Századok – 1962

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat közgyűlése (Fügedi Erik) 353

KRÓNIKA A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KÖZGYŰLÉSE Társulatunk 1962. március 9-én délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia előadótermében tartotta meg közgyűlését. A közgyűlést Molnár Erik elnök nyitotta meg. Üdvözölte a szovjet és német vendégeinket, L. N. Kutakov-ot, a történettudományok doktorát és a Német Történelmi Társulat képviselőit, K. Obermann professzort és L. Langerbeck társulati titkárt. Bejelentette, hogy a lengyel társulat elnöke és a csehszlovák társulat elnöksége táviratban, az osztrák társulat főtitkára levélben üdvözölte a közgyűlést. Molnár Erik javaslatára a közgyűlés Ember Győző akadémikust, Pach Zsigmond Pál professzort, a történettudományok doktorát, Otta Istvánt, a Hadtörténeti Intézet parancsnokát és Vass Henriket, a Párttörténeti Intézet vezetőjét választotta be az elnökségbe. Ezután javaslatot tett a jelölőbizottság és szavazatszedő bizottság kiküldésére, majd a következőket mondotta: „Nincs féléve sem, hogy befejeződött a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. Kongresszusa. Mindenütt teljes lendülettel folyik a kongresszus történeti jelentőségű határozatainak értékelése, elemzése, kifejtése. Én csak egyetlenegyet ragadnék ki most a kongresszus állásfoglalásai közül, egy olyan elvi álláspontot, amelynek a szó szoros értelmében életbe vágó jelentősége van a marxista társadalmi tudományok szempontjából. Ez a dogmatizmussal való radikális leszámolás, amellyel a XXII. kongresszus betetőzte a XX. kongresszus által megindított folyamatot. Világosan kell látnunk ennek a kérdésnek a rendkívüli jelentőségét, azt, hogy itt nem kevesebb, mint a marxista társadalmi tudományok léte forgott szóban. A társadalmi-történeti valóság szüntelenül változik, s a változások, fő irányuk azonossága mellett is, minden egyes országban egyéni formában jelennek meg. Ha ennek ellenére beérjük a marxizmus kész tételeivel, amelyek egymagukban nem tükrözhetnek mást, mint' a volt valóságot, s a jövő fejlődés alapvonalát, ha átengedjük magunkat, Hegel szavaival szólva, a gondolkodás restségének, amely azzal nyugtatja meg magát, hogy már minden be van bizonyítva és minden el van intézve, ezzel a dogmatikus magatartással megöljük a marxizmus eleven lelkét, amely a legodaadóbb figyelmet kívánja meg az újjal és a konkréttal szemben. A marxizmus általános tételeinek vezérfonala nélkül, amelyeket a tartós gyakorlat beigazolt, a társadalmi-történeti tények bonyolult útvesztőjében egyetlen helyes lépést sem lehet tenni. Do ha csak ezeket a tételeket ismerjük, minden egyes lépésnél eltévedhetünk. Ha a marxizmus dogmák gyűjteményévé válna, akkor a marxista társadalomtudományt meghaladná az idő. Az élet elszállna belőle és kihűlt, tartalmatlan vázként heverne a történet elhagyott országútján. A XXII. kongresszus nagy teljesítménye volt, hogy határozottan szembeszállott a dogmatikus tendenciákkal és egyszersmindonkorra útját vágta az ilyen fejlődésnek. A XXII. kongresszusnak köszönhető, hogy újból elmondhatjuk: a marxista társadalomtudományt nem haladhatja meg az idő, inert, a marxista társadalomtudomány, önnön magának megtartása mellett , önnön magának folytonos meghaladása az időben ; a marxista társadalomtudományból nem szállhat el az élet, mert ő maga nem más, mint a társadalmi élet lüktetésének, a társadalmi élet változó ritmusának visszatükrözése. A XXII. kongresszusnak köszönhető, hogy a marxista társadalomtudomány újra örökifjúságában áll előttünk. A marxista társadalomtudomány feltárta az osztálytársadalmak történetének rejtett értelmét, azt, hogy ezekben a társadalmakban az emberek történeti cselekvését az anyagi vagy osztályérdek irányítja. Ezzel kezünkbe adta a kulcsot a történet eseményeinek megértéséhez. Egyúttal azonban, hogy Marx egyik mondatát variáljam, könyörtelenül letépte a történetet díszítő képzelt virágokat. Bebizonyította, hogy az osztálytársadalmakban az embereket végső fokon nem a szülőföld szeretetének lírai érzése s nem a 23 Századok