Századok – 1960

Tanulmányok - Hozzászólások Molnár Erik előadásához. Ember Győző; Székely György; dr. Horváth Miklós; Ságvári Ágnes; Szabolcs Ottó hozzászólásai; Nemes Dezső zárszava 59

78 ' HOZZÁSZÓLÁSOK MOLNÁR ERIK ELŐADÁSÁHOZ hazaszeretetre, a proietáriátus történelmi hivatásának megértésére, röviden: a marxista-leninista történelemszemléletre nevelt. A történettanítás nem kisebb nehézségekkel küzdött a felszabadulás után, mint a tudomány. Nem csupán az volt a feladata, hogy a kibontakozó marxista-leninista történetírás eredményeit anyagában, tantervében ós tankönyveiben átvegye, hanem az is, hogy ezeket az új eredményeket a történelemtanárok ezreivel megismertesse, megváltoztatva gondolkozásukat, szemléletüket. E téren nagy lépéseket tettünk előre, de e feladatnak még korántsem járunk a végén. Molnár Erik referátumában a történetírás számos hibáját tárta fel. Ezeknek a hibáknak jelentős része, így pl.: a hungarocentrizmus, a kuruc szemlélet, a haladó hagyományok egyoldalú értékelése, egyes vulgár-marxista nézőpontok és értékelések, és sorolhatnám így tovább, fokozott mértékben tükröződnek — és különösen tükröződtek —- a történettanításban. Ez természetes is. Hiszen nekünk a történettudomány eredményeit összefoglalva, erősen lerövidítve, a 12—-17 éves fiatalok felfogóképességéhez alkalmazva kellett átvennünk. Az ilyen egyszerűsítés, rövidítés és megszűrés után a tanár a történelmi folyamatokat nem adhatta vissza mindig a saját bonyolultságukban, sokrétűségükben, s ennek következtében a különben is téves, helytelen állításokat a tanítási gyakorlat tovább merevítette, néha abszurd módon kiélezte. A tudomány hibáit fokozott mértékben tükrözte a történettanítás az egyes elhanyagolt történelmi korszakok, vagy a történelem egyes ágainak tanítása esetében. Különösen vonatkozik ez a legújabbkori magyar történelem egyes elhanyagolt területeire, például a felszabadulás utáni történelmünkre, melyet abból az elvből kiindulva, hogy tudományos feldolgozása még nincsen, a tanításból szinte teljesen kirekesztettünk. Nem különben hasonló indokkal elhanyagoltuk — a marxista tudományos feldolgozások hiánya miatt — a történelem egyes ágait, különösen az ipartörténet, technikatörténet és a kultúrhistória tanítását. A történelemtanítás röviden vázolt hibái, melyek, amint említettem, nem kis mértékben a tudományos munka hibáira vezethetők vissza, lerontották a történettanítás eredményességét, hatékonyságát, különösen az 50-es évek elején. Meg akartuk tanítani a marxista módon értékelt, újjáéledt történettudomány valamennyi elméleti következtetését. Természetesen a következtetések ilyen mértékű tanítását az iskolai keretek csak úgy tették lehetővé, hogy nagymértékben mellőztük azt a tényanyagot, amelyből ezeket az absztrakciókat levonták. így a tanulók nem járták végig a gondolkodás, a következtetés útját. Ennek eredménye pedig az lett, hogy a történelem megszűnt a valóság sokrétű, eleven életével ható, érdeklődést és érzelmeket megmozgató studium lenni; elszürkült. (Az elszürküléstől, azt hiszem, különben nemcsak a tanítás, de a tudományos publikációk sem voltak mentesek.) Hiba volt az is, hogy tudományosan még nem kellően megalapozott állításokat, hipotéziseket is átvettünk. Ennek viszont az lett a következménye, hogy a tanulóifjúság előtt a történelem mint tudomány vesztett hiteléből. A történettanításnak ezeket a hibáit is felhasználták a revizionisták 1956-ban a marxista történelmi felfogás elleni támadásra. 1957-ben új tankönyvekkel megkíséreltük visszaállítani a tények és következtetések helyes arányát a tananyagban. Egyben színesebb, érdekesebb tankönyveket kíséreltünk meg készíteni. Ezzel a történelemtudomány tekintélyét az iskolákban nem kis mórtékben sikerült helyreállítanunk, az