Századok – 1960

Tanulmányok - Hozzászólások Molnár Erik előadásához. Ember Győző; Székely György; dr. Horváth Miklós; Ságvári Ágnes; Szabolcs Ottó hozzászólásai; Nemes Dezső zárszava 59

70 ' HOZZÁSZÓLÁSOK MOLNÁR ERIK ELŐADÁSÁHOZ dolgozását marxista hadtörténetírásunk sok tekintetben előbbre vitte az elmúlt tíz évben. A polgári hadtörténetírással szemben gondos anyaggyűjtéssel tisztázta a kuruc seregek összetételét s ezen keresztül is pregnánsan mutatta ki, hogy a függetlenségi harc hajtóereje és tömegereje katonai téren is nem a nemesség, hanem a parasztság. Értékes ebből a szempontból a kuruc hadsereg szervezetére vonatkozó tanulmány. A kuruc történetírás nacionalista hagyományai ellen veszi fel a harcot a közeljövőben megjelenő monográfia, mely a kárpátukrán jobbágyok részvételét tárgyalja a szabadságharcban. Megmutatja azt a jelentős szerepet, amelyet a kárpátukrán jobbágyság a szabadságharc folyamáp mind gazdasági, mind katonai tekintetben játszott. Végigvezet azokon az antifeudális küzdelmeken is, amelyeket a szabadságharc előtti időszakban, a szabadságharc folyamán és a bukás után vívott a kárpátukrán jobbágyság. Ugyanakkor őszintén meg kell mondanunk, hogy hadtörténetírásunk éppen úgy „teret engedett a parasztságot idealizáló narodnyik nézeteknek", mint történetírásunk általában. Különösen élesen jelentkezik ez a szemlélet a Béri Balogh Ádámról szóló biográfiában. Tíz évi munka számadásánál rá kell mutatnunk, hogy felemás módon ábrázoltuk a kuruc szabadságharc hadművészeti kérdéseit. A legtöbb hadtörténeti tanulmány igyekszik vitatkozni a polgári hadtörténetírás ama nézetével, amely túlbecsülte a nyugati hatást. Mindezt azonban megfelelő adatfelkószültség nélkül teszi s így a valóságot eltorzítva, egyrészt gyakran a nyugati hatás és segítség teljes tagadásának hibájába esik, másrészt ugyancsak kellő számú adatok hiányában az orosz katonai, elsősorban tüzérségi segítséget akarják ott is kimutatni, ahol valószínűleg nem volt. Ugyanakkor akaratlanul a polgári hadtörténetírás álláspontjának is engedményt tesznek, amikor a harcok vizsgálatának középpontjába, az adott történelmi helyzettől elvonatkoztatva, nem a kuruc hadsereg elért eredményeit, hanem elsősorban az úgynevezett „nagy csaták"-at állítják, amelyeket a kurucok jórészt az erőviszonyok különbsége és a vezetés elégtelensége következtében elvesztettek. Az 1848—49. évi forradalom ós szabadságharc katonai történetének minél gazdagabb feltárása, marxista értékelése hadtörténészeink számára egyik központi feladat volt. Ennek igazolására szabadjon arra hivatkoznom, hogy a Néphadsereg Napja is a pákozdi győzelem évfordulójához kapcsolódik. Számos kisebb és nagyobb terjedelmű hadtörténeti tanulmány jelent meg a szabadságharc katonai történetéről, amelyek jóval időtállóbb eredményekre jutottak, mint a polgári hadtörténeti munkák. A közeljövőben megjelenik a tavaszi ellentámadás katonai kérdéseit tárgyaló monografikus munka is, amely végeredményben az elmúlt tíz éves kutatás eredményeit tartalmazza. Az eredmények mellett ugyanakkor a hadtörténetírás vonalán is mélyen egyet lehet érteni Molnár Erik megállapításával: 1848—-49 romantikus, nacionalista szemlélete éreztette káros hatását a néphadsereg személyi állományánál is az 1956-os ellenforradalom idején. Komoly segítséget nyújtott nemcsak a hadtörténészeknek, hanem a történelemszakos tanároknak is a magyar hadtörténelem válogatott dokumentumainak kétkötetes kiadása. Marxista Uadtörténetírásunk 1956 előtt néhány, a szektás szemléletet többnyire magán hordó tanulmányon kívül alig foglalkozott a magyar munkásosztálynak, a magyar népnek a szocialista társadalomért vívott itthoni és külföldi fegyveres harcaival.