Századok – 1961

Közlemények - Hanák Péter: Garibaldi felszabadító hadjáratának hatása Magyarországon 1860-ban 670

672 1IANÄK PÉTER ból gyúrta-színozte azt a képet, amelyen Garibaldi, Kossuthtal, Türr-rel, Klapkával együtt, a szabad Magyarország közepében, valahol a Tisza partján itatja lovát. Valóságból és vágyakból szövődött a magyar Garibaldi-mítosz, a Garibaldi-várás, amely, ha egyszer realizálódhatott volna, évtizedek óta gyülemlett, mérhetetlen népi erőket szabadíthatott volna fel, miként Szicília és Calabria forró mezőin. Valóban, 1848 óta nem élt ilyen feszült, várakozásteli, kitörésrekész hangulatban az ország. Külpolitikai esemény ilyen mélyen és tartósan nem mozgatta még meg a magyar közvéleményt. * A valóságnak azonban csak az egyik oldala a legenda születése, a Garibald vezette felszabadító hadjárat rendkívül szóles, valóban forradalmasító magyarországi hatása. Volt mellette egy másik, árnyékos, komor — mondhatni tragikus — oldala is. A déli fecskéket hiába várták, nem jöttek sem télen, sem tavasszal, Kossuth sosem hozott tiszta inget a lerongyolódott magyarnak, Klapka puskáit elkobozták a román fejedelemségben, és Garibaldi fáradt lovát sohasem itathatta magyar kislány a Tisza partján. Az évekig várt olasz háború, a felszabadító invázió elmaradt, jött helyette az 1806. évi porosz háború, nyomában a kiegyezés, az Osztrák-Magyar Monarchia nagyhatalmi fénye s a ferencjózsefi „boldog békekorszak" végzetes tragédiája. Az 1860-as esztendő remény dús várakozása tehát meddő maradt, a nagy Garibaldi-várás és olasz hatás csak emlék, folklór és mítosz, a majdani nemzedékek megújult közdelmeit is csak közvetve segítő. Számunkra ezúttal nem Garibaldi felszabadító hadjáratának felmérhetetlenül széles magyarországi hatása az igazi történeti pobléma, hanem e hatás reális értéke a politikai viszonyok valóságos alakulása szempontjából. Ezt a reális értéket szeretnénk a továbbiakban — ha csak hozzávetőlegesen is — felmérni. Milyenek voltak Magyarország függetlenségi harcának feltótelei és kilátásai 1859 — 60-ban, Ausztriának az olasz háborúban elszenvedett veresége után? A háború feltárta az osztrák neoabszolutizmus labilitását, megindította a társadalmi bázis híján szűkölködő, főként a hatalmi apparátusra támaszkodó rendszer válságát. A bizalom és önbizalom megrendült, a terrorral tartósított félelem lassanként felengedett. A Monarchiában, kivált Magyarországon sűrűsödtek az elégedetlenség nyílt jelei. Ugyanakkor a háború nem oldotta meg az olasz kérdést, sőt félig megoldottan, cseppfolyós állapotban hagyta. Itália félig felszabadított, de teljesen felzaklatott állapotában elkerülhetetlen konfliktusokat rejtett magában. A külpolitikai és a belső viszonyok alakulása egyaránt az osztrák neoabszolutizmus válságának elmélyülése irányába mutatott, s oz kétségtelenül kedvező feltételeket teremtett a magyar nemzeti törekvések számára is. A neoabszolutizmus válságának kibontakozása során a passzivitásba vonult magyar politikai vezetőrótegnél két tendencia mutatkozott meg. Az ókonzervatív arisztokrácia és a középnemesség mérsékelt szárnya a helyzetet kedvezőnek vélte engedmények kialkuvására, a centralisztikus abszolutizmusnak valamiféle alkotmányos, Magyarország autonóm állását kisebb vagy nagyobb mértékben biztosító átalakítására. A birtokos nemesség, az értelmiség radikálisabb, 48-as többsége, a széles közvéleményre támaszkodva, a nemzetközi és hazai feltételeket alkalmasnak ítélte a 48-as alkotmány s az ország függetlensége „in integrum" visszaállítására. A magyar nemzeti kérdés megoldása, s a két irányzat küzdelmének kimenetele is jelentős mértékben a nemzetközi erőviszonyok, elsősorban az olasz egységküzdelem további alakulásától függött. Miként hatottak hát az 1860-as fejlemények a monarchiai belpolitika döntő faktorainak magatartására? * Az osztrák kormányzat a háború után még jóidéig az abszolutisztikus centralizáció régi vágányain haladt. A fegyveres és hivatali apparátusra támaszkodó szűk kormányzó csoportot hatalmi érdekei is a régihez kötötték, erkölcsi bátorsága is hiányzott a konzekvenciák levonására. A fenyegető válságot eleinte restaurációs módszerekkel akarta elkerülni: így Olaszországban is revansra készült. Rechberg miniszterelnök 1860 elejére már kész volt bosszútervével.1' Eszerint az elűzött és elűzetés előtt álló olasz fejedelmekből a pápa nyílt támogatásával katolikus Liga alakult volna, amely vallásos lepelbe burkolt restaurációs „kereszteshadjáratot" indított volna — természetesen osztrák intervenció támogatásával — Piémont ellen. Ilyen „kereszteshadjáratot", remélték, III. Napoleon, a pápára és a francia klérusra való tekintettel, kénytelen lenne tétlenül tűrni. 11 Walter Rogge : Oesterreich yon Világos bis zur Gegenwart. II. к. Leipzig—Wien, 1873. 53. 1.