Századok – 1960
A XI. Nemzetközi Történészkongresszus 721
732 A XI. NEMZETKÖZI TÖRTÉNÉSZKONGRESSZTJS 732 s ipar közti kapcsolat tárgyalása közben nem mutatott rá arra, hogy milyen eltérések vannak a 70-es években és a századforduló utáni időszakban ezekben a kapcsolatokban. A témához rendkívül érdekes korreferátumot tartott Szidorov professzor az orosz ipari struktúra kérdéséről, melynek vitájában részünkről Berend Iván szólalt fel, a magyar ipari struktúra sajátosságait elemezve. * A kongresszus legérdekesebb előadásainak áttekintése bizonyos mértékben képet acl a mai polgári történtírás különböző irányzatairól. A kongresszus teljes anyagának áttanulmányozása bizonyára árnyaltabbá, megalapozottabbá tenné felfogásunkat, mégis még a jelen áttekintésből is levonhatjuk azt a következtetést, hogy a polgári történetírásban — az öt év előtti helyzethez hasonlóan — továbbra is a szellemtörténet és a pozitivizmus az uralkodó. Ugyanakkor bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a társadalmi és gazdasági folyairatok törvényszerűségeinek elismerése, a gazdasági tényezők jelentőségének bizonyos fokú elfogadása ma szélesebb körökben terjedt el, mint korábban. A szellemtörténet idealista történetfelfogása, a törvényszerűségek, a haladás gondolatának nyílt tagadása elsősorban a nyugat-német történetírásra jellemző. Sokoldalúbbak, összetettebbek az amerikai történeti iskolák, melyeknél ugyan tapasztalható a szellemtörténeti irányzat bizonyosfokú előretörése, mégis a pozitivista felfogás erős hagyományai is érvényre jutnak. A francia s angol történetírásban — megítélésünk szerint — továbbra is a pozitivizmus az uralkodó irányzat. A kongresszus egészét nemcsak a tudományos viták, hanem az ott kialakult légkör szempontjából is pozitívan értékelhetjük. Az előadások s a viták színvonala természetesen egyenlőtlen volt; alapos és felületes előadások s felszólalások váltogatták egymást; ez azonban nem változtat azon, hogy a kongresszust egészében fontos tudományos eseményként értékelhetjük. A svéd rendezőbizottság jól oldotta meg rendkívül nehéz feladatát, s maga is hozzájárult ahhoz, hogy a kongresszuson — a helyenként éles ideológiai és tudományos viták ellenére — a tudományos együttműködés szelleme érvényesüljön. Kétségtelen, hogy voltak zavaró momentumok, provokatív felszólalások, ezt azonban egyáltalán nem lehet a kongresszus egészére jellemzőnek tekinteni. A kongresszuson kialakult — az 1955-ös kongresszusénál egészségesebb — légkör jórészt a szocialista országok történészeinek volt köszönhető. Emellett — a római kongresszushoz viszonyítva — a szocialista országok növekvő szerepéről beszélhetünk, a tudományos vitákban való részvétel, a tudományos színvonal, valamint a szervezeti befolyás szempontjából egyaránt. Az eszmei színvonal a szocialista országok történészeinek előadásaiban általában alapos tárgyi tudással s az anyag mély elemzésével párosult, tükrözve az-1955 óta is elért komoly tudományos fejlődést. Ez kétségtelenül növelte a marxista történetírás hitelét, megbecsülését a nyugati történészek egyes csoportjainak körében. A szocialista országok történészei, az által, hogy az elméleti kérdéseket elsősorban gazdag tényanyag alapján fejtették ki, kihúzták a talajt azon burzsoá nézetek alól, melyek a marxista felfogást mint tudománytalan politizálást utasítják vissza. A vitákon, melyeken a szocialista országok történészei igen nagy számban vettek részt, éppen azok a marxista felszólalások váltottak ki komoly hatást, melyek az idealista történelemszemlélet elleni harcban materialista módszerrel feldolgozott nagy tényanyagra támaszkodtak, — már amennyire ennek felsorakoztatását a rendkívül korlátozott idő engedte.
