Századok – 1960
Tanulmányok - Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós fogsága (I. rész) 794
808 TB.ÓCSÁNYI ZSOLT Az udvarnál két polgári fórum bír befolyással az ügyre, s lényegében az б szavuk dönt is: alsó fokon a Magyar Udvari Kancellária titkos felségsértésügyi bizottsága s felsőfokon maga a Ministerialkonferenz. A bizottság tagjai ekkor a két alkancellár (Majláth mint első és Bedekovich) s két tanácsos: Bartal György és Stettner. Kettejükről kevesebb a mondanivalónk: Bedekovich szürke hivatalnok, alkancellársága a horvátok hiúságának kielégítésére szánt gesztus; Stettner még nála is kevésbé jelentős. Annál inkább az Bartal, a bizottság állandó referense. Az 1825'7-i országgyűlésen mégaközjogi ellenzék egyik vezére; aztán kancelláriai tisztsége a kormány oldalára viszi. Neki azonban különösképpen nem róják fel ezt úgy, mint Bagályinak vagy S jmssicbnak; az ellenzék, egykori küzdőtársai valószínűleg kevésbé éreznek törést attitűdjében. A nagy közjogász egyenesen bizalmat élvez köztük; el volt terjedve az a hír, hogy Deák Bécsben jártakor egy beszélgetésük során megígérte neki: tanácsa nélkül egy lépést sem tesz Wesselényi ügyében.37 Annyi bizonyos, hogy a Majláthokkal szemben ő külön szín: ő az elsősorban közjogász; amazok sokkal inkább diplomaták, taktikusok. (Amellett, jegyezzük meg, egy holt nyelv legkiválóbb élő magyar mestereként is respektusnak örvend. Felségelőterjesztéseinek szövegét a késői kancelláriai latinság legszebb darabjaiként lehetne tanítani az egyetemeken.) A bizottság feje azonban mégiscsak Majláth Antal alkancellár. A két Majláthtal, Antallal, az alkancellárral (ő a grófi rang viselője) és Györggyel, az államtanácsossal, a Ministerialkonferenz magyar-erdélyi referensével együtt érdemes foglalkozni. Nem mintha teljesen azonos karakterek volnának; György fél emberöltővel idősebb is a másiknál. Az államtanácsos a nagyobb tapasztalatú, körültekintőbb; s ami Wesselényi ügyében nem mellékes, Erdélyt illetően is szakértő. Az 1819/20-i urbérrendezési kísérlet során kerületi biztos Cziráky mellett, a háborgó Délnyugat-Erdélyben; 1833-ban Vlasits erdélyi királyi biztos (Noptsa Elekkel egyetértésben) egyenesen őt javasolja a nyugalmazandó Jósika János utódjául; 1834—36-ben, mint a konferencia referensének, nem kis befolyása van Erdély ügyeire. Antal, az alkancellár viszont frissebb, energikusabb, — és főrangú. S diplomata volta nem- akadályozza meg abban, hogy igen határozottan védie hatáskörét illetéktelennek tekintett beavatkozások ellen (mint erről még szót fogunk ejteni). Bármilyen korbeli, beállítottságbeli, rangbéli eltérések legyenek is azonban köztük, mégis ők ketten a kérdés látható kulcsemberei. Az ügyek ti. végső soron a Konferenz-nél dőlnek el, s annak tárgyalási iratait nem volt módiink tanulmányozni. Arra azonban van precedens 1834—35-ben, hogy maga Metternich is, döntő kérdésben is, meghajol a főrang nélküli államtanácsos gondosan válogatott érvei előtt.38 37 Ezt a mendemondát ismét csak Vörös Antal jegyezte fel. Eszerint Deák „több látogatása után ismét hozzá [Bartalhoz] ment, kinyilatkoztatván előtte, hogy ez alkalommal nem úgy beszél vele mint Wesselényi megbízottja 's nem is úgy, mint referendariussal, hanem Deák Ferencz akar szólani Barthal Györggyel, 's most engedje méltóságod — úgymond Deák, — hogy őszinte kérdezhessem: akarja e Wesselényi ügyét pártolni, 's fogja e [sic] mellette nyilatkozni, ? 's legyen meggyőződve, hogy bár mikint fog nyilatkozni, azon tisztelet mellyel méltóságod iránt viseltetem legkisebbé sem fogcsönkenni [sic] mert én ismerem méltóságod individualitását, de ismerem egyszersmind hivatalos helyzetét is, a' mit szemem előtt soha einem tévesztek. — Bartal mély gondolatokba merülve fel 's alá sétált néhányszor szobájábtfn, míg végre Deák Ferencznek, kezét nyújtván, illy szavakkal felelt: igen. én pártolni fogom Wesselényi ügyét, Barthal György mondja. Deák: miután látom, hogy méltóságod ez ügyet magáévá tette, méltóságod 's az ügy iránti kötelességemnek ismerem, ezentúl méltóságod tanácsa nélkül semmi lépést sem tenni.' E' nyilatkozás helyeselve lőn Barthal által". (Ld. a már többször idézett megjegyzések 80. l.-át.) Még ha a dolog legenda-volta nem volna már stílusából is szembeötlő (népmese-, humanista történetírói és romantikus színek keveredése), akkor is nehéz volna elhinni, hogy egy olyan rendkívül zárkózott és határozott egyéniség, mint az 1839/40-i ellenzék leendő vezére, így megkötötte volna kezét — még ha önként vállalt tútora a tisztelt nagy közjogász lett volna is. ч 38 Me g kf 11 jegyeznünk, hogy a Ministerialkonferenz tárgyalási anyagának ismerete nélkül a Majláth György 1839 eleji szerepéről mondottak egy része is inkább hipotézis, mint bizonyított tény. Korábbi szerepe, magatartása azonban tényszerűen ismeretes; a Deák közbenjárásával kapcsolatban őt illetően elmondandók is tények; s még valami
