Századok – 1960
Tanulmányok - Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós fogsága (I. rész) 794
WESSELÉNYI MIKLÓS FOGSÁGA 795 hetetlen dolog. Emellett a közvélemény — különösen Pesté — nem felejt könnyen; 1838-márciusa óta még egy év sem telt el, s a város külön is a sajátjának tartja az árvízi hajós sérelmét. Ami azonban már komolyabban mérlegelendő : az ország diéta előtt áll. S az udvar 1836/36-ban már kapott egy kis ízelítőt abból: mit jelent országgyűlés alatt politikai pert vinni — különösen Wesselényi ellen. A pert tehát az országgyűlés kezdete előtt be kell fejezni (elmarasztalva Wesselényit); de ha mindez megtörtént: hogy lehet kikeveredni abból a zsákutcából, amelybe az udvar az ítélettel jutott? A terror politikája Pálffy Eidóllel elvileg már megbukott; Wesselényi (s Kossuth meg az ifjak s a többi perbefogottak) pere éppen a terrorpolitika legpregnánsabb megnyilatkozása volt. Meneszteni Pálffy Fidélt, hogy valamivel kedvezőbb politikai légkört lehessen teremteni az országgyűlés előtt — s aztán ismét feszíteni a húrt az ítéletekkel? Azt a naivitást nehéz feltenni az udvarról, hogy arra számítana: az ellenzék a Pálffy menesztésével tett engedményért a maga részéről feladná Wesselényit. Inkább arról van szó, hogy Metternichék nem találnak kivezető utat a dilemmából — aminthogy általában véve nem tudják: mit csináljanak ezzel a szelidíthetetlen és rettenthetetlen szörnyeteggel. Nem arról van szó, hogy mit tennének, ha módjuk volna rá. De nincsenek erre eszközeik. A dolog talán könnyebb lett volna, ha Pálffyt lehetett volna bűnbaknak odadobni az ítéletért (és Kossuthéért is). De Pálffy ebből a szempontból túl korán mondott le. Majd meglátjuk, hogy próbál az udvar kikecmeregni ebből a magaásta veremből. Mindenesetre egyelőre inkább befelé igyekszik bele, mint ki belőle. Sietteti a pert. Feyes Antal helyettes királyi jogügyigazgató egy jó nap alatt végez a derekas védelem olvasásával s aztán azonnal Majláth alkanoellárhoz, a Magyar Udvari Kancellária titkos felségsértési bizottságának vezetőjéhez terjeszti megjegyzéseivel együtt; utasítást kér: bocsáttassa-e ítélet alá a pert („cum provocatione ad priora"), vagy szálljon vitába a derekas védelem érveivel — az utóbbi ti. elnyújthatja a pert, s ez, tekintettel a közelgő országgyűlésre, bonyodalmakra vezethet. Majláth január 18-án veszi a felterjesztést s másnap utasítja Feyest: bocsássa végső ítélet alá a pert. Ez 21-én veszi a rendeletet, 22-én teljesíti az utasítást s 24-én már annak referálása is megkezdődik a királyi táblán.3 S hogy viselkedik közben az ellenfél? Maga a hajszolt nagyvad s azok, akik fokozott erővel akarják felvenni újból a harcot érte, ha kell ? Az ellenzék egyelőre nem is tehet mást, mint vár. S maga Wesselényi? Nem könnyű kérdésekkel kell szembenéznie; s a bécsi szfinksz-feladta kérdések halálosak is lehetnek. Nem a szó elsődleges értelmében; azt senki sem tartja valószínűnek, hogy a „független bíróság" halálos ítélet hozatalára kapott volna utasítást. Magának Wesselényinek agyában is aligha fordulhat meg ez a gondolat; pedig ez a nagyszerű romantikus alkat belül mindig a végsőkig élezve éli meg a külső világ által nyújtott élményanyagot. Ismeretes, hogy Széchenyi fantasztának, pozőrnek, sőt egyenesen komédiásnak tartotta; ezért tartotta annak. Széchenyi össze-összecsuklik, s ilyenkor metsző élességű, nagyszerű intellektusa befelé vág; emberi elesettségének irtózatos örvényeibe pillant bele a mások gyengeségét oly kérlelhetetlenül regisztráló tekintete. De mégiscsak alapvetően intellektuális lény; a valóságot oly fölénnyel (félre ne értessünk: a zsenialitás indokolt fölényével) kezelő csapongásaiban is rendkívül gyakorlati. Wesselényi viszont (ha teoretikusnak mindjárt Széchenyi után is következik a reformkorszak kései, korcs korok szemében indokoltan mesebeli lényeknek tűnő nagyjai sorában) talán elsősorban érzelmi lény. Szerepet játszik? Lehet. De ez a szerep az életével azonos. Igaz, hogy Wesselényi 1839 január második felében egyízben (Gosztonyi ítélőmesternél tett, ismertetendő látogatásakor) állítólag utalt arra, hogy el 3 A helyettes királyi jogügy igazgató jelentését és Majláth válaszát — ez esetben Stettner magyar udvari kancelláriai tanácsos fogalmazta meg — ld.: O. L. — MKPr. 1839: 6(i. A per ítélet alá bocsátására s referálásának megindulására ld.: O. L. — MKPr. 1839 : 285.
