Századok – 1961

Tanulmányok - Kemény G. Gábor: Mocsáry Lajos nemzetiségi politikája és a szerbek (I. rész) 562

564 KEMÉNY G. GÁBOR Szvetozár, aki ezidőtájt a Srpski Dnevnik cikkírója és Polit Mihállyal együtt említett lapban a hatvanas évek közepéig a magyarsággal való megegyezés szószólója, először akkor figyelhetett föl Mocsáry szereplésére, amikor Mocsáryt az Eötvös által előkészített 27 tagú „nemzetiségi bizottmány"-ból, tehát abból a bizottságból, amely a nemzetiségi törvényt előkészíteni volt hivatott, indokolás nélkül kihagyták. Felette jellemző, hogy Mocsáry, ekkor már a magyarországi nemzetiségi kérdés egyik legjobb szakértője, mint erre visszatérünk, — a vetélytárs Eötvös s talán kissé Deák jóvoltából — már pályája kezdetén méltatlan mellőzésben részesül, mint annyiszor későbbi pályafutása során. Miletié később is számontartja Mocsáry jelenlétét, illetve távolmaradását fontos nemzetiségpolitikai eseményekkel kapcsolatban. így 1868. november 26-án, a nemzetiségi törvény országos vitájának harmadik napján tartott emlékezetes beszédében sajnálkozásának ad kifejezést, hogy Mocsáry nincs jelen a sorsdöntő tanácskozásokon. Bizonyos, hogy egyedül nem akadályozhatta volna meg a nemzetiségi törvény fogadtatását eldöntő Deák-féle „indítvány" (a politikai nemzet elvéről szóló későbbi 1. §) beiktatását, sem pedig a radikális nemzetiségi képviselők kivonulását. Jelenléte mégis eleven hidat képezett volna, ha nem is két ellentétes álláspont, de két egymásra utalt nép között. Mert soha nem volt időszerűbb Miletiének ekkor tett megállapítása, „Magyarország valóban Európának az a gordiusi csomója, melyet a Duna vág ketté", melynek problémáját a Duna mentén élő népek érdekeinek egyeztetésével meg lehetne oldani. 3 Mocsáry nemzetiségi politikája az országot lakó másajkú állampolgárok, ugy is mint az egyes nemzetiségek tagjai nemzetiségi jogainak feltétlen elismerésén és megbecsülésén alapult. Mocsáry nemzetiségi felfogása a francia forradalom szabadságeszméin nevelődött reformkorbeli, de az abszolutizmus időszakában ezen már messze túllépő felvilágosult középbirtokos nemes nézeteinek továbbfejlesztett, magasabb szintű, természetjogi érveléssel alátámasztott formája. Az ő, francia szellemű, ele gyökerében reformkori ember szemlélete és Eötvös modern szabadelvű, de alapvetően porosz iskolázottságú nemzetállam felfogása ütköznek majd össze a magyarországi nemzetiségi kérdés megoldásának a magyar nép jövőjére már ekkor sorsdöntő kérdésében. Ezért Mocsáry gyakorlati nemzetiségpolitikáját, a nemzetiségi kérdésről vallott nézeteit a legalkalmasabban Eötvös, lényegében elméleti nemzetiségi fejtegetéseivel való párhuzamban érzékelhetjük. Abban a párhuzamban, amit a nemzetiségi kérdésről ezidőtájt megjelent műveik s ezek fontosabb elvi megállapításai között vonhatunk. Eötvös a „nemzetiség érzetét", tehát valamely nemzetiséghez való tartozás érzését alárendeli a világpolgári, idealista fogalmazású szabadságérzésnek, s a nemzetiségi jogokat csupán az állam polgárai egyéni szabadságjogakénthajlandó tekintetbe venni. Alapelvét: ,,A nemzetiségnek érzete népeknél ugyanaz mi az egyesnél személyiségének öntudata" híven tükrözi a kérdésben kialakult nézeteinek foglalata, az 1865-ben megjelent „A nemzetiségi kérdés" című munka, és ennek a felfogásnak elvi leszűrődését jelenti az 1868. évi nemzetiségi törvény. Míg Mocsáry a napi gyakorlatból, az egymás mellett élő nemzetiségek érdekei egyeztetéséből, a megbékítés és új alapon való együttmunkálkodás feltételeiből indult ki, azt vallva, hogy a nemzetiségi kérdés a magyar nép és a gazdaságilag felfelé menő, irodalmi és művelődési tekintetben gyarapodó