Századok – 1962
Tanulmányok - Berend T. Iván: A stabilizáció megvédése és a tőkekisajátítás „száraz”; államkapitalista útja Magyarországon (1946–47) 98
136 BEBEND T. IVÁN bankok is világosan felismerték, sőt mi több, beismerték, hogy a bank-államosítási törekvések az adott gazdasági helyzet és ebből eredő gazdaságpolitika legszervesebb következménye volt. S valóban. A stabilizáció előkészítésekor már felmerült a Nemzeti Bank államosításának szükségessége. „Egy-két hónap múlva — foglalt állást a Szanálási Bizottság 1946 júliusában — államosítani kell a Nemzeti Bankot."128 Erről az elgondolásról azonban az adott helyzetben még kénytelenek voltak lemondani.12 9 Megindultak azonban a tárgyalások a nagybankok állami ellenőrzésének kérdéséről. A MKP III. Kongresszusán a tőke elleni támadás meghirdetésekor a bankok állami ellenőrzésének megvalósítása a fő követelések között szerepelt: „Követeljük a termelés és hitel állami irányítását, a bankok és a külkereskedelem állami ellenőrzését.. ,130 S néhány hónappal a stabilizáció után már konkrét pártközi tárgyalások folynak a bankellenőrzés jellegéről, módjáról. A MKP-nak ebben a kérdésben a kisgazda és szociáldemokrata törekvésekkel kellett felvennie a küzdelmet. A tőkés érdekeknek megfelelően ugyanis a kisgazdapárt s a SzDP vezetése is a nagybankok ellenőrzésének legliberálisabb formáit akarták megvalósítani. Mint annyiszor, ugyanis ekkor is az volt a helyzet, hogy a kommunista párt olyankor vetette fel a bankellenőrzés megvalósítását, amikor az nyilvánvalóan következett a gazdaság, a hitelszervezet egész helyzetéből, s ezzel csak akkor lehetett volna kategorikusan szembefordulni, ha kellő hatalmi túlsúly, belső és külső hatalmi tényezők sorakoznak fel az ellentábor mögött. Ilyen erők azonban hiányoztak. A kisgazda és szociáldemokrata taktika azonban ekkor mégis lehetetlenné tette az ellenőrzés megvalósítását. A bankellenőrzés elvét formailag elfogadva ugyanis először az ellenőrzést a Pénzintézeti Központra kívánták ruházni, majd — a SZDP javaslata alapján — a kettős ellenőrzés rendszerét vetették fel. E szerint a Pénzintézeti Központ revizora mellett a Nemzeti Bank is részt venne a bankok ellenőrzésében.131 E formai ellenőrzéssel a MKP nem értett egyet, annál is kevésbé, hiszen az operatív szerepet éppen olyan szervek kapták volna, melyekben a kommunista befolyás nem volt döntő. A MKP azt javasolta, hogy a nagybankok élére állandó ellenőröket állítsanak. A kisgazdapárti pénzügyminiszter, Rácz Jenő és a szociáldemokrata pénzügyi államtitkár, Kemény György ezzel szemben mintegy kompromisszumos megoldásként vetette fel, hogy a nagybankok ellenőrzését a Bankpolitikái Tanács titkársága végezze. Ezzel kapcsolatban viszont hosszas pártközi viták bontakoztak ki a személyi kérdések körül. A MKP a Bankpolitikai Tanács megfelelő összetételét s azt kívánta, hogy a Tanács hat tagjából kettő-kettő kommunista, szociáldemokrata és kisgazda legyen, s a valóságos bankellenőrzés megvalósítása érdekében igényt tartott a főtitkár személyének delegálására is.132 A bankellenőrzés azonban 1946 őszén végül is nem valósult 128 A Szanálási Bizottság 1946. jiíl. 22-i ülésének jkv. P. I. Archívuma. 2/9 — 23.0026. 129 P. I. Archívuma. 2/9 — 23. 0025. Feljegyzés Gerő Ernő részére 1946. VII. hó. ,,A Nemzeti Bankot eredetileg államosítani akartuk, később erről lemondtunk, de át akartuk ruházni a bankjegy kibocsátás jogát az államra, később erről is lemondtunk." 130 Rákosi Mátyás előadói beszéde a MKP III. Kongresszusán. 1946. szept. 29. Rákosi : i. m. 352. 1. 131 P. I. Archívuma. 253/1-104. A SzDP gazd. pol. о. 33. sz. jelentése. 1946. 132 P. I. Archívuma. 2/9—11. 00191. Feljegyzés a bankok állami ellenőrzéséről 1946. nov. 15-én tartott megbeszélésről; 253/1 — 104. A SzDP gazd. pol. о. 173. sz. jelentése. 1946. nov. 16. (A megbeszélésen a MKP-t Berei Andor, Friss István és Háy László, a SzDP-t Faragó László, Kemény György és Tímár László képviselte.)
