Századok – 1962

Vita - Az abszolutizmus történeti kérdései (H. Balázs Éva) 842

844 AZ ABSZOLUTIZMUS TÖRTÉNETI KÉKDÉSE 1 ezt Köpeezi hangsúlyozta, — koncepciójában a strukturalizmus és szellemtörténet furcsa keverékét alkalmazza. Az abszolút monarchiát a patriotizmusból, amit a külföld elleni háborúk váltanak ki, a királyi hivatalnokok ténykedéséből s az új gazdasági viszonyokból vezeti le. Lényegét két osztály, a burzsoázia és a nemesség versengésében látja.Mousnier éppen a francia viszonyokat elemezve ehsmeri, hogy talán az osztályok harca az abszolút monarchiák fejlődésének fő tényezője. Mousniernak ez a legújabb állásfoglalása azért érdemel hangsúlyozást — mint erre Köpeezi rámutatott —, mert néhány évvel ezelőtt, a római történész kongresszuson, még azt áhította, hogy ebben a korban nem lehet olyan értelemben osztályokról beszélni, ahogyan ezt a marxisták teszik. Dc most sem ismeri el az abszolút monarchia feudális osztályjellegét, hanem valamilyen osztályok feletti képződménynek tartja, s erősen bizonygatja, hogy az abszolút monarchia nem zsarnokság, nem despotizmus, mert a király hatalmát korlátozták az isteni törvények, az ország alaptörvényei, az emberi jogok, sőt olyan tények is, mint a hivatalnokok kis száma vagy a rossz közlekedés. Mousnierval szemben Köpeezi elsősorban Engels megállapításaira támaszkodik. Hangsúlyozza, hogy arra a látszólagos közvetítő funkcióra, mely az abszolutizmus sajátossága, azért volt szükség, mert az osztályharc a XV. század végétől kezdve egyre inkább kiéleződött. Ebből vezeti le az abszolút monarchia kialakulását, mely a nemesség erősszakszervezete volt, ós amely látszólagos közvetítő szerepét is a nemesség érdekében fejtette ki, elsősorban a parasztság és a városi plebejus elemek, másodsorban a buzsoázia ellen. Az tagadhatatlan, hogy az abszolút monarchia támaszkodott a burzsoázia egy részére, főleg az ún. taláros nemességre, tehát a hivatalnok polgárságra és a bankárokra. Sőt, a merkantilista gazdaságpolitikával, ha korlátozott mértékben is, de támogatta az ipar és kereskedelem fejlődését. Franciaországban az abszolút monarchia nagy manufaktúrákat hozott létre, biztosította a külkereskedelmi társaságok megszilárdulását — de ezzel még nem hárította el a kapitalista fejlődés elé tornyosuló feudális akadályokat. Ellenkezőleg — mutatott rá Köpeezi Béla —, a burzsoá vezető réteget azzal igyekezett meg; nyerni, hogy nemessé tette, hogy beülesztette a feudális hierarchiába. Ide tartozik az a tény, hogy a taláros nemességből került ki a francia abszolút monarchia államapparátusának jelentős része, így az intendánsok, a centralizáció oly aktív tényezői. Mousnier — idézi Köpeezi — nagy fontosságot tulajdonít az abszolút monarchia kialakításában az idegenek elleni harcnak, a patriotizmusnak. Való igaz, hogy az abszolút monarchia elősegítette a polgári nemzetté válás folyamatát, megteremtve a franciák által lakott területek állami egységét. Nem becsülhető le a francia nyelv szabályainak kodifikálása sem. Az irodalmi és művészeti alkotások pártolásával az új nemzeti tudat bizonyos elemei erősödtek, de egységes piac csak akkor jöhetett létre, amikor a feudális kötöttségeket a polgári forradalom elsöpörte. Míg tehát a XVHI. századi Angliában már jelentkeztek a kapitalista mezőgazdaság csírái, addig Franciaországban még a feudális termelési viszonyok uralkodtak. Angliában a nemesség áttért a mezőgazdaságban a kapitalista termelésre, és egy része szövetkezett a kereskedő és ipari burzsoáziával, Franciaországban a nemesség lemondott a majorsági gazdálkodásról, árendába adta ki földjeit, s megvetve az ipart és kereskedelmet, a jól jövedelmező egyházi és állami hivatalokra, tisztségekre törekedett. Végezetül: a francia parasztok ugyan nagy többségükben személyes szabadságra tettek szert, de továbbra is érvényesült velük szemben a gazdaságon kívüli kényszer, fennmaradt a feudális jogszolgáltatás. A parasztságot a nemesség, az állam és a polgárság négy formában zsákmányolta ki: a földekért cenzust vagy árendát fizettek, az egyháznak tizedet, az államnak közvetlen és közvetett adókat, s ha elnyomorodásuk miatt kölcsönökre kényszerültek, uzsorakamatot. Mindez fokozta a parasztság kizsákmányolását, fokozta az osztályharcot, ez tette tehát szükségessé azt az Engels által említett „közvetítő szerepet", amelyet az államhatalom az osztályok fölött játszott. Wittman Tibor a spanyol abszolutizmus fejlődéstörténetével foglalkozva, röviden utalt arra, hogy a nyugati polgári történetírásban divattá vált a XVI. századi, elsősorban a II. Fülöp-féle spanyol állam rehabilitálása. Ezt részben vulgár ökonomista alapon teszi (ártörtónet), részben azt vallva, hogy a spanyol abszolutizmus a liberális-konstitueionális monarchia szükségszerű előkészítője volt (ez a holland szociáldemokraták véleménye). Szerencsére az, hogy Marx éppen a spanyol abszolút monarchia fejlődését ábrázolta leggondosabban, s az, hogy a spanyol és francia történetírás is jelentékeny eredményeket ért el az utóbbi évszázadban, a marxista történettudomány számára a spanyol államfejlődésre vonatkozóan további elvi igényű vizsgálódást tesz lehetővé. Eddig — fejtegette Wittman —, a spanyol abszolutizmus despotikus „törökös" jellegét domborítottuk ki Marx nyomán, de nem hangsúlyoztuk eléggé, hogy az abszolu-