Századok – 1961
Tanulmányok - Wittman Tibor: A flamand posztóipar tőkés lehetőségei a manufaktúra-korszak küszöbén 236
264 WITTMAR Tili О It terén elfoglalt. Hondsehoote a legszorosabb kapcsolatban volt a gazdasági metropolissal, anversi kereskedők nagyszámban keresték fel a várost, a magistratus pedig ezek és más üzletemberek irányában bátorító álláspontot foglalt el. Elérkeztünk a felvetett kérdés megvizsgálásához: a posztóipar vezetése mennyiben adta meg a lehetőséget ahhoz, hogy a tőke hozzáférkőzhessék az iparhoz, továbbá, voltak-e olyan erők, melyek belülről is képesek voltak megteremteni az új termelési viszonyok alapjait? Ami a községi iparpolitikát illeti, nemcsak azt kell látni, hogy a földesúri kötelékek megszűntek, hanem azt is, hogy a szabadon érvényesülő önkormányzaton belül a XVI. században már nem érvényesült a községtanács, a commune száva, ennek a funkcióit egy szűkkörű notable-csoport vette át, azokkal a drapier-kkel együtt, akik a sayetterie arisztokráciáját tették ki. E „notables habitants et drapiers" (1568) kezében volt az iparszabályozás és adókivetés joga.169 A szabályalkotó jogot az 1570-es évektől kezdve megosztották a magistratust („loi" vagy „wet") alkotó échevin-ekkel, akiknek főleg az igazságszolgáltatás és az ellenőrzés útján volt közvetlen befolyásuk a posztógyártásra. Gyors jogköri terjeszkedésük egyes drapier-k tiltakozását is kihívta, így pl. 1573-ban, de ez nem akadályozhatta meg, hogy gyakorlatilag az egész ipari irányítás a magistratus kezébe kerüljön.170 Nincs abban semmi különös, hogy Hondsehoote .magistratusa is pártolta a helyi posztóipart, inkább az a figyelemreméltó, hogy mik voltak ennek a határai. Elvben a magistratus a kereskedelmi szabadság álláspontján volt az idegen kereskedőkkel és a kereskedő drapier-kkel szemben, de jelentős megszorításokat alkalmazott. Különösen éles harcot folytatott az árufellialmozás ellen, tiltotta a közvetítők útján történő viszonteladást („recoupage"). A finomítóknak nem volt szabad másfajta saye-t, a takács szövőszékéből kikerülő, csinozásra munkába vett posztót17 1 eladniok, csak amit maguk készítettek, és a kereskedőknek is csak ilyent lehetett vásárolniok. A drapier-knek tilos volt láncfonalat készíteni, valamint azt a falun készíttetni. A fonálkivitelt 1571-től kezdve nem engedélyezték. A kereskedők ellenőrzésére is rátértek csakhamar. A magistratus erős piacrendőrséget tartott fenn rendelkezéseinek betartatására.17 2 Amikor tehát a városi iparvezetés egyrészt a kisvállalkozó drapier mozgásszabadságát a meghatározott korlátokon belül igyekezett biztosítani, másrészt határozottan fellépett azon csírák ellen, melyekből nagyobb vállalkozások, ahogy ő nevezte, „monopóliumok" jöhettek volna létre. Eszigorúan kisárutermelöi állásponton különösen 1570 tájékán fokozta a korlátozó politikát, mely lényegében alig különbözött a többi flamand posztócentrum hasonló irányú beállítottságától. Miért volt erre különösen akkor szükség? A század közepén egyre határozottabban jelentkeztek azok a törekvések, melyek Hondsehoote ipari konjunktúráját arra akarták kihasználni, hogy a mesterségek alávetésével a termelés egyre nagyobb szektora kerüljön egyes vállalkozók uralma alá. A magistratus maga a drapier-k alsó és középrétegének (az ún. commun drapier-k) az érdekeit képviselte és védte. A hondsehoote-i drapier csak járulékosan volt kereskedő, legtöbb esetben "saját eszközeivel, 169 Uo. 88—92.1. 170 Uo. 93—96. 1. 171 A saye (saie) értelmezése más Poercknél : La draperie médiévale en Flandre et en Artois I. 216—217. 1. 172 Coornaert : i. m. 261—265. 1.
