Századok – 1960

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 704

KRÓNIKA 707 Barta István előadása után Tilkovszky Lóránt kandidátus, a TIT történelmi szakosztálya országos választmányának titkára „Széchenyi reformkísérletei nagycenki birtokán" címmel tartott korreferátumot. Rámutatott, hogy Széchenyi az 1820-as évek végén és a 30-as évek elején úgy teliintett nagycenki uradalmára, mint kísérleti műhelyre, ahol esetleg országos problémákra lehet megoldást találni. Itt kívánta kikísérletezni, miként lehetne az agrár jövedelem fokozása érdekében eszközölt birtokelkülönzést és tagosítást a jobbágyparasztság károsodása nélkül végrehajtani. Ugyancsak itt tett kísérletet arra is, hogy a feudális jobbágyterhek (robot, dézsma) megváltásának földesúrra és parasztra nézve egyaránt kielégítő és elfogadható formáját megtalálja. Meggyőződése volt, hogy — mint azt egyik utasításában 1827-ben maga írta — ,,. . .sajnálatra méltó gazda az olyan, aki a jobbágyság elnyomására alapozza a maga előrehaladását". Amikor a legelőelkülönzés és tagosítás végrehajtására 1828-ban Nagycenken sor került, Széchenyi azt kívánta, hogy a határ jobbik része a jobbágyság kezén maradjon. „Neveljük az industriát, ha egy kis kárunkkal esne is — írta ezzel kapcsolatban jószágkormányzójának.— Adjunk példát, hogy az országban kiki nemcsak megélhessen, hanem gyarapodhasson is. Törekedjünk inkább a közjóra, mint, csak a magunk haszna elérésére. Es lia nem csalódom, előbb-utóbb bizonyosabban fel fogjuk találni önhasznunkat, ha a közjót előmozdítjuk, mintha csak kirekesztőleg a magunk dolgainkra figyelnénk." Elítélte Széchenyi a parasztsággal szemben alkalmazott feudális erőszakot is: „Távul legyen minden ijesztés, fenyegetés, vagy erőszak. Én annyira becsülöm minden embernek természeti szabadságát, hogy még azt sem tartom helyesnek, valakit nagyobb szerencséjére, nagyobb boldogságára kényszeríteni." Persze az allodiális jövedelmek számottevő fokozását a feudalizmus adott rendszerén belül csak az uradalmak egészének átszervezésévél lehetett biztosítani — hangoztatta Tilkovszky Lóránt —, s nagycenki példamutatását maga Széchenyi sem tudta megismételni. Az 1832—30. évi országgyűlés után már Széchenyi is az ott hozott tagosítási és elkülönzési törvényhez tartotta magát. A harmincas évek második felében így a Széchenyi-birtok elvesztette kísérleti műhely jellegét saját gazdája szemében, aki aldunai királyi biztosi megbízatásától kezdve olyan országos ügyeknek szentelte magát, amelyek sokkal inkább foglalkoztatták fantáziáját és szolgálták ambícióját, semhogy birtokában többet látott volna jövedelmi forrásnál. Előadása befejező részében Tilkovszky Lóránt nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az utókor emlékezetében nem a saját kezdeményezéseitől visszariadó, retrográd irányba fordult Széchenyi él elsősorban, hanem a Hitel és a bátor nagycenki reformkísérletek Széchenyije — és méltán. A fölébe kerekedő osztálymegkötöttségek csak még jobban aláhúzzák akkori nagyságát, amikor túl tudott mutatni önmagán. Reformprogramja nem szűk osztályprogram, hanem széles nemzeti program volt, amelyben benne foglaltatott „minden honbelink felszabadítása, s polgári jussokban részesülhetése". Ezért nevezte őt Kossuth méltán a legnagyobbnak a húszas évek vége és a harmincas évek eleje magyarjai közül. A következő korreferátumot Szabad György kandidátus, egyetemi docens tartotta „A döblingi Széchenyi" címmel. Bevezetőül hangoztatta, hogy Széchenyi életének 1848 és 1860 között Döblingben eltöltött évei sokkal többet .jelentenek egy megbomlott lelkű ember drámájánál, s nem képezhetik pusztán kórtörténeti érdeklődés tárgyát. Széchenyi döblingi évei — ottani újabb megnyilatkozásai, sőt tettei révén — a magyar történelem szerves részét alkotják. Előadásában Szabad György főként Széchenyi döblingi életének 1856 utáni éveivel foglalkozott, vagyis azzal a periódusával, amikor — párhuzamosan a Magyarországról érkező hírek javulásával — a közlés és tanítás vágya ismót felülkerekedett benne az 1848—49-es forradalom és szabadságharc miatt érzett önvádján. Ekkor írt művei azt bizonyítják — mutatott rá —, hogy lelki egyensúlyának újrafeltalálása szoros összefüggésben volt állásfoglalásának változásával a forradalmi politika és a Habsburgabszolutizmus megítélésében. Nem vitatható —- hangoztatta az előadó —, hogy Széchenyi döblingi írásai a főtüzet az osztrák ellenforradalmi abszolutizmusra irányították, annak exponenseit, intézkedéseit és intézményeit vették célba. Ugyanakkor a magyar forradalom és vezetői e kegyetlenül őszinte, éleshangú írásokban nagy kíméletben részesültek, s szinte a lekicsinylés a legtöbb, ami osztályrészükül kijutott. Sőt, 1860 elején írt „Disharmonie und Blindheit" című művében odáig ment, hogy a Habsburg-ház és Magyarország közötti közjogi kapcsolatok szétszakításáért a teljes felelősséget az 1849 március 4-i olmützi oktrojált alkotmányra hárította, amelyre — szerinte — az április 14-i trónfosztás csak az elkeseredett válasz volt. De nemcsak 1848-ért és következményeiért talált Széchenyi a fórra-