Századok – 1962

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - A renaissance és a reformáció kérdéseiről tartott magyar–lengyel konferencia 858

«74 A RENAISSANCE ÉS REFORMÁCIÓ KÉRDÉSF.I kialakulhatott volna. Ezért a reformáció mint a korai polgári forradalom első szakasza igen nagy nemzetközi jelentőséggel bírt: előkészítette a polgári forradalomnak más államokban (Németalföldön és Angliában) lezajló második szakaszát. Amint azt J. Macek hangsúlyozta, a reformáció alatt nem kizárólag a lutheranizmus tanításaival kell foglalkoznia a marxista történet-kutatásnak, hanem figyelembe kell vennie Zw ingű tanításait is. Ilyen értelemben foglalkozott Szmirin részletesen az Ulrich von Hutten nevével (és humanista körével) kapcsolatos, a territoriális urakkal szembenálló lovagi politikával. Ennek céljáról ugyan már Marx és Engels megállapította, hogy egy pusztulásra ítélt osztály reakciós és alaptalan álmodozása, de kétségtelenül haladó eszméket propagált, majd ráébredve a tömegek erejére, csatlakozott a reformációhoz, s ettől remélte a parasztok feudalizmus-ellenességének megszűntét is. Ugyanebből az okból kifolyólag fontos a „népi reformáció" vizsgálata is. Ez a mozgalom — túllépve a középkori eretnekségek keretén — a társadalom megváltoztatását tűzte ki céljául. Elődei közt nemcsak a taboritákat látjuk, hanem az ún. ,,Bundschuh"-mozgalmat is, kifejezését megtaláljuk Münzer Tamásnak az osztálynélküli társadalomról szóló — igaz, határozatlan — elképzeléseiben, majd hívének (a tiroli parasztfelkelés vezérének), Michael Gaismairnak 1626-ban készült alkotmánytervezetében, amely ugyancsak Münzerre vezethető vissza. * Ja>iu4z Tazbir „A lengyel ellenreformáció fejlődése" c. korreferátumának beveztósében megállapította, hogy a lengyel reformáció politikai szerepét már a XVI. századbae befejezte. Tulajdonképpen csak a nemesség egy részét (£0 — 26%) nyerte meg, és sohan sem tudta a katolikus egyház államegyház jellegét megingatni, sem birtokait elvenni-Amikor a nemesség követeléseit részben teljesítették, hamarosan felismerték a katolicizmusnak, mint a feudális társadalmi rendet megszilárdító tannak előnyeit. A reformációhoz csatlakozott régebbi mágnáscsaládok kihaltak, a városi pariciátus ellen a szegény katolikus plebejusokat mozgósították. Az ellenreformáció erősen előtérbe helyezte a szerzetesrendeket, az élharcosok többnyire polgárok, néha parasztok voltak, olyan plebejusok, akik egyházi pályán nem érezték származásuk hátrányait, sőt néha így jutottak nemességhez. A szerzetesek közül a jezsuiták (1565 óta) gyorsan megnyerték maguknak az udvart és a főnemességet, s a legnagyobb fokú vallási türelmetlenségről tettek tanúbizonyságot. Az ellenreformáció diadalát azonban a nemesi körökben uralkodó vallási türelem, az egyháziak között az eretnekségek kiirtásáról uralkodó középkori nézetek késleltették. A jezsuiták gyorsanalkalmazkodtak a lengyel viszonyokhoz (lemondtak azabszolutizmus propagálásáról és elősegítették a keleti terjeszkedést), gyorsan kialakult a nemesség és az egyház szövetsége is, kölcsönös engedmények árán. A szellemi élet azonban az ellenreformáció idején sem lett élénkebb, sőt diadala után még sokkal lanyhább. Befejezésül Tazbir rámutatott arra, hogy az ellenreformáció kutatásának három célt kell követnie: 1. ki kellene mutatnia a vallási türelmetlenség minden jelét, osztályjellegének feltüntetésével, 2. a katolicizmus szarmatizálását (különleges fejlődésót) ós 3. azokat a tartós jellemzőket kellene bemutatnia, amelyeket a lengyel katolicizmus az ellenreformáció időszakában vett fel. * Klaniczay Tibor „Renaissance irodalom és magyar nemesség" című korreferátumának bevezetésében a renaissance osztályalapjaival foglalkozva rámutatott arra, hogy bár létrehozója elsősorban a középkori keretek közül kitörni igyekvő polgárság volt, de az csak ott vált a renaissance hordozójává, ahol gazdasági és társadalmi fejlettsége elég erős volt, elsősorban Itáliában és a Németalföldön. Közép- és Kelet-Európa elmaradottabb országaiban — így Magyar- és Lengyelországban is — a feudális uralkodó osztálynak az a rétege kezdeményezte a renaissance műveltséget, amely a legtöbb fejlődési lehetőséggel rendelkezett. Magyarországon a középnemességet kell ilyen rétegnek tekintenünk. Ennek képviselője volt Hunyadi János és Vitéz János. Míg azonban ők a maguk korában egy egészen kis kört alkottak, addig a Jagelló-korban már szélesebb réteg került érintkezésbe az új műveltséggel. A Jagelló-kor vége felé részben az eredetileg latin nyelvű irodalom is magyar nyelvűvé vált, részben pedig a középkori jellegű magyar nyelvű irodalom is humanista eszméket fogadott be. Mohács és a vele együttjáró politikai változások megrendítették a nemesi renaissance irodalom alapjait. A középnemesség egyik része földönfutóvá vált, végvári katona lett, a másik része nagybirtokossá lett, éspedig éppen