Századok – 1963
Történeti irodalom - A makedón–magyar kapcsolatok kérdéséhez (Ism. Füves Ödön) 1134
TÖRTÉNETI IRODALOM •>1135 társaságokba (kompániákba) és egyházközségekbe. A magyarországi két legjelentősebb egyházközség: a pesti és zimonyi címében is viselte ezt a kettőséget: Koivôrrjç т wv Pcofiaícuv xai MaxeöovoßÄdxcov. A két nép közt fennálló különbség ellenére a cincárok hazájukban s nálunk is összefogtak a görögökkel. Makedóniában bizonyára a törököktől elszenvedett azonos sanyargatások, Magyarországon pedig a kisebbség érzése és a közös érdek kovácsolta össze őket. Az kétségtelen, hogy a cincárok mindig közelebb érezték magukhoz Athént, mint Bukarestet.4 Többségük büszkén vallotta magát görögnek. Ez a görög-tudatuk különösen akkor jutott kifejezésre, mikor egyes magyar városokban a szerbekkel viszálykodásba keveredtek. Könyveik, irataik, sőt sírfelirataik is görög nyelvűek. A cincárok elgörögösödésének folyamatát bizonyítja az is, hogy népünk nem látott lényeges különbséget a kétfajta kereskedő között, s egyszerűen „görög" gyűjtőnévvel illette őket.5 Minthogy a cincárok a görögökkel szorosan összefonódva éltek Makedóniában és Magyarországon is, azért — véleményünk szerint — a makedón-görögök kutatását nem lehet elválasztani a cincárok történetének vizsgálatától. Éppen ezért nem helyeselhetjük Liritzisz és Vakalopulosz módszerét, akik e sorsközösségről még említést sem tesznek. A görög- és cincáriakta Makedónia történetéről a magyar kutatók vajmi kevés ismerettel rendelkeznek, pedig az szoros kapcsolatban van a Magyarországra áramló kereskedők sorsával. Vakalopulosz könyve — számtalan, számunkra ismeretlen forrást használva fel — felfedi előttünk a macedón városok keletkezésének és az azokból való elköltözésnek az okát. A törökök görögországi megjelenését hamarosan követte a síkvidéki, utak mentén fekvő városok elnéptelenedése. A lakosok ugyanis a török—albán pusztítások elől a menedéket nyújtó hegyek közé menekültek, s ott új városokat alapítottak. Ekkor, kb. a XV. század elején, alakult a legtöbb macedón város, amelynek lakói főképpen állattenyésztéssel tartották fenn magukat. Az idők folyamán elszaporodó nép a szegény, hegyes vidéken nem tudott megélni, azért egy részének — hazáját elhagyva — kereskedéssel kellett foglalkoznia. Vakalopulosz nagyon helyesen látja, hogy az anyagi nyomor, a nehéz életkörülmények szolgáltatták a kivándorlás legfőbb okát. Az kétségtelen, hogy a XVH. században már Makedónia városaiban fel-fellángoló albán—török terror miatt is sokan elhagyták szülőföldjüket, de a kiköltözésnek nem ez volt az elsődleges előidézője, mint ahogy az eddigi kutatók állították. A természet mostohaságából származó nehéz életviszonyok, amikkel a törökök által okozott létbiztonyalanság is párosult, kényszerítették a makedónokat hazájuk elhagyására. Ezeknek egy része a Török Birodalom nyugalmasabb részeibe költözött, többségük azonban Szerbiában, Romániában és a Habsburg-birodalom városaiban telepedtett le. Hazánkban először a XVII. század elején tűnnek fel, éspedig Erdélyben6 és Debrecenben7 , de beköltözésük ekkor még nem volt tömeges. A görög kereskedelem ebben a században ugyanis főképpen Konstantinápolyba ill. Durazzón keresztül tengeri úton Velencébe irányult. Megváltozott azonban a helyzet a XV111. században, főképpen a paszareváci béke után. A velencei görög konzul 1720-ban a következő szavakkal határozza meg ezt a fordulatot egyik jelentésében:8 „Ol ÈFMOQOI тшоа nrjyaívow /is rá i/mogeépiará TO>V ngàç тj)v Ovyyaoíav". A kedvező vámtarifa, a privilégiumok, a versenytársak hiánya, valamint a gyors meggazdagodás lehetősége vonzotta hazánkba a makedón kereskedőket, úgyhogy Velence és Konstantinápoly helyett ettől kezdve Magyarország és Ausztria lett a görög kereskedelem terjeszkedésének fő iránya. A makedónok úgy elözönlötték a magyar városokat, hogy akadtak honfitársaink, akik Magyarország „második Makedóniává" való változtásának veszélyét emlegették.9 A makedón kereskedők karavánokkal szállították áruikat hazánkba. Sehol másutt a szakirodalomban nem találjuk meg a makedón karavánok olyan részletes leírását, mint Liritzisz könyvében. Ennek alapján el tudjuk képzelni, hogy milyen lehetett a két évszázad alatt (1650—1850) mintegy másfél millió embert megmozgat ó görög karaván-kereskedelem. A makedónok áruval megrakott lovak, öszvérek sokaságával indultak el a sokszor hetekig tartó útra, amely rengeteg veszélyt rejtett magában nemcsak a természet erői, hanem a rablók miatt is. Éppen ezért a karavánokat mindig fegyveres őrök is kísérték, akik sokszor komoly harcba elegyedtek a fosztogatókkal. A karavánkísérők ügyes * Sp. Lambrosz: 'H Moo%ónotK xal fi olr.oytvda Z/va. Neosz Elllnomnimon 21 <1927) 162. I. 5 A „görög" szó tartalma később még jobban bővült és kereskedőt jelentett. (Magyar Nyelv Értelmező Szótára П. k. Bpest, 1960. 1050. 1.) "Egyes erdélyi városokban már 1500 körül is feltűnnek görög kereskedők. (El. TzurJcasz : Al iUrjrixal nagcuxlai zrjç Tgamvlßavlaç. Elevteron Vima. 1932. dec. 5. sz.) 1 Zoltai Lajos : Debrecen százados küzdelme a görög kereskedőkkel. Debrecen. 1935. 3.1. s К. D. Mertziosz : Mvij/ieia pav.eôovtнца Готовое. Szaloniki. 1947. 273. 1. ' Zoltai : I. m. 49. 1.
