Századok – 1962

Történeti irodalom - Razin; Je. A.: A hadművészet története I. köt. (Ism. Tóth Gyula) 306

306 TÖRTÉNETI IRODALOM 308 Egyiptom háborúiban született meg. . . Ezért a görögöket semmiképpen sem lehet a hadművészet egyedüli ősapjának nevezni" (így — T. Gy.) (120. 1.), de hasonlóan megállapította ezt az asszíroknál (130. 1.) és a kínaiaknál is. * A kötet második és harmadik fejezete foglalkozik a rabszolgatartó Görögország, Makedonia és a hellónisztikus államok hadművészetével. Elemzéseinek középpontjában a phalanx harc á zat fejlődése áll. A negyediktől a hetedikig terjedő fejezetek mutatják be közel 300 oldalon a rómaiak hadművészetének kezdetét, felfelé ívelésének egyes állomásait, majd a hanyatlás korszakát. A munka gerincét alkotó fejezetek beosztásával és tárgyalási módjával kapcsolatban több észrevétel tehető. A görögök hadművészetét fő vonalaiban az eddig ismert és követett időrendi ós történeti szemlélettel ábrázolja, de fejtegetéseinek hangja azonnal megváltozik, amint a rómaiakhoz ér. Már a fejezetcímek is újdonságot, sajátos felfogást sejtetnek, így például az ötödiké, ,,A hadművészet fejlődése a rabszolgatartó Róma ellen küzdő népek háborúiban az I — IV. században". A fejezetcímek alapján azt várnánk, hogy ezekben a Róma ellen harcoló népek hadművészetét találjuk, de nem így történik. Az ötödik fejezetből csak egy, az Arméniát bemutató ad újat, és felel meg az író saját célkitűzésének. A hatodik fejezetben szintén csak egy kisebb alfejezet foglalja össze Róma ellenfeleinek hadviselését, a hetedikben pedig, ahol talán a legtöbb adat állott rendelkezésre, kizárólag csak Bizáncról beszél. Egyébként ennek az utolsó fejezetnek a kötethez csatolása igen problematikusnak látszik. A felsorakoztatott adatok és hadművészeti elemzések ugyanis egyáltalán nem indokolják a rabszolgatartó korszak egy évszázados meghosszabbítását. Razinnak a rómaiakkal szemben lépten-nyomon kimutatható ellenszenve nem tudományos álláspont; az az érzésünk, hogy a helyes pártossággal bírált és a rómaiakért rajongó burzsoá hadtörtónószekkel együtt Rómát is agyonsújtotta, kivéve a reformereket, a rabszolgákat-, akiknek a harcait jelentőségükhöz mérten az eddigieknél részletesebben írja le. Az utóbbi gondolat átvezet a szerző előszavában is említett forráskritikai problémához: miként kezeli ókori forrásait, hogyan szűri meg a történetírás eddigi eredményeit, miközben leleplezi a burzsoá történetírók és teoretikusok hamisításait és ferdítéseit. Miután a pártosság követelményeit már a bevezető részben kifejtette, Razin az egyik irányban, a burzsoá történészek és teoretikusok elleni harcában mindvégig következetes marad. A mű figyelmes átolvasása után azonban olyan érzésünk támad, hogy Clausewitz, Moltke, Schlieffen, Delbrück állításainak bírálata nincs kellőképpen poentírozva, végnélkül hadakozik ellenük, s helyenkint apró kérdésekben folytatott polémiája eltakarja fő mondanivalóját. Bár Razin fejtegetéseinek éle a német imperializmus ideológiája ellen irányul, mégis hiányoljuk az olasz, francia ós angol burzsoá hadtörténetírás kritikáját. Nyilván a mű terjedelme akadályozta meg abban, hogy a sokezernyi kötet szerzőire szót vesztegessen, és kétségtelen az is, hogy — megjelölés nélkül — sokszor találkozunk a szerzők műveinek immanens bírálatával. Az ókori forrásokkal szemben azonban már nem ennyire következetes, kevés belső kritikát végez. Nem filológiai szőrszálliasogatásra, hanem olyan jelenségek kritikus felülvizsgálatára gondolunk, amelyeket ezek az ókori szerzők nem ismerhettek (például terepviszonyok, létszámadatok, hadászati és harcászati előkészületek). Nem lehet elfelejtkezni arról, hogy a szerzők többsége nem volt résztvevője az eseményeknek, még kevesebben voltak közülük katonák, ós jórészt elbeszélésekből, másod- és harmadkézből kapták tájékoztatásukat. így kerülhetett azután jelentékeny ellentmondás a marathoni csata leírásába (208. és köv. 1.), valamint a cannaei csata taglalásába (360. és köv. 1.). Itt kell megemlítenünk a kiadással kapcsolatban egyik legsúlyosabb s főként a fordítókat illető kifogásunkat. Tiílzás nélkül állíthatjuk, hogy néhány marxista mű kivételével a kötet szinte egyetlen adata sem ellenőrizhető. A munkához felhasznált ókori források szószerint idézett részeit az eredetivel kellett volna egybevetni, feltüntetve a legjobb kiadások helyét, idejét; akkor elkerülhető lett volna a több ezer éves szövegek modernizálása. * A hadművészet történetének feldolgozásakor a szerző a téma szaktudományos jellegének megfelelő sajátos terminológiát használ. Példaként követendő gyakorlata azonban rejt bizonyos veszélyeket is. Az anakronisztikus modernizálás terhére róhatók az alább felsorolt megfogalmazások: a 97. lapon írja: ,,Az achaiok . . . ellenlökéssel . . . viszszaverték a trójaiakat." A 119. lapon az egyiptomi hadsereg személyi állományáról, a 128-on az asszírok ügynöki felderítéséről, a 237. lapon arról beszél, hogy „. . . a folyó-