Századok – 1961
Vita - R. Várkonyi Ágnes: Kuruc költészet és pozitivizmus 729
KURUC KÖLTÉSZET ÉS POZITIVIZMUS 733 körét is érintették (kiemelés tőlem — V. Á.). Ily esetekben azután a reactió el nem maradhatott. És mivel a nemesi osztály, mint aránylag művelt elemekből álló, az anyagi küzdelemmel nem elégedett meg, hanem a harcot a szellemi térre is átvivé : maradtak fönn e korból, bár csekély számmal, ily szellemű irodalmi termékek is."2 0 Az első irodalomtörténészt, aki mint a pozitivizmus egyik irányának képviselője a kuruc versekkel kapcsolatba kerül, Varga Imre a millennium Beöthyében látja, az első pozitivista kritikusokat pedig, meglehetősen határozatlanul Erdélyi Pál személyében, ós határozottan Riedlben jelöli meg.21 A kérdés elvi részét, azt, hogy az irodalomtörténetírásban mikor figyelhető meg a pozitivizmus érvényesülése, az irodalomtörténészek már tisztázták. Horváth Károly a pozitivista irodalomtörténetírást körültekintően elemző tanulmányában megállapítja: „Általában a pozitivizmusnak a történetírásban érvényesülő térfoglalásával párhuzamosan a hetvenes években alakul ki az irodalomtörténetírás és kritika területén is egy újabb irányzat, egy újabb nemzedék irányzata."22 De a konkrét anyag is azt bizonyítja, hogy indokolatlanul teszi Varga a kuruc versekről megjelenő pozitivista értékeléseket és kritikákat a századfordulóra és a század első évtizedére. A kuruc versgyűjtemény 1872-ben jelent meg. Az első kritikák között vannak olyanok, melyeket a pozitivista történetszemlélet elméleti sajátosságainak jegyében írtak. Lánczy Gyula még ugyanebben az évben a következő szempontból méri a kuruc versek történeti értékét: „a valódi históriai nézőpont nem terjed ki egyoldalúlag pusztán a Staatsaction, a háborúk, a politikai és vallási közállapotok tényeire és szellemére. Kiterjed az a nemzet, az egyén minden gazdasági és szellemi mozzanatára s így a költészetre is. Csak valamennyi tényező szerves, kapcsolatos feltüntetése adhatja a teljes történelmi képet." Később ő a szellemtörténeti módszer egyik első ismertetője a történeti irodalomban, most azonban még a pozitivista szemlélet jegyében vizsgálódik. A verseket aszerint csoportosítja, hogy milyen társadalmi osztály vagy csoport gondolkozását juttatják kifejezésre. A szegénylegény-ének négy töredékét és változatát azért tartja jelentősnek, mert a nyomorgó, bujdosó katona sorsáról ad hiteles képet. A Csínom Palkó kezdetű énekről pedig megállapítja, hogy „félreismerhetetlen benne a bocskorosnemesi cynizmus, mely jussai megvédése mellett egy kis zsarolást a más jószágában igen üdvösnek tart". Lánczy mint gimnazista Thalynak tanítványa volt, s csak tíz esztendő múlva fordítja őket élesen szembe a politikai véleménykülönbség, de az elismerés már most sem egyhangú Thaly módszerét illetően. Helyteleníti, hogy Thaly önkényesen rövidítve közöl egyes verseket, a fejedelem iránti túlzott lelkesedése elhomályosítja kritikáját és a kuruc kor társadahnának vizsgálatában egyoldalúság és elfogultság vezeti. Feltűnik neki az Ocskay ballada szerkezeti és formai tökéletessége, és ő mutat rá először a kuruc költészetért való lelkesedés politikai okaira is, nem pedig Ferenczi, amint azt Varga tévesen állítja.23 Lánczy kritikájában tehát együtt vannak mindazok az elméleti, politikai, filológiai és lélektani szempontok, amelyeknek következetes érvényesítésével hamarosan végére lehetett volna járni a balladák kérdésének. A fordulatot, amely a kuruc versekkel foglalkozó kritikáknál szembetűnik, Ferenczi Zoltán bírálata jelzi. Varga Ferenczi tanulmányának e kérdés történetében csupán abban látja a jelentőségót, hogy szerinte elsőnek von párhuzamot a versek népszerűsége és a közjogi küzdelmek között és (a lapalji jegyzetben) még csodálkozik is Ferenczi „meglepő megérzésem és észrevételein".2 4 Tévedése nemcsak a tényanyagban való tájékozatlan -" Thaly Kálmán előadása a Magyar Történelmi Társulat 1870. ápr. 7-én tartott ülésén. O. L. A Magyar Történelmi Társulat jegyzőkönyvei. A Sz. 1870. évf. is beszámol az ülésről: Thaly „fölolvasott egy mindjárt Ocskay lefejeztetésekor Újvárt szerzett kuruc éneket a gr. Bercsényi levéltárból". 253. 1. 20 „Egy anti-democraticus ének a kuruc világból". Figyelő. 1878. 5. k. 57.1. Thaly ismeri a pozitivista történetírók munkáit, de csak művelődéstörténeti szempontból értékeli. „Bámúlatos a mi e tudományszakban a nagy nemzetek: angolok, németek, franciák irodalmában a legutóbbi évtizedek alatt történt: bámúlatos az összehordott új anyag kábitó gazdagsága, s méginkább azon magasratörő szellem által, a mellyel némely világhírűvé vált lángeszű íróik ez anyagot uralják és életet lehelnek belé. Alig képzelhető nagyobb bíztatás, nagyobb biztosíték az emberiség jövőjére nézve, mint az ő műveik" — írja „Irodalom és míveltségtörténeti tanulmányok a Rákóczi-korból" c. kötete bevezetőjében (Bpest. 1885). Viszont, hogy mennyire nem értette meg e munkák szellemét, azt éppen e kötetén mérhetjük le: a társadalmi viszonyok fogalmán ő a kuruckori nemesség életmódját, szokásalt, műveltségét érti. E kötetében is közli az „Az világhoz szabott ének" c. verset ezzel a kommentárral: „Ügy látszik, a terjedő kuruczsággal mindinkább izmosodó néphatalom túlkapásai ellen irányult." I. m. 360—361. 1. 21 Varga Imre : i. m. 20—21. 1. 32 Horváth Károly : A pozitivizmus a magyar irodalomtörténetírásban. Irodalomtörténeti Közlemények. 1959. 3—4. sz. 406. 1. Az irodalomtörténetírás pozitivista irányáról rendezett vitán témánk szempontjából különösen lényeges Somogyi Sándor hozzászólása, aki a pozitivizmusban összefoglalt eszmék még korábbi ismeretére utalt. 23 Lánczy Gyula : Adalékok a Thököly és Rákóczi kor irodalomtörténetéhez. Figyelő. 1872. 10, 12, 13.sz. Varga Imre : i. m. 20. 1. 24 Varga Imre : i. m. 20. 1.
