Századok – 1961
Tanulmányok - Wittman Tibor: A flamand posztóipar tőkés lehetőségei a manufaktúra-korszak küszöbén 236
A FLAMAND POSZTŐIPAK, TŐKÉS LEHETŐSÉGEI 265 családja segítségével dolgozott vagy néhány munkást foglalkoztatott. De ez utóbbi esetben is a drapier háza inkább elosztási (nyersanyag) központ, mintsem gyártási központ volt. Egy drapier mellett 1580 körül átlagosan három takács dolgozott.173 Ámde volt 30 takácsot foglalkoztató drapier is, akihez a takácsokon kívül még sok munkás tartozott (kb, 100—120). Az ilyen gazdag drapier-k egy szétszórt manufaktúra kikristályosítóivá kezdtek válni, és mint „notable drapier"-k, a kereskedők vékony rétegével együtt jelentették azt a társadalmi tényezőt, amelyből kisarjadhattak az ipari tőke, a manufaktúra hajtásai. A felsorolt két elem mellett azonban volt egy harmadik összetevő is a város leggazdagabb polgárainak sorában: az a sayetterie-oligarchia, melynek a feudális irányban való kötöttségét mutatja többek között az a tény is, hogy sok földet, járadékot vásárolt. E notable-ok voltak a magistratus politikáját meghatározó legfőbb erők a drapier-k középrétegén kívül. Csak lassan épültek bizonyos szálak a notable-ok és a kereskedők között — elsősorban összeházasodások útján. 1540-től kezdve az elöljárók közé már beválasztottak 3—4 kekereskedőt.174 Egyelőre ennek nem lett sok következménye. Éppen 1540-ben lépett fel a magistratus Beydaels anversi kereskedő ellen, aki a kelmefestésen keresztül kísérelte meg pénztőkéjét bevinni az iparba. Az erős külső kereskedők számára előnyt jelentett az a tény, hogy a hondschoote-i munkamegosztás bizonytalan és kissé elmosódó volt, valamint az, hogy formálisan nem volt megtiltva számukra a kelmefestésben, csihozásban való részvétel.17 5 Csakhamar mozgolódni kezdtek a vállalkozó kereskedők, 1557 — 1580 között többen szereztek maguknak műhelyt, főként kelmefestő-műhelyt. E marchand-teinturier-k kezdték megvetni lábukat az iparban. Legnagyobb étvágyú köztük egy Michel Godschalck nevű kereskedő volt. Amint a vádirat elmondja, ő és néhány társa a kelmefestést magukhoz ragadták a városban, úgy, hogy a kisebb drapier-k és kiskereskedők egyrészt nem tudták megfesteni kelméjüket, mert a nagy vállalkozók előbb az eladásra szánt termékeket festették meg, másrészt a piacon nagy hátrányba kerültek, mert a vállalkozók olcsóbban tudták eladni áruikat. Ilyen okok miatt kénytelenek voltak ezektől vásárolni a festett posztót és elszegényedtek („tomber en totale ruine et décadence").176 A tőke első heves támadására válaszképpen a hatóság 1571-ben hathatós ellenintézkedéseket foganatosított, természetesen a régi „jó" szokásokhoz való visszatérés jegyében. Megtiltották, hogy kereskedők kelmefestéssel foglalkozhassanak, és azt sem engedték, hogy a festőmunkás munkával egyenlítse ki lakbértartozását a kereskedő háziúrral szemben. Ugyanakkor pert indított Godschalck ellen, aki állhatatosan érvelt a szabad vállalkozás védelmében. A pert 1580-ban, a gueux-k uralmának legradikálisabb szakaszában a magistratus nyerte meg. Coornaert megállapítása szerint Hondschoote magistratusának a türelmetlensége felülmúlta a régi nagyvárosi draperie korlátozó álláspontját is.177 A tőke hondschoote-i kísérleteinek kudarcát főleg két körülmény teszi érthetővé. Az egyik a kereskedelmi tőke erejének gyengesége Flandriában, ami részben a nagyvárosok hanyatlásával, részben azzal függ össze, hogy Dél-Németalföld — kikötők híján, a kereskedelem statikus jellege miatt — korántsem 1,3 Uo. 272—276. 1. 174 Uo. 377—379., 441—443. 1. 176 Armentièresben is a legnagyobb drapier-k foglalkoztak festéssel. 176 Coornaert : i. m. 288—290. 1. 177 Uo. 291—293. 1.
