Századok – 1961

Krónika - Beszámoló kandidátusi disszertációk vitáiról - 215

•216 KRÓNIKA fo glalkozik a pozitivista történetszemlélet magyarországi jelentkezésével. Rámutat arra. hogy Thaly — bár a pozitivista szemlélettel tudatosan semmiféle kapcsolatot nem vállalt — egész munkásságával annak az irányzatnak az exponense volt, amply a pozitivizmus összetett gondolati anyagából csak a teljes haladás gondolatának elvetését, a múlt vívmányainak továbbélését emelte ki, hogy ezzel is az ország középnemesi vezetését igazolja. Kora elméleti és tudománypolitikai vitáiban — pl. György Aladárral folytatott polémiájában — Thaly elzárkózást hirdetett kora szellemi áramlataitól, a tudományos-elméleti vitákat feleslegeseknek jelentette ki. A harmadik fejezet középpontjában Thaly Kálmán függetlenségi párti működése, illetve történetírói munkásságának 1878 utáni szakasza áll. Várkonyi áttekintést ad a korabeli magyar politikai élet kérdéseiről, amelyekben képviselői vagy pártvezéri minőségében Thaly Kálmán véleményt nyilvánított, illetve valamiféle szerepet játszott. Sorra megmutatja reakciós állásfoglalásait, elméleti képzetlenségének és politikai tájékozatlanságának újabb és újabb megnyilvánulásait. E korban írt történeti munkáit (a ,,H. Rákóczi Ferenc ifjúsága" c. akadémiai székfoglalóját és a ,,Székesi gróf Bercsényi-család" három kötetét), továbbá Lánczy Gyulával folytatott vitáját elemezve, rámutat arra a felemás és visszás helyzetre, amelybe a Habsburg-ellenes függetlenségi harcokat feldolgozó Thalv a Béccsel való 1867-es kompromisszum elfogadásával került. A jobbágytömegekefháttérbe szőri tó álkuruc szemlélete — hangsúlyozza —a magyar uralkodó osztályok antidemokratizmusának és nacionalizmusának kifejezője volt. A Thaly halála után kirobbant tudományos és publicisztikai vitákat elemezve, a disszertáció végül Ady Endre, Móricz Zsigmond és Bartók Béla tisztult társadalom- és történetszemléletét állítja Thaly Kálmán nacionalista kuruc romantikájával szembe. A disszertáció mindkét opponense — Köpeczi Béla és Pamlényi Ervin — nagy elismeréssel nyilatkozott a tanulmány érdemeiről. A munka föértékeit Köpeczi Béla négy pontban foglalta össze: 1. A szerző nemcsak Thaly történetírói tevékenységét, de a Rákóczi-szabadságharc egész történeti irodalmát és forrásanyagát is ismeri, s így tud összehasonlítani, ellenőrizni és értékelni; 2. behatóan ismeri a XIX. század második felének magyarországi viszonyait, s különösen Thaly osztályának helyzetét; 3. tájékozódik a kor eszmeáramlataiban és főleg történetírásának irányzataiban; 4. jól szerkeszti disszertációját, előadás módja — anélkül, hogy ez a tudományos alaposság rovására menne — vonzó és élvezetes. E szempontokon kívül Pamlényi Ervin hangsúlyozta : R. Várkonyi Ágnes Thaly Kálmán történetírásáról szóló disszertációja annak a ténynek örvendetes jele, hogy marxista történetírásunk egyre komolyabb eredményeket mutat fel az ideológiai fejlődés történetének, közelebbről a történetírás mindezideig meglehetősen elhanyagolt történetének a területén. A disszertáció jelentőségét nem utolsó sorban abban látta, hogy Thaly történetírásának bírálatával közvetlenül elősegíti azt a harcot, amelyet történetírásunk ma a nacionalista maradványoktól való megtisztulásért, a mélyebb, tudományosabb marxista történetírásért folytat. Az alapvető eredmények elismerése mellett mindkét opponens szóvá tette a diszszertáció bizonyos problematikus részeit, amelyek — mint Köpeczi Béla mondotta — nem is csak a Thalyról szóló disszertációval, hanem egész XIX. századi történetírásunk kritikájának hiányával és más ideológiai problémákkal függnek össze. Erre utalt Pamlényi Ervin is, amikor megállapította: történetírásunké korszakának történetét korábban igen kevéssé dolgozták fel, s Várkonyi — Thaly Kálmán kapcsán — természetesen nem is vállalkozhatott erre a hatalmas feladatra. Ez a tény viszont óhatatlanul problémákat okoz Thalynak a magyar történetírásban elfoglalt helyevei, illetve a disszertáció erre vonatkozó részeivel kapcsolatban. Köpeczi Béla emlékeztetett Hóman Bálint és Szekfd Gyula „A magyar történetírás új útjai" című kötetére, melyben a szellemtörténet e két hazai képviselője annakidején kísérletet tett a XIX. századi magyar történetírás feltérképezésére. Hóman ós Szskfű a maguk sajátos szemszögéből meghatározták a múlt századi magyar történetírás főbb irányzatait és azokat a szellemtörténet reakciós alapján értékelték. Köpeczi Béla hiányolta, hogy Várkonyi nem foglalt állást Szekfüék felfogásával szemben, holott ez hozzásegítette volna, hogy világosabban meghatározza Thaly helyét kora magyar történetírásában. A továbbiakban Köpeczi Bála a disszertáció azon megállapításaihoz fűzött megjegyzéseket, amelyek a Szalay—Thaly-kérdésre vonatkoznak. Az igaz — mondotta —, hogy Thaly nem a Szalay-hagyományt folytatta, a kérdés azonban az, hogy már előbb is nem hatott-e rá jobban Hjrváth Mihálynak ós követőinek történetszemlélete. Ami viszont Thalynak magához Szalayhoz fűződő kapcsolatát illeti, Várkonyinál jobban hangsúlyozandónak tartja a kettejük közötti politikai azonosságot, azt ti., hogy mindketten Deákkal értettek egyet az 1867-es kiegyezés kérdésében.