Századok – 1962

Közlemények - Unger Mátyás: A források felhasználása a középiskolai történelemtanításban 823

834 UNGER MÁTYÁS tankönyvszöveg. Áldozatvállalást, a haladás ügye melletti bátor kiállást, igazi hazaszeretetet, proletár internacionalizmust plántál a tanulókba. Az állandó és tudatos forrásfeldolgozásnak a legnagyobb hatása mégis a közvetlen világnézeti nevelés területén jelentkezüi. Az elemzés során ugyanis a tanulók nemcsak azt látják, hogy a dialektikus módszert hogyan kell alkalmazni, hanem saját élményeik alapjángyőződhetnek meg annak tudományos fölényéről is. Ugyanakkor elmélyül materialista történelemszemléletük, hiszen a forrásfeldolgozás során nem kész általánosításokat vesznek át, banem saját vizsgálódásaik győzik meg őket arról, hogy a nagy hatású kiáltványok, a korszakfordulót jelentő törvények stb, mind esak a kor gazdasági és társadalmi valóságát tükrözik. Mindez elősegíti azt, hogy a tanulók világnézete tudatos, meggyőződésük viszonylag kiforrott és szilárd legyen. Néhány szó a gyakorlati tennivalókról A források felhasználásának jelentőségét azt hiszem kevés ember tagadja azok közül, akiknek a történelemtanításhoz valami közük van. A gyakorlatban mégis aránylag kevés történik a jó ügy érdekében. Ebben nyílván komoly része van annak, hogy állandó és reménytelennek látszó versenyfutás folyik minden tanórán az időért, a percekért, hogy alig még jelentettünk meg iskolai ehrestomathiákat, hogy nem foglalkoztunk eleget a források felhasználásának metodikai lehetőségeivel. Megítélésem szerint két irányban kell határozott lépéseket termi: egyrészt meg kell javítani a források felhasználásának technkai feltételeit, másrészt — és ez nem lesz túl nehéz, ha már tettünk egyet-mást a technikai feltételek megjavításáért — meg kell szerettetnünk a tanulókkal és egy kicsit tanártársainkkal is a történelemtanításnak ezt a módját. Mit lehetne ilyen irányban tenni? E helyen most mindössze néhány — részben nem is először és nem is csak általam felvetett — ötletet szeretnék felsorolni. Kiadói tekintetben nemcsak arra kellene törekedni, hogy a ehrestomathiákat tanári segédkönyvekként adjuk ki, hanem az érdeklődőbb tanulók számára is jó lenne lehetővé tenni ezek beszerzését. (Első, szerény lépésként legalább a szakköri tagok kezébe adjunk ilyen jellegű kiadványokat.) A szakköri foglalkozások támogatására mennél előbb meg kellene jelentetni olyan kis gyakorlati kézikönyvet, amely segítséget ad a megjelentetett forráspublikációk és esetleg a levéltári források kezeléséhez, feldolgozásához, s ezt az egyes történelmi kérdésekhez, a szakköri tematikához adott bibliográfiai utalásokkal is kiegészítené. (Ilyen jellegű kiadvány egyébként szerepel a MM és a Tankönyvkiadó tervében.) Meggondolás tárgyává kellene tenni, nem volna-e célszerű olcsó, „filléres" forráskiadványok sorozatát megjelentetni. Ez gondos tervezés, az olvasóközönség pontos elhatárolása esetén aligha zavarná az igényesebb forráskiadványok iránti keresletet. A gondolat megvalósítása viszont lehetővé tenné, hogy középkori krónikások és legújabbkori dokumentumgyűjtemények kerülhessenek a kispénzű, de érdeklődő tanulók kezébe. (A klasszikus regónyek iránti keresletet is csak növelné az Olcsó Könyvtár!) Nagyon sokat tehetne a jó ügy érdekében az Országos Levéltár és általában a megyei levéltári szervezet is. Elsősorban azzal, hogy a legfontosabb levéltári irattípusokból fakszimile gyűjteményt állítana össze. Ezt a kiállítást először vándorkiállításként lehetne köröztetni fővárosi és vidéki iskolákban, s amikor a tapasztalatok alapján kialakulna végleges formája, ki kellene adni és egyben diapozitív sorozatot is lehetne készíttetni róla. Jelentősebb évfordulók alkalmával az esetleges levéltári kiállítást jó lenne a tanulók számára is hozzáférhetővé tenni. Ahogy azt néhány elszórt tapasztalat bizonyítja, a tanulókra rendkívül nagy hatással van, ha egy-egy alkalommal maguk is betekinthetnek a levéltárak munkájába, hiszen a múzeumokról még csak van fogalmuk, de a levéltárról alig tudnak valamit. Gondolni sem lehet természetesen arra — legalább is egyelőre—, hogy az összes középiskolást akár csak egyszer is elvigyük a levéltárba, de legalább a szakkörök számára ezt lehetővé kellene tenni. Nem kell attól tartani, hogy mind levéltáros akar majd lenni, a levéltári munkát azonban egy ilyen kirándulás után bizonyára meg fogja becsülni. A régi bullák, pecsétek, címereslevelek, helytartótanácsi fóliánsok, régi magánlevelek, két világháború közötti kérvények, rendőri jelentések, minisztertanácsi jegyzőkönyvek, az érdekes, modern technikai felszerelés senkinél sem fogja eltéveszteni a hatást. Csak örülni lehet annak, hogy elkészültek az első iskolai dokumentumfilmek. Nem kétséges, hogy az egykori felvételekből, híradó anyagokból és esetleg levéltári forrásokból összeállított filmek tulajdonképpen a forrásszemelvények felhasználásának egyik