényszerrel sorozták, sokan pedig másokat helyettesítettek pénzért. Kossuthtal szemben ott van a békepárt, a széthúzó képviselőház. Az uralkodó osztály döntő többsége a császári seregekhez csatlakozott. Ez az a helyzet, melyben Kossuthnak meg kellett hoznia a döntést. Kossuth esetleges fővezérségét s ennek következményeit nincs lehetőség lemérni. Az opponensi vélemények ós a vita alapján a bírálóbizottság a disszertációt egyhangúlag elfogadta, s a Tudományos Minősítő Bizottságnak javasolta Borús József számára a történettudományok kandidátusa fokozat odaítélését. * Mues Sándor „A magyar néphadsereg megszervezése és fejlődése 1945-től 1948-ig" c. kandidátusi értekezése a néphadsereg helyének és szerepének beható vizsgálatát állítja középpontjába, a felszabadulás utáni fejlődés és a munkáshatalom megteremtéséért folytatott harc időszakában. Az értekezés a népi demokratikus korszak történetének egyik fontos, eddig feltáratlan kérdését tárgyalja. A disszertáció központi és alapvető problémája az az igen fontos kérdés, hogy az 1945-ös év elején megalakult új hadsereg tekinthető-e néphadseregnek, a magyar szocialista hadsereg elődjének; hogy ez a hadsereg 1945 és 1948 között a népi demokrácia fegyveres ereje volt-e, és épülhetett-e rá a proletárdiktatúra fegyveres ereje. A felvetett kérdésekre a disszertáció igenlő választ ad. Megállapítja, hogy egy hadsereg jellegét több tényező határozza meg. E tényezők közül, mint legfontosabbakat, a hatalom osztály-jellegét, a hadsereg feladatait, a személyi állomány összet ételét jelöli meg. Az értekezés rávilágít arra a tényre, hogy bár a hadsereg nem volt olyan szilárd bázisa a népi demokráciának, mint a demokratikus rendőrség, a kérdést az ország általános politikai helyzetével összefüggésben vizsgálva, kétségtelen, hogy az 1945 — 48 közötti hadsereg igen fontos szerepet töltött be a hatalom kivívása szempontjából. Az értekezés anyagát három fő fejezetre bontva tárgyalja. Az első fejezetben az ország felszabaduláskori helyzetét és a demokratikus hadsereg megszervezésének körül-