Századok – 1961
Tanulmányok - Wittman Tibor: A flamand posztóipar tőkés lehetőségei a manufaktúra-korszak küszöbén 236
A FLAMAND POSZTÓIPAR TŐKÉS LEHETŐSÉGEI A MANUFAKTÚRAKORSZAK KÜSZÖBÉN „Nincs a világon nemesebb mesterség, mint a gyapjúé, mért az élelem után mindennél szükségesebb." (Fioravanti, 1586) E tanulmányban nem törekedhettünk olyan gyökeresen új eredményekre, melyek feltáratlan forrásanyagra támaszkodnak. A meglevő irodalmon kívül főleg Pirenne—Espinas és Sagher kiváló oklevélpublikációit használhattuk és egyes szórványos levéltári anyagon kívül annak a kéziratos dolgozatnak a mondanivalóját értékesíthettük, melyet Mme Dion-Knockaert közölt velünk nagy szívességgel (Douai). A XVI. századi posztóipari források még koránt sincsenek megfelelően kiaknázva flandriai viszonylatban. De az a meggyőződésünk, hogy ha Sagher dokumentációja folytatásra is talál, akkor sem juthatunk lényegesen tovább a modern flamand és francia irodalom eddigi megállapításainál. H. Picrenne és G. Espinas művei (elsősorban az utóbbinak Francia-Flandriára vonatkozó összefoglaló monográfiája) alapján Emil Coornaert dolgozta ki azt a posztóipar-történeti gondolatmenetet, mely a maga nemében igen komoly teljesítménynek számít. Ennél többre csak akkor törekedhetünk, ha új területeket vonunk be a vizsgálódások körébe. Számunkra mindenekelőtt annak a kötelezettsége adódik, hogy az 1302 utáni, főleg a XVI. századi flandriai posztóipar bonyolult útját ismertebbé tegyük. Ugyanakkor, amikor mi is kénytelenek voltunk megállani bizonyos megoldatlan problémák előtt, bizonyos korrekciókra is kellett vállalkoznunk, főleg Pirenne-nek a kapitalista elemek erejét túlbecsülő koncepciójával szemben. Bár e feladat legnagyobb részét maga a kitűnő tanítvány, Coornaert — minden polemikus él nélkül — elvégezte, maradt az a kérdés, hogy a flamand posztóipar centrumai miért nem követhették általános szabályként azt az utat, melyet az általa oly jól megvizsgált Hondschoote tett meg a XVI—XVII. században. E ponton mutatkozik meg szerintünk a nyugati ipartörténet egyik legnagyobb gyengéje, az, hogy vizsgálódásalt nem kapcsolja össze a falusi környezet, a parasztság viszonyainak részletes és elemző kutatásával. Ez az eljárásmód úgyszólván teljesen hiányzik, nemcsak a flandriai, hanem általában a nyugati történetírásban. Szerintünk a manufaktúrák kialakulásának különböző útjai és variánsai mindaddig nein tisztázhatók, amíg a falusi társadalom szerkezetét az illető ipari körzetekben nem ismerjük. Ezért kell a jövő ipartörténeti kutatásainak az iparszervezeti kérdéseken túlmenően elsősorban olyan forráspublikációkra irányulniok, melyek a tőkésedés bázisát képező falusi háziipar körülményeit kielégítően tisztázzák, a nyersanyagforrás, belső piaci szükségletek és más alapvető kérdésekre választ igyekeznek adni.
