Századok – 1963
Történeti irodalom - A makedón–magyar kapcsolatok kérdéséhez (Ism. Füves Ödön) 1134
1134 TÖRT К .4 ETI IRODALOM EAFFAELE BELVEDEKI: GUIDO BENTIYOGLIO E LA POLITICA EUROPEA DEL SUO TEMPO 1607-1621 (Padova. 1962) GUIDO BENTIVOGLIO ÉS KORÁNAK EURÓPAI POLITIKÁJA 1607- 1021 Több előtanulmány után a szerző e munkájában foglalja össze а XVII. század elején működő pápai diplomata tevékenységét, mely szorosan kapcsolódott a nagy európai eseményekhez. „Relazioni" ós „Storia della guerra di Fiandra" című művei igen becses források a korszak történetéhez, értéküket elsősorban az adja, hogy szerzőjük, aki a pápai udvart Bruxellesben képviselte, a politikai realizmus bizonyos ismérveit tükrözi. Mindenekelőtt számot vet a spanyol nagyhatalmi politika gyengéivel, és a Spanyolország ós Hollandia közti fegyverszünet létrehozása mellett veti latba befolyását Albert főherceg udvarában, sőt abban az irányban tevékenykedik, hogy Németalföldet (Belgium) válaszszák külön Spanyolországtól. Az 1609-es Kleve—Jülich konfliktusban is közvetítő álláspontot igyekszik elfoglalni. Mikor a Rudolf és Mátyás főherceg közötti összeütközés a Habsburg-dinasztiát nehéz helyzetbe hozta, Bentivoglio a Habsburgok közötti ellentétek kiküszöbölésére törekedett, mert az uralkodóház helyzetének szilárdságában látta az európai béke egyik legfőbb zálogát. 1616 — 1621 között a kardinális Franciaországban képviselte a pápai udvart, és amikor a cseh felkeléssel kitört a harmincéves háború, a hivatalos francia állásponttal, Joseph atyával és másokkal együtt a közvetítés, a szemben álló felek kibókítésének politikáját követte. Bentivoglio kétségkívül éles szemű diplomata, aki észrevette, hogy a XVH. század elojón folyó háborúk, kirobbant konfliktusok nem vez&thetők vissza kizárólagos vallási okokra, és az egyes részleteket meglehetősen jól el tudta helyezni az összfolyamatban. R. Belvederi hasznos munkát végzett az európai diplomáciával szorosan összefonódó életének tudományos feldolgozásával, sokat tud érzékeltetni a katolikus egyház belső válságának problémáiból, noha ezt azon az erősen Bentivoglio-apologetikus hangon teszi, melyet az olvasó nem tehet magáévá. Még e nagy monográfia után is sok kérdés, több szintetikus jellegű probléma vár megoldásra. A monográfia a szerző kitűnő diplomáciatörténeti érzékéről és felkészültségéről tanúskodik, kár, hogy ezzel nincs arányban az összefüggések megértéséhez nélkülözhetetlen társadalomrajz. WITTMAN TIBOR A MAKEDÓN-MAGYAR KAPCSOLATOK KÉRDÉSÉHEZ Az elmúlt évek folyamán Görögországban két könyv jelent meg Jeórjiosz Liritzisz1 és Aposztolosz Vakalopulosz2 tollából azokról a makedóniai városokról, amelyeket a török uralom idején lakóinak egy része elhagyott, külfölddel cserélve fel szülőföld jét. A két mű kiegészíti egymást, mert míg Vakalopulosz inkább az anyavárosok történetét vizsgálja s a külföldi szórványokat csak érinti, addig Liritzisz a Habsburg-birodalom makedón telepeit teszi kutatása tárgyává. Ha valaki a magyarországi görög kereskedők iratait, összeírásait kutatja, annak hamarosan feltűnik, hogy a XVH—XIX. századi görög telepesek többsége nem a tulajdonképpeni Görögországból, hanem Makedónia városaiból származott. Ez a makedón elem képezte a magyarországi görögök zömét, akik a XVIII. században magukhoz ragadták az ország kereskedelmét, s fontos szerepet játszottak. Makedónia lakosainak igen nagy százalékát cincárok (másképpen kucovláchok, makedovláchok, arnótok, arumunok) alkották,3 akiknek vezető rétege, a kereskedő elem átvette a velük együtt lakó és kereskedő görögök magasabb műveltségét és mindenekelőtt elsajátította a balkáni kereskedelem nemzetközi érintkezési nyelvét, a görögöt. E cincár kereskedők а kultúra és nyelv átvételével egyidőben érzésben is hasonultak a görögökhöz, úgyhogy új hazájukban, Magyarországon a görögökkel együtt tömörültek kereskedői 1 At fiaxeöovmal y.oivÓTTjreg rfjç AùoTooiryyaçtai êni ToviyoHoajlaçt Kozálli. 1952. г Ol Атнюца evôôveç âîiôôrjfiol ènl Tovoy.o '.oartaç. Szaloniki. 1958. 3 D. ./. Popocics : О cin'carima. Beograd. 1937.
