Századok – 1960

Tanulmányok - Hozzászólások Molnár Erik előadásához. Ember Győző; Székely György; dr. Horváth Miklós; Ságvári Ágnes; Szabolcs Ottó hozzászólásai; Nemes Dezső zárszava 59

HOZZÁSZÓLÁSOE^MOLNÁR ERIK ELŐADÁSÁHOZ 79 érdeklődést megnövelnünk, — bár még távol állunk a kívánatos színvonal elérésétől. Az eddigiekben a történettanításnak azokról az eredményeiről és hibáiról szóltam, amelyek egyenesen visszavezethetők a tudomány eredményeire és hibáira. Nem volna helyes azonban, ha elhallgatnám az iskolai történettaní­tásnak azokat a problémáit, amelyeknek megoldásáért már semmiképpen sem lehet a felelősséget a tudományra hárítani; a tananyag kiválasztásának, elrendezésének és a tanítás módszertanának nehéz, vajúdó kérdéseit. Éppen ezek a történettanításnak, mint alkalmazott tudománynak, a legsajátosabb tudományos területei. Ennek nem kellő felismeréséből származott az a fel­fogás — amit már különben említettem —, hogy a tanterv és a tankönyv anyagának összeállítói a múltban helytelenül egyedül a történettudomány feltárt anyagából s annak elrendezéséből indultak ki, nem pedig az adott fokú és típusú iskola nevelési és képzési célkitűzéseiből. Ennek a következ­ménye azután az lett, hogy az iskolai történettanítás alsó és középfokon egyaránt kis egyetemet játszott, más szóval: a történettudomány eredményei­nek olyan tömegét akarta megtanítani, aminek a felfogására és elsajátítására a tanulókat sem a rendelkezésükre álló idő, sem életkori sajátosságaik nem tették képessé. Ilyen anyagmennyiség megtanítása rendkívül felgyorsította a tanórák ütemét, nem maradt elég idő sem az alapos magyarázatra és meg­értetésre, sem a rögzítésre, bevésésre. Ugyanakkor a gyakran elvégezhetetlen mennyiségű, nem kellően megértett tananyag túlterhelést eredményezett, s a tanulók végeredményben annyit sem tanultak meg, amennyit kisebb tan­anyag esetén föltétlen elsajátítottak volna. A tanítás ilyen tempója nem igen tette lehetővé módszeres eljárások alkalmazását, pedig ezek igen nagy mérték­ben fokozzák a történettanítás eredményességét. Mindennek végső fokon a történettudomány és az iskolai történettanítás kapcsolatának helytelen értelmezése volt az oka, Ezért a jövőben a tantervek készítésénél az iskola nevelő, oktató, képző célkitűzéseiből szándékszunk kiindulni, s a történet­tudomány eredményeit a tanulók életkori sajátosságának figyelembevételével és olyan mértékben és mélységben, olyan csoportosításban felhasználni, amilyen mértékben ezek az iskola célkitűzéseit eredményesen szolgálhatják. Ezt az elképzelést egészíti ki az új módszerek, a történelem alapvető tény­anyagára alapozott, élményszerű, gondolkoztató, a kort megelevenítő tanítási módszer meggyökereztetése. A történelmet történelmi módon szeretnénk tanítani. Lehet-e történelmet másként tanítanunk, mint magának a törté­nelem egyes korszakainak, szituációinak, az egyes korok emberei életének bemutatásával, életrekeltésével? Tudjuk, hogy ennek a módszernek sikeres alkalmazásához a szemléltető eszközök egész dandárját kell felsorakoztat­nunk: olvasókönyvek, segédkönyvek, térképek, mozgó és diafilmek, makettek, falitáblák stb. formájában. A Művelődésügyi Minisztérium, az illetékes szervek és a tanárok széles rétegeinek bevonásával, mindenesetre hozzákezdett ehhez a nagy munkához. Nem kifejteni, csupán felvetni volt szándékom e helyen a történet­tanítás néhány kérdését. Különösen röviden szóltam a történettanítás sajátos tudományos kérdéseiről. Ezekről a Történelmi Társulat múlt évi Vas megyei vándorgyűlésén alkalmam volt bővebben szólni. Ügy gondolom, mindent összegezve, hogy az iskolai történettanítás 10 éves fejlődésére nem a hibák, hanem az eredmények a jellemzőek; hogy mégis elsősorban a hibákról beszéltem, annak az az oka, hogy éppen e hibák /

Next

/
Oldalképek
Tartalom