Századok – 1962
Tanulmányok - Perjés Géza: A „metodizmus” és a Zrínyi-Montecuccoli-vita (II. rész) 25
A „METODIZMUS*' ÉS A ZBlNYÍ— MONTECUCCOLI-VITA 43 győződése szerint egyedül a rendi anarchiát megszüntető erős központi kormányzat tudja megteremteni az előfeltételeket a hadakozáshoz. így egészen érthető, hogy a Zrínyivel szembeni katonai ellentéte is végül politikai ellentétté szélesedik. Nem valószínű, hogy ismerte volna Zrínyi Írásait, de annak minden tette, minden lépése valami olyat sejtetett benne, hogy itt jóval többről van szó, mint politikailag dilettáns főuraknak jó szóval, pénzzel, birtokadományozással vagy brutális erőszakkal leszerelhető szervezkedéséről és erkölcsileg is kifogásolható magatartású nagyurak kalandos vállalkozásáról. Mintha ösztönszerűen megérezte volna, hogy az igazi ellenfél, a Habsburg-abszolutizmus igazi ellenlábasa nem a rendi Magyarország, nem a feudális anarchiát konzerváló Wesselényi-összeesküvés, hanem Zrínyi nemzeti abszolutizmusának programja. Talán éppen ezért foglalkozik írásaiban oly keveset a felségárulási perben véleménye szerint jogosan elítélt Wesselényivel és társaival, míg a majdnem egy évtizede halott, és az összesküvésben részt nem vett, formálisan nem vádolható Zrínyi elmarasztalására minden alkalmat megragad, és vele kapcsolatban a tények elferdítésétől sem riad vissza. Végeredményben tehát a Zrínyi—Montecuccoli ellentét pontosan fedi a XVII. századi magyar—Habsburg ellentétet. És ez az ellentét nem személyi motívumokból, nem a német—magyar gyűlölködésből, nem is a Habsburgoknak abból az állítólagos mefisztói elgondolásából fakadt, hogy azért hagyták volna a török kezén az országot, hogy kifosztva, legyengülve, elvérezve könynyebben válhassék majd Ausztria zsákmányává, de nem is hadtudományi elvi nézeteltérésekből eredt. Ha így lett volna, talán remélni lehetett volna, hogy türelemmel, belátással, kölcsönös jóakarattal és bölcsességgel meg lehessen szüntetni az ellentét okait. De nem így volt, mivel az ellentétek sokkal mélyebben gyökereztek. Ami a katonai ellentéteket illeti, ezek létalapjában érintették mindkét országot; Magyarország, mint katonai előtér elengedhetetlen volt Ausztria védelme szempontjából, de ez a szerep végpusztulással fenyegette a magyarságot. Nemzeti létünk érdekei követelték, hogy ne fogadjuk ei ezt a koncepciót. Mindebben a magyar és osztrák, valamint részben a baráti népek történetírása is homlokegyenest ellenkező véleményen van. Sajnos, a magyar történetírás nem a legjobb módon védte igazát. Amint láttuk, az egész kérdéscsomó legfontosabb részét jelentő Zrínyi—Montecuccoli vitában érveink sok tekintetben provinciálisak és tudományosan tarthatatlanok. Minden olyan törekvés, mely Zrínyit úgy akarja igazolni és felemelni, hogy Montecuccolit eltávolítja a hadtudomány Pantheonjából, reménytelen igyekezet. De nincs is szükség erre. Egyrészt láthattuk, hogy Zrínyi és Montecuccoli között nincs hadtudományi elvi ellentét, másrészt pedig, ami a katonai írói működésüket illeti, egy színvonalon állnak, sőt az írói kvalitásokat, a stílus elevenségét, a gondolatfűzés eredetiségét és a megvalósítandó feladat nagyságát tekintve — ti. a magyar hadtudománynak szinte előzmények nélkül való megalapozása — Zrínyinek kell a pálmát odaítélnünk.8 9 A különbség közöttük mindössze 89 Montecuccoli stílusa hallatlanul nehéz, bonyolult, sokszor homályos, amit mi sem jellemez jobban, mint hogy német, francia és latin fordítóinak egyike sem tudott a feladattal maradék nélkül megbirkózni, sem a szöveghűség, sem pedig az értelem szempontjából. Ha az eredeti szöveget és e fordításokat összeveti az ember, a legeltérőbb megoldásokkal és értelmezésekkel találja magát szembe. Ennek több példájára rámutatok a Zrínyi Kiadó kiadásában megjelenő Montecuccoli-kötetben. Montecuccoli olvasását nagymértékben megnehezíti az is, hogy bár megállapításainak helyességéhez nem fér
