Századok – 1962

Történeti irodalom - Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Ism. Mucsi Ferenc) 884

888 TÖRTÉN ETI IROD A LOM zavargások megakadályozása, illetve elnyomása céljából" Budapestre 700 csendőrt összpontosítsanak (289. 1.). Ez a létszám rohamosan nőtt, s 1918 őszén már több tízezernyi katona és csendőr állt készenlétben a fővárosi munkásmozgalmak elfojtására. Főként a csendőrségnél és a politikai rendőrségnél állandóan emelték nemcsak a létszámot, hanem az illetményt is, hogy jólfizetett, kivételes helyzetben levő janicsárokat szabadíthassanak rá a háború ellen, a békéért, a felszabadulásért küzdő tömegekre. A tömegmozgalmak mégis meghátrálásra, kisebb-nagyobb taktikai manőverekre kényszerítették az uralkodó osztályokat. 1917 májusában lemondott a Tisza-kormány. Esterházy Móric kormánya a választójog kiterjesztésének ígéretével mutatkozott be. Az állami üzemek munkásai segélyeket, ruha- és élelmiszerbcszerzési kedvezményeket kaptak, munkásgyerekek kisebb csoportjait állami költségen üdülni küldték, a kisiparosokat, kiskereskedőket is támogatásban, kedvezményes hitelakcióban részesítették stb. (264 — 255, 257 - 258, 2(56 , 478 , 490. 1. stb.). Ezek az ígéretek és kisebb engedmények, alamizsnák azonban nem oldották meg a tömegek fő követeléseit: nem hozták meg a békét, nem szüntették meg az egyre nyomasztóbbá váló élelmiszer-, fűtőanyag-, ruhahiányt, s a rendőri-katonai terror sem csökkent, ellenkezőleg, tovább fokozódott. A néptömegek a megoldást mindinkább az orosz forradalom követésében látták, s egyre határozottabban léptek fel a háborús kormányokkal szemben. A kötet a nagy sztrájkmozgalmak közül külön csoportban emeli ki az 1918. június 20 —27-i általános sztrájkot, amellyel a magyar minisztertanács is külön ülésen foglalkozott. A sztrájk a magyar államvasutak budapesti gépgyárában eldördült sortűz kapcsán robbant ki és vált rohamos gyorsasággal országos méretűvé. A minisztertanács drákói rendszabályok alkalmazását határozta el a sztrájkolókkal szemben. Az állami üzemek sztrájkoló munkásait elbocsátással fenyegették meg, egyes miniszterek a munkások katonai behívását javasolták. A minisztertanács jóváhagyta a miniszterelnöknek azt a rendelkezését, amely felhatalmazta a főispánokat, hogy ,.a vidékre utazó izgatókat azonnal fogassák el". Elhatározták a vasúti munkások militarizálását. Megtárgyalták a baloldali lapok betiltásának kérdését, e lapok munkatársaitól a vasúti szabadjegyeket mindenesetre visszavonták. Landler Jenőt a MÁVAG-gyári sortűz napján mondott beszédének ürügyén letartóztatták. „Dr. Landler Jenő ezen beszéde— hangzik az igazságügyminiszeri előterjesztés — egyenes felhívást képez bűncselekmény elkövetésére és különösen egyenes felhívást képez a munka közös beszüntetésére, illetve a már beszüntetett munka folytatólagos beszüntetésére és fel nem vételére. Azok a kitételek ugyanis, hogy bosszút kell állni, le kell számolni, itt az ideje a tetteknek, a munkásságnak cselekednie kell, nem jelentenek egyebet, mint hogy a munkásság erőszakoskodások és bűncselekmények elkövetésével igyekezzék a rajta történt sérelemért elégtételt venni." (472. 1.) A minisztertanács kimondta, hogy „az összes munkásegyletek és szervezetek feloszlatandók s vagyonuk lefoglalandó". Erre az intézkedésre azonban nem került sor: a hatalom urai, úgy látszik, túlságosan kockázatosnak találták a munkásság ilyen mérvű provokálását, A sztrájkon sikerült — ez alkalommal utoljára úrrá lenniük. A minisztertanács sictett megjutalmazni a munkásság ellen fellépő megbízható embereit. Jóváhagyta a kereskedelemügyi miniszternek azt az indítványát, amely szerint az „ezen mozgalmak letörése körül érdemeket szerzett köz- és magánalkalmazottak megfelelő legfelső kitüntetésre hozassanak javaslatba, hogy az illetékes közegeknek a jövőre nézve buzdításul szolgáljon az a tudat, hogy kivételes érdemeik megfelelő elismerésben részesülnek" (481. 1.). A kötet a harmadik Wekerle-kormány lemondásának, utolsó, már jegyzőkönyvbe nem foglalt üléseinek egyes dokumentumait tartalmazza. A Hadik-kormány néhánynapos léte nem volt elegendő arra, hogy üléseiről jegyzőkönyvet hagyjon hátra: az 1918. október 30 —31-i népforradalom elemi erővel söpörte el a háború utolsó kormányát . . . A dokumentum-kötet igen színes, sokrétű tematikájának áttekintése után a válogatásnak és anyagközlésnek néhány kisebb, a munka értékét lényegében nem csökkentő problémájára vessünk egy futó pillantást. Nem látszik indokoltnak a kötet összeállítójának az a törekvése, hogy a minisztertanácsi ülések csaknem minden, a háborúra vonatkozó programpontját közölni igyekszik. Ebből a szempontból elsőkónt a havi mozgósítási pénzszükségletre vonatkozó rövid határozatokat említenénk meg, amelyek annál is inkább feleslegesen terhelik a kötetet, mivel a függelékben külön táblázat foglalja össze ezeket a kiadásokat. Ugyanide sorolható azoknak az anyagoknak egy része is. amelyek Magyarország gazdasági-pénzügyi helyzetét jellemzik a világháború alatt, továbbá néhány olyan dokumentum (mint az országgyűlési képviselők MÁV-szabad-