Századok – 1962

Történeti irodalom - Budapest régiségei (Ism. Györffy György) 248

250 TÖRTÉNETI IRODALOM 250 környéke), a későbbi szakaszban Gallia és Germania (Köln). Figyelemre méltó azonban, hogy az aquincumi polgárváros déli részén már Nagy Lajos rábukkant egy helyi üvegöntő műhely maradványaira, s így ezek termeivényeivel is kell számolnunk az egyszerűbb áruk között. A kisebb leletek feldolgozásai sorából kiemelkedik Nagy Tibor „Héraklész bronzszobrocskája Óbudáról" c. tanulmánya (XVII. 9 — 44), melyben a Szépvölgyi út 41. sz. telken talált római villából származó 18,2 cm magas Héraklész szobrocskát taglalja, s a pannóniai kisplasztikánál fejlettebb vonásokat feltüntető bronz itáliai kapcsolatait állapítja meg. Sz. Póczy Klára „Diana aquincumi kultuszához" c. anyagközlésébcn (XIX. 139 — 143) egy Dianát ábrázoló kis márványtáblát ismertet, s ennek kapcsán vázolja Diana kultuszának parmóniai elterjedését és változásait. Ugyanő „Ujabb kőemlékek az aquincumi tábor ós canabae területéről" címen (XIX. 145—156) az 1954—1956. évi leletmentések során előkerült 11 oltárt és sírkövet publikálja az emlékek magyarázatával. B. Thomas Edit „III. századi női fej Albertfalváról" címen (XVII. 169— 175) egy IH. századi sírkőszobor töredékét képező női fej vizsgálatát nyújtja. A római régészeti kutatásokat egészíti ki Weszprémy Barna „Római bronztárgyak színképelemzése" c. jelentése (XVII. 327 — 329). A felsorolt cikkek Budapest római kori múltját a legváltozatosabb tárgykörökön belül taglalják, s olvasásuk nyomán szinte megelevenedik a hajdani főváros élete. Annál sajnálatosabb, hogy az ismertetett három kötetben egyetlen népvándorláskori tanulmányt sem találunk, holott a problémák megoldásához bizonyára a Budapesten és környékén előkerülő anyag is hozzá fog járulni. Budapest Régiségei másik gazdag terrénuma a magyar középkor. Kronológiailag első helyen a sokat vitatott Árpád sírja-Fehéregyház kórdós újabb adatának feldolgozását kell említenünk. Berlász Jenő '„Vestigia Ruderum Albae Ecclesiae. Fehéregyház egy XVIII. századi térképen" c. érdekes cikkében (XVIII. 601 — 607) adja hírül, hogy talált egy 1778. évi kéziratos térképet Óbuda ós Hidegkút érintkező határának környékével, melyen Fehéregyház romjai Vestigia Ruderum Albae Ecclesiae felírással vannak feltüntetve. Az értékes tórkóplelet el is döntené Fehóregyháza pontos hollétének kérdését, ha nem abból a korból származnék, amikor Anonymus adata Alba Ecclesiáról már közismert volt (a Gesta Hungarorumot 1746-ban adták ki). Hogy emellett a térkép megszerkesztéséhez történeti adatokat is felhasználtak, ami határperekhez készített térképek esetében nem ritkaság, mutatja „a hajdan esztergomi nagy útnak mondott régi út maradványai"-nak berajzolása. Ilyen módon a térképnek nem tulajdoníthatunk perdöntő értéket. Ami azon adatát illeti, mely szerint, Fehéregyház a mai Ürömihegy dombján emelkedett volna, ez ellen több érv hozható fel. Elsőként említem, hogy a térkép által megjelölt táj on, Solymár és Óbuda között a középkorban Örs, másnéven Óbudaörs feküdt (vö. Knauz: A Garan-melletti Szentbenedeki Apátság. Bpest. 1890. 174). A térképen jelzett romok minden bizonnyal Örs romjai. Ha Örs felett állott volna Fehéregyháza, nem mondták volna mindig Óbuda felett ill. mellett levőnek, hanem legalább egyszer-kétszer Örs mellettinek vagy Őrsinek. Ettől eltekintve azok a középkori adatok, amelyeket Bártfai Szabó László „Óbuda egyházi intézményei a középkorban" c. művében felsorol, különösen pedig az 1524-i határjárás, a kutatók többségében nem hagy kételyt afelől, hogy Alba Ecclesia Óbuda központjához jóval közelebb, a Bécsi út és Vörösvári út elágazása közelében feküdt, Örstől pedig elég távol esett D-i irányba. E tájra mutat azon 1702-i adat, mely a fehéregyházi klastromot a Franki (Radl) malom mellett fekvőnek mondja (Gárdonyi : Történetírás I. 21); a pálosok kezén volt fehéregyházi kolostor gótikus alapfalát pedig a múlt század végén fel is tárták az akkori Viktória-téglagyár területén. gjj Fehéregyháza királyi kápolna jellegéből kiindulva dolgozta fel Janfcovich Miklós a magyarországi középkori királyi kápolnák kérdését a „Buda-környék plébániáinak középkori kialakulása és a királyi kápolnák intézménye" c. tanulmányban (XIX. 57 — 98). E tárggyal már Balics Lajos behatóan foglalkozott árpádkori egyháztörténete „A királyi és királynői kápolna" c. fejezetében, ahol megállapította, hogy ide kell sorolnunk a székesfehérvári ós veszprémi egyházat, s egyebütt az országban a nagy terjedelmű királyi birtokokon is voltak királyi kápolnák. A királyi káplánok testületéből eredeztetett királyi kápolnaispánság oklevéladó működését Kumorcvitz L. Bernát dolgozta fel, a királyi plébániák exemptiójának történetét pedig Gárdonyi a Károlyi Emlékkönyvben ( 163—182). Jankovich megkísérelte összegyűjteni az ismert magyarországi királyi kápolnákat néhány konkrét adat ós az exempt egyházakat felsoroló oklevelek segítségével, s létesítésüket kapcsolatba hozta a királyi magánegyház intézményével. A szerzőnek módjában volt értékesíteni történeti-földrajzi anyaggyűjtésem rendezés alatt álló részét, s a cikket ere-