Századok – 1962

Történeti irodalom - Razin; Je. A.: A hadművészet története I. köt. (Ism. Tóth Gyula) 306

TÖRTÉNETI IRODALOM 307 juk megjegyzés nélkül, hogy e műben nemcsak a hadművészet kérdései kerülnek bemutatásra, hanem a hadtudomány egyéb összetevői is, és ez a nagy munka inkább hadtörténelmi, mint hadművészettörténeti feldolgozás. Az elméleti tételek számontartása azért fontos a könyv áttanulmányozásakor, mert éppen ilyen vonatkozásban érte a művet az átdolgozás után is a legtöbb kritika. A hadművészet történetének egyik szovjet bírálója a régen felrótt hiba továbbélésének tekinti a hadművészet fontos alkotóelemének, a stratégiai kérdéseknek az elhanyagolását. Sz. Kraszilinkov bírálata mutat rá arra, hogy Razin elmulasztja a stratégia szerepének megvilágítását, s néhány próbálkozástól eltekintve a stratégiai elemzéseket köztörténet, eseménytörténet helyettesíti munkájában. Razin tudatosan cselekszik így, mert a stratégiát az ókorban csak esetlegesen, elszigetelt jelenségekben megmutatkozónak tartja, egyébként létezését tagadja (568 — 569. 1.). Kraszilinkov szerint Razinnak erre alapja nincs, és felfogásának modern tételeit vetíti vissza, sőt egy álláspontra kerül azokkal, akik a katonai-stratégiai elmélet megszületését a XVIII. század végére teszik. A bevezető részben indokolja Razin a hadművészet történetének általa követett periodizálását, mely azután az egész mű szerkezetét meghatározza. Helyesebb lett volna a szerző e legproblematikusabb elgondolásával a teljes kiadás után foglalkozni, látva a periodizáció végső eredményeit, mégis fel kell hívni erre a figyelmet, mert a kiindulópont az első kötet bevezetőjének végső összegezése is. Téziseit a következőkre alapozza: „Mivel a háborúnak megvannak a maga sajátos ós külön törvényszerűségei, a társadalmi fejlődés történetének periodizálását nem szabad gépiesen átvinni a hadművészet történetére. A hadművészetben létrejött fordulatokat nemcsak a társadalmi átalakulások határozták meg, hanem egy és ugyanazon társadalmi-gazdasági alakulat határain belül sok más tényező is. . . Ebből kiindulva vizsgáljuk a háború (és nem a háborúk) fő korszakait, amelyeket a hadviselés szervezési módjai jellemeznek" (66. 1.). Ezek után a hadművészet történetének négy korszakát különbözteti meg: a háború rabszolgatartó, feudális, manufakturális és gépi korszakának hadművészetét. A periodizáció következetlensége nyilvánvaló: két korszaka (a rabszolgatartó és a feudális) egybeesik a történelmi periodizálással, a másik kettő az igen tágan értelmezhető „hadviselés szervezési mód" alapján a társadalmi formációk fejlődésétől eltérő másodlagos jelenségeket (manufakturális, gépi) tekint alapjának. A háborúk önálló, az alapvető társadalmi-gazdasági formációk kereteit átlépő törvényszerűségeinek keresése kétségtelenül misztifikálás. Senki sem tagadhatja a hadművészet sajátos törvényeit és azt, hogy a hadművészet különböző szakaszai nem mindig férnek bele az általános periodizáció szakaszaiba, de a sajátosságokat, a hadművészetileg újat adó határvonalakat az általános történelmi fejlődés határain belül kell megkeresni. Nem beszélve arról, hogy a marxizmus klasszikusai nemcsak a fegyverzet és a technika fejlődését tekintették forradalmasítónak a hadviselésben, hanem az emberanyag megváltozását is. * Az itt bemutatott I. kötet a háború rabszolgatartó korszakának hadművészetét ábrázolja az ősközösség bomlásától a keletrómai birodalom 6. századáig. A háborúk és a hadművészet történetének kezdetét a Trója ellen harcoló görögök hadviseléséhez kapcsolja. A tárgyalásnak ez a sorrendje sem a szerző által követett logikai módszernek (68. 1.), sem az időbeliségnek nem felel meg, mert a görög katonai demokrácia felbomlását a példa kedvéért a legrégebbi keleti népek története elé helyezi. A görögök legrégebbi harcainak bemutatása után az ókori keleti államok hadművészetének leírása következik. Legjelentősebbnek az Indiával ós Kínával foglalkozó fejezeteket tekinthetjük. Jóllehet az ókori kelet hadművészet-történetének közel 100 oldalából (az első kiadásban csak 10 oldal foglalkozott ezzel) csak 36 jut a két legnagyobb állam történetére, először történik tudományos kísérlet annak bebizonyítására, hogy a hadművészet bölcsője keleten volt, és az eddig legnagyobbnak tartott görög hadművészet is magán viselte a keleti népek hatását (187. 1.). * Sz. Kraszilinkov Razin művében is kimutatott egy, éppen a keleti népek és a görögök kapcsolatának helyes elveit mellőző ellentmondást. Razin a görögök jelentőségét méltatva írja ezeket: „Engels szerint a görög hadseregekkel együtt kezdődik a harcászat (taktika), s lényegében a gyalogsági harcászat története" (219. 1.), „megjelentek az első taktikai változatok is" (uo.) és „a görög—perzsa háborúkban tehát a görög rabszolgatartó városállamok hadseregeinek hadművészetében sok új tényezőt lehet megfigyelni: ... a gyalogsági harcászat megjelenését" (220. 1.). Elképzelhetően itt a munkát egyébként is többször jellemző (főként szerkesztési hibából adódó) egyenetlenséggel van dolgunk, hiszen előzőleg már megállapította pl., hogy ,,... a hadművészet az ókori 22*