Századok – 1962
Tanulmányok - Mérei Gyula: A „nemzetekfölötti állm” eszméje a nyugat-német és az osztrák burzsoá történetírásban (II. rész) 150
A ,, NEMZETEKFÖLÖTTI ÁLLAM" ESZMÉJE A BURZSOÁ TÖRTÉNETÍRÁSBAN 155 érdekei és ügyvivői döntenek az állam és a benne élő nép sorsa fölött. Rothfels tehát azt a tényt, hogy Bismarck nem volt annyira türelmetlen és mohó imperialista, mint a német tőkések, nem junker voltával és a feudális osztályeredet maradványainak a hatásával magyarázta, hanem — történeti összefüggéseiből kiragadva, metafizikusán — a valóságot meghamisítva a szupranacionális elmélet igazolására használta fel. Rothfelsnek azt a kérdésfeltevését, hogy Bismarck „európai" volt-e, valamennyi nyugat-német történetíró megfontolandónak tartotta. Válaszuk azonban nem volt egyértelmű. Közvetlenül 1945 után egyes történészek a vesztett háború okozta elkeseredésükben és a hitleri hatalmi államból való kijózanodásuk hatására átmenetileg elfordultak a II. Frigyes óta a poroszok, majd a nácik által eszményített Machtstaat-tól, és az erős állam-gondolat egyik történelmi képviselőjét, Bismarckot is bírálni kezdték. Erich Eyck liberális szellemű Bismarck-életrajza, amelyet emigrációban írt, ebben a szellemben fogant. Franz Schnabel, a katolikus müncheni professzor Das Problem Bismarck с. írásában szemére vetette Bismarcknak, hogy Szász Móric, Gusztáv Adolf, Richelieu, II. Frigyes nyomdokába lépett, hozzájuk hasonlóan a nyugati egység széttörésén fáradozott. „Azok mind szuverén államokat létesítettek és hódítás, jogszegés, a gyengéken elkövetett erőszak útján hatalmasan kiterjesztették területüket."60 Bismarck céljai és módszerei az európai kabinetek régi politikájáéihoz hasonlítottak, amelyek segítségével kiszakították államaikat a középkori univerzális kötelékekből.6 1 A régi diplomáciának a liberális nemzeti mozgalmak időszakában „az újonnan felébredt elemi erők segítségével Európa szétszakítására kellett vezetnie".6 2 Schnabel is beleesik tehát a burzsoá történészek általános hibájába, és az államot kiszakítja osztály-összefüggéseiből. Csakis így kerülhet egy nevezőre a Szász Móric, a II. Frigyes és a Bismarck idejebeli állam, a feudális, dinasztikus hódítás, a burzsoázia piaci törekvéseinek érdekében folytatott területszerzéssel. Rothfels és Ritter elutasították ezt a klerikális, a pápa és az osztrák keresztényszocialisták szemléletéhez hasonlító és a feudalizmus felé visszatekintgető nézetet, amely egyébként az igazat mondta meg Bismarcknak egységes és katonailag is hatalmas nemzetállam létrehozására irányuló szándékairól és tetteiről. Rothfels előadása és már felsorolt írásai mutatták meg az átfestés módját. Míg Schnabel terméketlen és biztonságot nem nyújtó küzdelemnek tartotta Bismarcknak a Németország fölötti hegemóniáért és az európai egyensúly biztosítása érdekében folytatott manőverezését, szövetségkötési politikáját, a Rothfels útmutatása nyomán haladó Theodor Schieder már homlokegyenest ellenkezően értelmezte a Bismarck által felépített „szövetséges rendszert". „Ebben a nagyon ideiglenes értelemben, rendkívül szánalmas eszközökkel dolgozó (szövetséges rendszerben. — M. Gy.) olyan tendencia fedezhető fel, hogy e rendszer európai összrenddé fejlődjék tovább és ezáltal felülmúlja a szövetségi csoportok partikuláris jellegét."63 A Bismarck szerepének értékelése körül folyó vita 1953-ig a szakemberek belső ügye maradt. Ekkor került ki a sajtó alól Peter Rassow gondozásában a Deutsche Geschichte im Überblick с. 60 Schnabel: i. m. 17. 1., idézi: Engelberg: id. h. 485. 1. 61 Schnabel: i. m. 18., ill. Engelberg: i. m. 488. 1. 62 Schnabel: uo. 24. 1. és Engelberg: uo. 63 Bismarck und Europa (= Deutschland und Europa. 35. 1.) Idézi Engelberg: i. h. 486. 1. (Deutschland und Europa. 25, 39. 1.)
