Századok – 1962
Történeti irodalom - Széchenyi az újabb külföldi irodalomban (Ism. Kosáry Domokos) 275
292 TÖRTÉNETI IRODALOM 292 hatalmak nem tűrnék el Ausztria és vele az európai egyensúly felbontását, „elsősorban azonban mégis osztálya érdekeihez és családja hagyományaihoz volt hű", amikor a Monarchia mellett foglalt állást.8 4 A további kutatásnak lesz egyik feladata további kérdéseket is fölvetni : pontosan körvonalazni, miként jelentkezik Széchenyinél egyideig egymás mellett, váltakozva a nacionalizmus önállósági óhaja8 6 és mindjárt az arról való lemondás is, a Monarchia mint megváltozhatatlannak tekintett történelmi tény tudomásulvétele, ós miként szorítja ki az elsőt a negyvenes években már teljesen az utóbbi. Még érdekesebb további feladatnak ígérkezik egy másik kérdéskör földerítése: mennyiben mutatható ki tényleg Széchenyinél az a több kortársa által neki tulajdonított, bár másutt is felbukkanó elképzelés, amely szerint a Monarchia súlypontját a távolabbi jövőben Magyarországra kellene áttolni,8 6 azután, hogy mit jelentett pontosan Széchenyi e mondata 1848 nyarán: „Én confoederatioban látom létünket",8 7 (talán csak horvát szövetséget), vagy Kossuth egy akkoriban megjelent, névtelen cikkének az a kitétele, amelyben Széchenyit mint a magyar-román „confoederatio" előkészítőjét említi,8 8 ós hogy Hajnal István helyesen sorolta-e Széchenyit azok közé, akiknek neve felbukkan a föderációs eszmék előzményeinek történetében.8 9 Vagyis összefoglalva: Széchenyinek a Monarchiáról kialakított nézetei miként viszonyultak az 1848-as politikai vezető réteg „nagymagyar" külpolitikai koncepciójához, a magyar-központú délkelet-európai birodalom mulandó látomásához. A magyar nacionalizmusban kezdettől megvan a kettősség: az önállóságért küzdő haladó hazafiság és a mások feletti uralom igényének Janus-arca. A reformkor ós a forradalom idején inkább a tiszta, haladó vonások adják a fő kontúrokat. A nacionalizmus ekkor még elsősorban a nemzeti önrendelkezés megszerzésére, a feudalizmus elleni küzdelemre mozgósít. De már itt, ekkor is feltűnik más népek nemzeti fejlődésének megtagadása, azoknak Bécs oldalára szorítása, már ekkor kimutathatók benne azok a negatív vonások, amelyek később katasztrófába vitték a fejlődést.9 0 A marxista történészek a történelmi haladás szempontjából értékelik pozitív módon a polgári-nemzeti mozgalmak küzdelmét a Habsburg-monarchia által képviselt retrográd erők ellen. De a magyar nacionalizmus két fő változata közül az egyik, az 1867-es, a Monarchia-barát változat elutasítása nem jelentheti a másik, a függetlenségi változat hibáinak igazolását, a magyar feudalizmus bűneinek elhallgatásával egyszerűen Ausztriára hárítását minden felelősségnek elmaradtságunkért. A történelmi valóságot csak úgy ismerhetjük fel, ha megszabadultunk, nem könnyű harc árán, a nacionalista hibák minden tehertételétől, egész nyomasztó örökségétől. De nemzeti fejlődésünk szűkkörű, elszigetelt szemléletén is túl kell emelkednünk, mert a provincializmus veszedelme a nacionalizmuséval határos. A régi hibák közé tartozik, hogy gyakran külön, önmagában néztük a Bécs —Magyarország viszonyt, és rendszerint megint külön a magyarok és nemzetiségek viszonyát. Holott itt több nép lényegében párhuzamos és egymással kölcsönhatásban, ha nem is mindenben azonos feltótelek közt kibontakozó nemzeti mozgalmak egész együtteséről van szó, és történetileg nem pusztán véletlenül, szubjektív hatalomvágyból kialakult, soknemzetiségű államokról — a kifejezés nálunk is elfogadott, a magyar marxista történetírás Magyarországról is mint soknemzetiségű államról beszél. A Habsburg-Monarchiáról időtlenné általánosított, helytelen nézetekkel nem úgy kell és lehet sikerrel vitába szállni, hogy mellőzzük a solmemzetiségű együttes összefüggő vizsgálatát, vagy hogy egyik vagy másik nemzeti mozgalom kiragadott haladó mozzanatait ismételgetjük csupán. Történészeinknek a továbbiak során nyilvánvalóan az eddiginél jobban, fokozott mértékben ki kell terjeszteniük figyelmüket a soknemzetiségű Monarchia problémáinak szélesebb körű, a nemzetközi összefüggéseket is figyelembe vevő vizsgálatára, de a jelenségeket mindenkor azok konkrét meghatározott történelmi feltételei között véve szemügyre. Pozitív és negatív vonások csak az adott társadalmak adott történelmi viszonyainak sokoldalú mérlegelésével húzhatók meg, nem időtlenül, valami immanens elvontságban. Mint ahogy Széchenyi alakjában sem az idők feletti útmutatót koressük többé, hanem a saját korának kérdéseire válaszoló, annak társadalmában élő és cselekvő, történeti egyéniséget. KOSÁRY DOMOKOS " Századok, I960. 268—269. 1. ,s Így 1829 nyarán, németországi jegyzeteiben: ..Mennyit fecsegünk dicső eleinkről, akik éppen a leglényegesebbet felejtették el, — a nemzeti függetlenséget. Fennáll Hollandia, Dánia, Svédország, és Németországnak minden kis fejedelemsége, csak Magyarország nem tudott, vagy nem akart fennállni ! Kutyákat kellene őseink mellé temetni 1" Naplók. III. Bpest. 1932, 345. 1. A jelent azonban nem tekinti megváltoztathatónak. " Vö. Kovács Lajos : Gr. Széchenyi István közéletének három utolsó éve. Bpest, 1889. Viszota Qy. : i. m. (Széchenyi—Kossuth), II. 1030. 1. " Sinkovics István : Kossuth Lajos az első felelős minisztériumban. Bpest, 1957, 394. 1. Hajnal István : A Batthyány-kormány külpolitikája. Bpest. 1957, 16. 1. Barta I. : 1. m. (nacionalizmus), 323.1. Vö. Hanák Péter ismertetését Hajnal I. fent id. művéről, Századok, 1958. 824. sk. 1.
