Századok – 1962
Tanulmányok - Berend T. Iván: A stabilizáció megvédése és a tőkekisajátítás „száraz”; államkapitalista útja Magyarországon (1946–47) 98
A STABILIZÁCIÓ MEGVÉDÉSE ÉS A TÖKEKISAJÁTlTÁS „SZÁRAZ" ÜTJA 131 Л legkedvezőbb volt gazdaságilag, mivel Magyarország gazdasága —sok tekintetben hasonlóan Oroszországéhoz — a monopolkapitalizmus időszakában is megőrizte elmaradott szerkezetét, mivel Magyarországra is jellemző volt a technikai elmaradottság, s döntően: mivel a rendkívül súlyos háborús pusztítás évtizedekkel visszavetette a termelés színvonalát, s az újjáépítés hatalmas feladatait állította előtérbe. Magyarország számára tehát létkérdés volt, hogy az újjáépítés, a gazdaság helyreálltása és modernizálása mihamarabb, a tőkés gazdaság elleni támadással egyidőben bekövetkezzék, s e feladatot a lassabb, fokozatosabb átalakítás útján hamarabb lehetett megoldani. A legkedvezőbb volt az államkapitalista átmeneti út politikailag is, mivel a népi demokratikus forradalomban, amikor még a proletárdiktatúra nem valósult meg, a tőke elleni roham politikailag is lehetetlen. Ehhez előbb, saját tapasztalataik révén, szívós meggyőzés eszközeivel a tömegeket, a munkásosztály egyes elmaradottabb rétegeit és a szövetségesként számbajövő paraszti, kispolgári rétegeket kellett megnyerni, s e közben a tőkés osztályokat mind jobban kiszorítani a hatalomból. Áz adott — s korábban bemutatott — politikai erőviszonyok a lépésről-lépésre történő előrehaladást, a szívós és kemény „ostromot" alapozták meg. S ez már azt is magában foglalja — mint a tények is mutatták —. hogy a munkásosztály megfelelően érett és felkészült volt a munkásellenőrzés megvalósítására, s — miután 1945 első hónapjait követően megértette, hogy a tőke elleni roham még nem megvalósítható — szívesen, lelkesen vállalta az átmenet ezen útjából reá háramló feladatokat. De ugyanakkor Magyarországon a tőkés osztálynak sem volt más választása, mint elfogadni a népi demokratikus, állam beavatkozó, korlátozó intézkedéseit. A tőke itt nem vethette Jel radikálisan, polgárháború formájában a hatalom kérdését. A Vörös Hadsereg jelenléte eleve lehetetlenné tette az imperializmus nemzetközi beavatkozását, a fegyveres intervenció és a polgárháború módszereinek alkalmazását. De a tőke ugyanakkor bízott is abban, hogy egyelőre beletörődve az állam intézkedéseibe, gazdasági pozícióit, ha csak formálisan, a tulajdonviszony terén is megtartva, majd csak átvészeli az átmenetinek tekintett éveket, s végül külső erők mégis csak javára változtatják meg az állam jellegét. A tőke tehát az adott nemzetközi helyzet és a belső erőviszonyok közepette, természetesen állandóan harcolva ellene politikai síkon, ideiglenesnek képzelve a helyzetet, mégis elfogadta az államkapitalista átmenet útját. Mást nem is tehetett. Mindezek alapján — bár csak egy oldalról közelítettük meg a kérdést, s a NEP fő területét, a kisárutermeléssel való kapcsolatot nem vizsgáltuk -— felmerül, hogy vajon nem lenne-e szükséges további kutatások alapján vizsgálat tárgyává tenni a NEP magyarországi alkalmazásának problémáját. Közgazdasági irodalmunk ugyanis egybehangzóan azt szögezi le, hogy a „fordulat éve" előtt legfeljebb csak a NEP bizonyos elemeiről lehet szó. A NEP első szakaszát pedig 1947/48 fordulójától 1949 végéig terjedő időszakban jelöli meg.107 Ezen álláspont kialakításában — megítélésünk szerint — fontos szerepet játszott, hogy nem vették figyelembe a nagyipar terén a tőke elleni „ostrom" gazdaságpolitikai útját, s csupán az államosításokra fordítottak gondot. A 107 A kérdésre vonatkozó irodalom összefoglalását adja a már idézett egyetemi jegyzet. 9*
