Századok – 1962
Történeti irodalom - M. F. LBBOV: AZ 1919. ÉVI MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG (Ism. Hajdu Tibor) 314
306 TÖRTÉNETI IRODALOM 314 tárgyalásokról. Főleg a nemzetközi közvetítés bemutatása értékes. Talán csak a diplomáciai fogások és érvek mögött rejtőző igazi okok kimutatására kellett volna több gondot fordítani. Az orosz — japán tárgyalásokkal egyidőben élesedett ki az ún. első marokkói válság, s ekkor érte el a német diplomácia egyik — igaz, hogy csak tiszavirágéletű — komoly sikerét a björköi szerződés aláírásával. Rozental könyvében összeveti a marokkói válság idején tanúsított német magatartást az egyidőben folyó német — orosz tárgyalásokkal, s ez utóbbival magyarázza a németek taktikai húzásait a marokkói válság idején. Erre az összefüggésre a szerző mutatott rá először. A mű legtartalmasabb és legtöbb újat adó része az utolsó fejezet. A szerző itt bemutatja, hogy az orosz pénzügyi helyzet fokozódó romlása milyen összefüggésben volt a forradalmi helyzet elmélyülésével. Nem véletlen, hogy a pénzügyi csőd veszélye akkor jelentkezett legerőteljesebben, amikór a forradalom tetőzött (1905 december). Egy francia villámkölcsön az önkényuralmat megmentette az azonnali csődtől. A helyzet konszolidálásához azonban nagy összegre volt szükség. Ezt pedig csak később szándékozott Párizs a pétervári kormány rendelkezésére bocsátani, mert ki akarta használni a cári kormányzat kiszolgáltatottságát arra, hogy az Angliához való közeledésre kényszerítse. A francia diplomácia közvetlen célja az volt, hogy rábírja a cári diplomáciát Franciaország feltétlen támogatására az algecirasi konferencián. A konferenciát a régebbi irodalom elnagyoltan tárgyalja. Rozental éppen itt hozza a legtöbb új anyagot. Az eddiginél sokkal jobban ábrázolja Oroszország szerepót, amely jelentősebb volt, mint eddig gondoltuk. De van új mondanivalója a francia—orosz szövetség szempontjából is. Eddig is. tudtuk, hogy Oroszország magatartását döntő mértékben határozta meg pénzügyi helyzete, kiszolgáltatottsága a nyugati tőkének. Rozental azonban rávilágít a kérdés eddig homályban maradt másik oldalára: Franciaországnak is nagy szüksége volt Oroszországra a németek elleni nagy diplomáciai csatában, amely háborús konfliktussal fenyegetett. Az algecirasi konferencia a cárizmus külpolitikai kapitulációját jelentette Franciaország előtt. Ezzel objektíve vége szakadt Pótervár eddig — bár mind kevesebb sikerrel — alkalmazott egyensúly-politikájának Franciaország és Németország között. A francia imperializmus kellően értékelte a fordulatot. Nem sokkal a konferencia után aláírták az ismert 1906-os kölcsönről szóló szerződést, amely elősegítette az önkényuralmi rendszer stabilizálását. Még egy vonatkozásban kell megemlékeznünk a konferenciáról: ettől nz időtől kezdődnek az aktív angol —orosz tárgyalások, melyek végül is az 1907-esangol — orosz egyezményhez vezettek. Sajnáljuk, hogy ez az út nincs olyan részletesen kidolgozva, mint az előző részek. Összefoglalva az elmondottakat, még egyszer hangsúlyozzuk, hogy az ismertetett mű gazdag új forrásanyaga és a feldolgozás során alkalmazott új szempontjai miatt értékes gyarapodása a történeti irodalomnak. Hozzá szeretnénk azonban fűzni, hogy a munka értókét feltétlen növelte volna, ha a szerző felhasználja a kórdós teljes irodalmát, főleg az újabban megjelent munkákat. Ez azonban nem módosíthatja véleményünket: Rozental könyve jelentős hozzájárulás a diplomácia történetének feltárásához. PALOTÁS EMIL M. Ф. ЛЕВОВ: ВЕНГЕРСКАЯ СОВЕТСКАЯ РЕСПУБЛИКА 1919 ГОДА (Москва, Соцэкгиз, 1959. 274 стр.) M. F. LEBOV: AZ 1919. ÉVI MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG Hazánk történetéről kevés könyv jelenik meg külföldön: még nagyobb ritkaság, ha elvétve egy-egy részkérdését, rövidebb időszakát tárgyaló monográfia lát napvilágot. M. Lebov könyvének megszületése nem véletlen; a szovjet történettudomány egyre nagyobb figyelmet szentel a baráti népek haladó, forradalmi mozgalmainak. (Elég itt utalni két nem régen publikált kötetre: T. Iszlamov a kilencszázas évek politikai harcait, A. Puskása felszabadulás után végrehajtott földreformot dolgozta fel. Ismertetésüket ld. a Párttörténeti Közlemények 1960. évi 3., illetve 1961. évi 2. számában.)
