Századok – 1962
Történeti irodalom - Széchenyi az újabb külföldi irodalomban (Ism. Kosáry Domokos) 275
TÖRTÉNETI IRODALOM az erőszakot, erőltetést elítélte (vagyis inkább csak módszerben különbözött az előbbitől), objektíve haladóbb, helyesebb volt, de nem messzebb menő progresszivitása miatt, hanem éppen azért, mert nem tartott lépést az ellenzékkel. Valami olyasféle skála rajzolódik itt elénk, hogy minél haladóbb valaki, annál türelmetlenebb nacionalizmust képvisel — Széchenyi hátrább áll, mint az ellenzék, de tőle is világosan meg kell különböztetni az; aulikus arisztokráciát, amely egyáltalában a polgár-nemzeti törekvések ellen foglalt állást. Mindébben természetesen van igazság. A történelmi jelenségek azonban rendszerint ellentmondásosabban érvényesülnek, nem ily egyenesvonalúan, ahogy matematikai haladványhoz illik. Gr. Dessewffy József, mint ismeretes, Széchenyinél közelebb állt a hazai feudalizmushoz, távolabb a polgári reformtól, de mégis már 1825-ben, országgyűlésen követelte, hogy az iskolák legalsó osztályaiba ezentúl csak magyarul értő tanulókat vegyenek fel, „ilymódon a szülők kényszerítve lennének már a bölcsőben magyarul taníttatni gyermekeiket".7 9 Barta István már azon a nézeten van,8 0 hogy Széchenyi „nem társadalmi reformrendszeréből", annak korlátaiból következőleg foglalt állást a türelmetlen nemzetiségi politika ellen, hiszen egyébként ő „nemcsak következetesen nacionalistának tekinthető a szó akkori értelmében, hanem a magyar nacionalizmus első és legmagasabb színvonalú megfogalmazói közé tartozik ... A türelmetlen nacionalizmus elleni megnyilatkozásaiban nem a magyarosítás ellen önmagában, hanem az erőszakos, külsőleges magyarosítás ellen foglalt állást, de maga is óhajtotta, hogy a magyar »olvasztói felsőbbségével«, azaz elérendő kulturális és anyagi magasabbrendűségóvel magához édesgesse és magyarrá tegye az ország határai közt élő nem magyar népeket". Barta szerint a két álláspont közti különbség onnan ered, hogy mindegyik másként foglalt állást a Habsburg-monarchia kérdésében. Kossuth ós az ellenzék útja a birodalomból való kiszakadás felé vezetett, ezért sietősen biztosítani akarta a magyar vezetőszerepet és számbeli fölényt a történelmi országban. Széchenyi viszont Magyarország jövőjét a Habsburgmonarchián belül képzelte el, ahol a kialakult rend biztosította a magyar vezetőszerepet, a magyarosodás tehát lehetett hosszú időre nyúló, önkéntes folyamat — hiszen az éretlen erőszakolás éppen akadályozza e folyamatot, felkorbácsolja a szenvedélyeket. Mindebből világos, hogy a további kutatásnak lesz még tennivalója a magyar nacionalizmus fejlődési útjának és különböző változatainak pontos körvonalazását illetően — beleértve Széchenyi nacionalizmusát, amely valóban nacionalizmus volt, a nemzeti fejlődést tekintve fő pozitívumnak, értéknek saját, magyar vonatkozásban, de más népeknél is. Pulszky tanúságából tudjuk,8 1 hogy Széchenyi a magyar erőszakosság veszedelmeiről az akadémiai beszédben mondottaknál „magántársaságban sokkal tovább ment", és „a határőrvidékre utalt, mint egy fanatizált hadseregre", amely élén „osztrák eszmékben nevelt" horvát tisztjeivel mindig kész a reakció fegyvereként Magyarországra törni. Ugyanakkor azonban Széchenyi a horvát mozgalomban a jövő felé mutató, nemzeti elemet is meglátta: „a felébredt nemzetiség geniusa szerint pedig nekik igazuk van" — olvassuk egy önmagának készült jegyzetében.8 2 A kérdés alapvonalait, a marxista történészek közös véleményeként, a Széchenyi-tézisek foglalták össze. Eszerint az ellenzéki reformmozgalom a nemzetiségi kérdésben is túllendült Széchenyi mérsékeltebb álláspontján, de ez utóbbinak itt más volt az értéke. Amíg a gyorsabb társadalmi reform meg a nemzeti önrendelkezés igénye megfelelt a haladás szükségleteinek, addig a nemzetiségi kérdésben Széchenyi intéseinek megszívlelése „a soknemzetiségű magyar állam viszonyai között hasznára vált volna a haladó mozgalomnak". Széchenyi állásfoglalását akkor is helyeselnünk kell, „ha tisztában vagyunk azzal, hogy annak gyökerei reformrendszerének egyik alapvető hibájához, a Habsburg-birodalom minden áron való fenntartásának elvéhez nyúlnak vissza". Igaz — folytatják a tézisek — , „a nemzetiségi problémát Széchenyi tanácsai alapján sem lehetett volna megoldani" a születő polgári Magyarországon, de e tanácsok megfogadása csökkenthétté volna a feszültséget, és talán annak fenyegetését is, hogy magyarok és szomszédaik fegyverrel forduljanak egymás ellen akkor, amikor egymás oldalán lett volna helyük az ellenforradalmi abszolutizmussal szemben.8 3 A tézisek, végül, Széchenyi reformrendszerének egyik „alapvető fogyatékosságát" abban látják, hogy „az átalakulást a reakciós Habsburg-birodalom adott keretein beiül" kívánta végrehajtani; nagy súllyal esett itt latba azon meggyőződése is, hogy a nagy" Desewffy Aurél francia országgyűlési naplója szerint. E szöveget Der ungarische Landtag von 1825 с. kéziratos tanulmányunkban használtuk (1949). 80 Barta István : i. m. (Széchenyi írásai), 41—42. 1. 81 Pvlszky Ferenc : Jellemrajzok, 54. 1. " 1848. júl. 4. Viszota Oyula : Gr. Széchenyi István irói és hírlapi vitája Kossuth Lajossal. II. Bpest. 1980. 1029—1030. 1. Széchenyi István. (Halálának századik évfordulójára.) Századok, I960, 271.1. Vö. Barta István : A magyar reformkor és 1848/49 nacionalizmusának néhány vonása. (A nacionalizmus történelmi gyökereiről. Anként a Magyar Tudományos Akadémián.) Történelmi Szemle, I960, 322—325. I. 19*
