Századok – 1961
Tanulmányok - Kemény G. Gábor: Mocsáry Lajos nemzetiségi politikája és a szerbek (I. rész) 562
MOCSÁRY LAJOS NEMZETISÉGI POLITIKÁJA ÉS A SZERBEK 571 létjogainak érdekében. Ezért vállalta inkább a mesterkélt politikai fikció, a „politikai nemzet" keretébe szorított és eredeti értelmétől megfosztott törvény maradék pozitívumának védelmét, ezért korábbi nézeteinek a legszűkebbre való korlátozását, mint a teljes elhallgatást, a nemzetiségi egyenjogúság gyakorlati elvének harc nélküli feladását. Eötvössel való korai nemzetiségpolitikai elvi ellentéte azonban így is kétségkívül lendítő erőt adott abban az elhatározásában, hogy az ország függetlenségéért és benne a nemzetiségek gyakorlati egyenjogúságáért indított harcában biztosabb támaszt keressen a kiegyezés útjára lépő Deák-pártnál. Amikor 1865 szeptemberében a Jókai szerkesztette iij ellenzéki lap hasábjain megjelenik első vezércikke a kiegyezési munkálat előkészítése ellen,2 9 a nehezen szervezkedő ellenzék kemény és következetes elvi harcost nyert általa, aki a nemzetiségek ügyét az ország függetlenségéért folyó politikai küzdelemmel egész életére összekapcsolta. 4 Mocsáry Lajos nemzetiségpolitikai harcainak folyamatát két nagyobb időszakra oszthatjuk. Az első, a kiegyezésig, pontosabban az országgyűlésre való újbóli visszatértéig (1869) tartó rövidebb időszak felöleli a korai művekben, cikkekben és beszédekben kifejtett elméleti-gyakorlati alapvetést. Ezzel az alkotásokban termékeny, de a közvetlen kapcsolatok felvétele terén még „passzív" szakasszal szemben 1869 tavaszától megkezdődik a második, az előbbinél lényegesen hossz,abb és mozgalmasabb időszak: nemzetiségpolitikai küzdelmeinek a karánsebesi román választókhoz intézett búcsúlevelével záruló „aktív" korszaka. Kétségtelen, hogy figyelmet érdemlő és jórészt eredményes kapcsolatokról a visszavonulása utáni években, az „önkéntes száműzetés" (1892 — 1916) éveiben is beszélhetünk. Ezek a kapcsolatok azonban már nem jelentenek összefüggő egészet, mint a hatvanas évek végétől utolsó képviselőházi szerepléséig terjedő szakaszban. E kapcsolatok — minden fontosságuk mellett is — szórványosak, inkább dokumentum jellegűek, nem az ország nagy nyilvánossága előtt alakulnak, hanem többnyire szűkkörű levelezési vagy folyóirat kapcsolatok; nincs többé országos visszhangjuk a magyar és a nemzetiségi sajtóban és közvéleményben. Több-kevesebb indokkal felvethetné valaki, vajon nem vonhatnánk-e „belső korszakhatárt" e mozgalmas időszakon belül is, amire az 1879. évi első treforti iskolatörvény : „a magyar nyelv kötelező népiskolai oktatásáról" jó vízválasztónak ígérkezik. Ez az újabb felosztás azonban mégsem lenne indokolt. Mocsáryt egyazon tetterő, a felismert igazságért folyó harcnak ugyanaz a dinamizmusa, az elvi határozottságnak ugyanaz az emelkedett szemlélete és ugyanaz a rendíthetetlen közvetítő szándék hatja át az egész korszakon át. Fokozati különbségeket csak a működése által kiváltott visszhangban észlelünk mind a soviniszta koráramlat mind a nemzetiségek 29 A fusio. A Hon 1865. szept. 12.; 208. sz. A Deák-párttal és sajtójával való szakítást kifejezően tükrözi a cikk alábbi fejtegetése: „A Pesti Napló sept. 6-iki számában mondja: a hazafiaktól a körülmények kényszere áldozatot követel. Ki ne érezné, hogy a talentumoknak s a tevékeny erőknek visszavonulása mellett a megyék administratiója lehetetlen. A főispánok ne jussanak oly helyzetbe, mely miatt nekik ne sikerülhessen befolyásos egyénekkel látni el a megyét. Magyarul ez annyit tesz: vállaljanak megyei hivatalokat a volt alkotmányos tisztikar tagjai s mások kik az 1848. és 1861-iki zászlóhoz esküdtek. Tehát fusió! Fusió az alkotmányos hazafiak és a Bach-féle absolutismus és Schmerling-féle provisorium emberei közt." 7*
