Századok – 1961
Tanulmányok - Borus József: Dembinski fővezérsége 1849 februárjában 536
DEIIBIXSKI FŐVEZÉRSÉGE 1849 FEBRUÁRJÁBAN 543 Bemnek írott január 9-i levelében Kossuth felvetette, hogy Erdély felszabadítása után őrá akarja bízni az összevonandó, mintegy 40 000 főnyi tiszai hadsereg fővezérségét.3 1 Bem azonban nem hagyhatta ott Erdélyt, ezért január közepén Kossuth, miután úgy vélte, hogy Vetter, mint képzett katona, megfelelő főparancsnoka lenne ennek a tiszai seregnek, felkérte őt a fővezérség elvállalására. Vetter e bizalmat megköszönte, de kitért az ajánlat elfogadása elől, mondván, hogy főparancsnokra csak a folyamatban levő felvonulás befejezte után lesz szükség. Pár nap múlva gróf Eszterliázy Mihály, a Honvédelmi Bizottmány tagja, a Bizottmány nevében ismételte meg Kossuth ajánlatát, de a tábornok ismét nemet mondott. Ez elutasításban szerepet játszhatott az is, hogy — mint a debreceni viszonyokat alaposan ismerő Horváth Mihály írja — Vetter „a hadak bizodalmát nem bírta". A többi tábornok közül még Damjanich jöhetett volna tekintetbe, aki a déli hadszíntéren számos győzelmet aratott, de hadvezéri képességeit még nem bizonyította be.32 Ebben a helyzetben Kossuthnak a véletlen jött segítségére, Párizsból január eleje óta útban volt Magyarországra Dembinski Henrik, az 1830. évi lengyel felkelés nagyhírű tábornoka, aki Teleki Lászlónak, a magyar kormány párizsi diplomáciai megbizottjának közvetítésével vállalkozott a magyar szabadságharcban való részvételre azzal a feltétellel, hogy a fővezérséget nem vállalja el. Dembinski Miskolcon keresztül január 19-én Debrecenbe érkezett, s Kossuth már január 21-én tudatta Szemerével, hogy a lengyel tábornokot az „egyesült tiszai seregek vezényletével" fogja megbízni.33 Nem tutijuk, mi volt a közvetlen oka Kossuth ezen, a szabadságharc további menetére oly nagy befolyást előidézett elhatározásának. Valószínűnek látszik, hogy Görgeyben csalódva, Vetter elutasító válasza után nem akart tovább kísérletezni a magyar tábornokokkal. Január végétől március elejéig Kossuth Dembinskit, aki már Napoleon 1812. évi oroszországi hadjáratában is résztvett, koránál és főleg haditapasztalatainál fogva a császári főerő elleni támadó fellépésre hivatott, és e célból a Tiszánál gyülekező honvédsereg élére alkalmas fővezérnek hitte. Azt sem tudjuk, hogy Dembinski, párizsi álláspontjával ellentétben, miért vállalta el a főparancsnokságot. A korábban a császári hadseregben szolgált tábornokokkal, majd a Görgeyvel szerzett tapasztalat alapján Kossuthnak látnia kellett, hogy a fővezérség kérdése elsősorban politikai kérdés. Ennek ellenére éppen politikai vonatkozásban nem tett semmit Dembinski fővezérségének sem előkészítésére, sem a kinevezés nyilvánosságra hozatala után Dembinski főparancsnoki tekintélyének biztosítására és alátámasztására. Az egyes hadtestparancsnokokkal sem közölte azonnal és határozott formában mindjárt megtörténtekor a kinevezést, hanem — szinte a hátsó ajtón — titokban csempészte be Dembinskit a fővezérségbe. Mint láttuk, már január 21-én megírta Szemerének, hogy Dembinski lesz a tiszai seregek főparancsnoka. Másnap, 22-én elküldte Perczel hadtestéhez az altábornagyot „tanácsadóul", aki résztvett a január 25-i ceglédi ütközetben. 31 Kossuth : XIV. 70. 1. 32 Vetter emlékiratai, Horváth M.: Magyarország függetlenségi liarczának története. Genf, 1863. II. 254. 1. Damjanich János rövid életrajzát ld. Oelich : i. m. II. 277 — 278. 1. 33 Dembinski francianyelvű, honfitársaihoz intézett levelét idézi Klapka : Nationalkrieg I. 214 — 215. 1. E nyomtatvány eredetiben O. L. Dembinski irathagyatéka 2. k. 11. sz. Dembinski : Mémoires I. fiiz. 2. fej. Horváth : i. m. II. 254 — 255. 1. Kossuth levele Kossuth : XIV. 180. I.
