Századok – 1962

Történeti irodalom - E. M. EOZENTAL: Az orosz-francia szövetség diplomáciai története a XX. század elején (Ism. Palotás Emil) 312

306 TÖRTÉNETI IRODALOM 313 a mind súlyosabb pénzügyi válság és a cárizmus külpolitikája között fennállott. Ezeknek az összefüggéseknek a bemutatása a munka egyik komoly erénye. A bevezetésben Rozental vázolja a nemzetközi helyzet alakulását és Oroszország belső állapotát az orosz —japán háború kezdetén, s elemzi a nagyhatalmak állásfoglalását. Franciaország nem lelkesedhetett a háborúért, mivel számolt azzal, hogy Oroszország nem lehet egyformán erős Ázsiában és Európában. A francia diplomaták tudták, hogy érdekeik szempontjából egyképpen káros mind az orosz vereség — mert a cárizmus katonailag meggyengül s belső helyzete is romlik —, mind a győzelem, melynek eredményeként az orosz haderő nagy része Távol-Keleten védené a cárizmus megnövekedett érdekeit, gyengítve ezáltal saját európai helyzetét. Másként vélekedtek a németek, ők azt remélték, hogy a háború kiélezi az angol—orosz viszonyt s aláássa a francia—orosz szövetséget is. Németország mindkét esetben csak nyerhet. A távol-keleti összeütközés tehát kitűnő alkalmat nyújtott Németország számára, hogy Oroszországot a maga oldalára vonja. A német diplomácia e cél elérésén fáradhatatlanul munkálkodott. Ilyen irányba igyekezett kihasználni az ismert hulli incidenst is'1904 októberében, amikor a Távol-Keletre vezényelt orosz balti flotta tévedésből angol halászhajókat süllyesztett el, japán hajóknak vélve őket. Rozental részletesen elemzi a hulli incidens keletkezését, s a körülötte kialakult diplomáciai harcot. Figyelmének középpontjába — az eddigi irodalomtól eltérően — Franciaország magatartásának vizsgálatát állítja. Nagyon helyesen mutat rá arra, hogy a francia álláspont még jóval Hull előtt kialakult. Miután 1904 áprilisában létrejött az angol —francia antant, Delcassó arra törekedett, hogy minden eszközzel előmozdítsa ós siettesse az angol —orosz közlekedést, mert jól tudta, hogy ha az angol—francia szerződést nem követi angol —orosz megegyezés, akkor elkerülhetetlen az orosz —német közeledés. Ezért a francia diplomaták mind Pétervárott, mind Londonban a megegyezés elősegítésén fáradoztak. Politikájukat azonban komolyan veszélyeztette a váratlan hulli incidens, mert kiélezte az angol — orosz viszonyt. Franciaország érdeke tehát azt követelte, hogy minél előbb elrendeződjék a dolog. A nagyszámú forrásadatok alapján Rozental részleteiben megrajzolja az eseményeket, kidomborítva a francia diplomácia szerepét. Mégis, érzésünk szerint a szerző itt nem veszi eléggé figyelembe azt a fontos körülményt, hogy ezidőben sem Anglia, sem Oroszország nem törekedett konfliktusra. Ez döntően esett a latba, amikor az incidenst rendezni kellett. Véleményünk szerint ez magyarázza még azt, miért volt oly hatásos a francia közvetítés. A feldolgozott téma komoly problémái közé tartozik Franciaország semlegességének kérdése az orosz —japán háború folyamán. Az eltérések leggyakoribb oka, hogy a francia magatartást egyformának, végig változatlannak tekintve egy adott :helyzet alapján következtetnek az egész háború alatti magatartásra. Rozental bebizonyítja, hogy a háború különböző szakaszaiban különböző jellegű volt a francia semlegesség. Fejtegetéseit abban tudnánk összefoglalni, hogy Franciaország a semlegesség látszatának megtartására gondosan ügyelve változatos eszközökkel segítette szövetségesét. E segítségnek döntő jelentősége volt az orosz kormány számára. Elég, ha a kölcsönökre utalunk, avagy megemlítjük a balti flottának nyújtott segítséget, mely nélkül az orosz hadihajók sohasem értek volna el rendeltetési helyükre. Az orosz — francia szövetség számára komoly erőpróbát jelentett az első orosz forradalom. A cárizmusnak a forradalom felett aratott győzelmében jelentős része volt a francia imperializmus állandó támogatásának. A francia kölcsönök nemcsak életmentő injekciók voltak az önkényuralom számára, de általuk az orosz politika a nyugati szövetséges által óhajtott irányba is terelődött. Kitűnő példát találunk erre az 1905 tavaszán lezajló tárgyalások anyagában. Ekkor a cári kormány még reménykedett a háború „szerencsés" kimenetelében és abban, hogy lesz elég ereje legyűrni a belső nehézségeket. A francia politikusok reálisabban szemlélték a dolgokat. Azt a feltételt szabták a kért kölcsönnek, hogy Oroszország fejezze be a háborút, mély katasztrófával fenyeget nemcsak Mandzsúriában, de magában Oroszországban is, és hozzanak bizonyos látszat-reformokat, amelyek képesek megszilárdítani az ingatag belső helyzetet. Amikor a pétervári kormány húzódozott a tanácsok megfogadásától, a francia bankárok megdagadták a már kész szerződés aláírását. Ez persze nem jelentette a francia támogatás megvonását, csak figyelmeztetésül szolgált. Hogy a francia tanácsoknak komoly alapjuk volt, az nagyon hamar bebizonyosodott. Csuzima után ezt már a cár és környezete is belátta. Megindult tehát a béketárgyalásokat megelőző diplomáciai felderítés. Nemzetközi téren a békekötésnek nem volt komoly akadálya. Valamennyi nagyhatalom — az egy Németországot kivéve — a béke mellett volt. Megindulhattak a tárgyalások. Rozental részletesen ábrázolja az orosz és japán álláspont közeledését s az akadályok leküzdését. Sok új mozzanattal gazdagodnak ismereteink a portsmouthi béke-