Századok – 1961

Tanulmányok - Wittman Tibor: A flamand posztóipar tőkés lehetőségei a manufaktúra-korszak küszöbén 236

272 WITTMAN TIBOlt kai szemben ellenséges nagyvárosok tevékenykedtek, nem nehéz megkockáz­tatni azt a megállapítást, hogy a flamand parasztság gúzsba volt kötve, és a további haladás érdekei mindenekelőtt sürgős politikai átalakulásokat kívántak meg. Vajon megvoltak-e az ehhez szükséges erők magában a paraszti társa­dalomban ? Mindenekelőtt a bérleti rendszerre kell néhány pillantást vetni, mivel a másik előremutató jelenség, a paraszti földtulajdon kialakulása csak nagyon lassan haladt előre, bár feltevésünk szerint nagyobb lépésekben, mint ahogy a legújabb kutatások állítják.19 8 Általában Flandriában a bérlet nem volt más, mint a feudális járadékok módosult, legtöbbnyire pénzben fizetett formája, melyben a paraszt a föld használata fejében lerótta összes feudális kötelezett­ségeit. Tehát a feudális szolgáltatásokat az arendator örökölte, a cens kétoldalú szerződés által megállapított bérleti díjjá változott. Szemben az angol bérlővel, akinek a helyzete az urasági birtokon meglehetősen szabad volt és kedvezett a tőkés bérlet kialakulásának vagy az ,,új nemességbe" való emelkedésnek, sőt szemben az angol copyholder-rel, méginkább a freeholder-rel, akiknek a pénz­járadéka vagy rögzítve volt, vagy egyenesen jelképessé vált, és a feudális for­mák mögött rejtőző földtulajdonuk immár realitás volt, a flandriai bérlő-pa­raszt más feltételekkel volt kénytelen számolni: itt nem alakult ki árutermelő „új nemesség", sőt a feudális birtokok elaprózottsága és egyéb körülmények a nemeseket arra késztették, hogy sóváran rátapadjanak földjük hasznára. Ez főként abban nyilvánult meg, hogy a pénzgazdaság törvényeihez alkalmazkodva a bérleti szerződésekben ragaszkodtak az árak változásainak megfelelő bérleti díjakhoz. Nagyrészt ez magyarázza meg, hogy Flandriában, de más tartomá­nyokban is, miért maradt meg a pénzbérlet a fő formaként. Ismeretes, hogy a kapitalista járadékhoz való átmenet formája a bérleti rendszeren belül a részesgazdálkodás, az ún. métairie vagy métayage, melynél a tulajdonos és birtokos közösen adják a termelőeszközöket (állat, épületek stb.) és a termékben megosztoznak bizonyos arányban. „Egyrészt a bérlő, akár maga dolgozik, akár idegen munkást is alkalmaz, igényt tart a termék egy részére, de nem azért, mert munkás, hanem mert a munkaeszközök egy részé­nek birtokosa, saját maga tőkése. Másrészt a földtulajdonos sem kizárólag földtulajdona alapján követeli részét, hanem azért is, mert tőkét ad kölcsön."199 A rendelkezésünkre álló adatok és tudományos feldolgozások alapján meg­állapítható, hogy Flandriában a XIV—XVI. században mind a részesbér­let, mind a közönséges időbérlet (bail à ferme) fennállott, de az előbbi fokozato­san adta át helyét az utóbbi uralmának. A métayage Flandriában nem jelent­hette a jövő útját, minthogy gazdasági bázisa, a gyakorlatilag szabad paraszti földtulajdon itt hiányzott. Éppen ezért a bail à ferme-mel szemben bizonyos retrográd jelenséggé vált flamand (sőt németalföldi) viszonylatban: mindig a félig roboton alapuló kizsákmányolás formájaként létezett, és konzervált egyes feudális maradványokat. Ugyanakkor a bail à ferme pénzviszonyt takart, a bérlő meghatározott díjért bizonyos ideig használhatta a tulajdonos földjét. 198 Pl. a fent emiitett három flamand faluban az összes gazdaságok száma 398. Ebből bérelt 94, részben bérelt, részben saját tulajdonú, azaz vegyes gazdaság 161, tisz­tán saját tulajdonú 143. Az Audenarde melletti Weldenben saját tulajdonban 118 bunder volt, a bérelt földek nagysága 308 bunder; Gelder : i. m. 44—48. 1. Csisztozvonov és a szovjet egyetemi tankönyv (II. köt.) kissé lebecsüli a saját földek jelentőségét. Véglege­sebb igényű következtetéseket csak beható részletmunkák tesznek lehetővé. 199 Marx: A tőke III. Bpest, Szikra. 1951. 870—871 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom