Századok – 1960

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 704

708 KRÓNIKA dalmi irányvonal számára mentséget. A reformellenzéktől is jónéhány olyan érvet vett át meglepő szenvedélyességgel, melyek elhallgattatását — izgató voltuk miatt —- 1848 előtt maga kívánta. Széchenyi persze élete utolsó éveiben sem jutott el Kossuthig, s Kossuthnak a forradalom bukásából levont ama következtetéséig, hogy a korszerűtlen szerkezetű Habsburg-birodalom belső ellentmondásai folytán képtelen másra, mint reakciós politikára, amellyel szemben az egyedüli orvosszer elkerülhetetlen bukásának siettetése lehet. Nem, Széchenyi — éles ellentétben reformkori megnyilatkozásaival — Ausztria és Magyarország közjogi kapcsolatát ekkor már maga is „szerencsétlen házasság"-nak tekintette ugyan, de mégsem jövőtlennek. Egyedüli realitásnak a rövid távon érvényesülő nagyhatalmi politikát fogadta el, amely az európai egyensúly adott rendszerében Ausztria fennmaradását nélkülözhetetlennek tartotta. Utolsó éveiben Széchenyi mégis átlépte a maga politikai Rubiconját. Ekkor írt munkái bizonyítják, hogy a kibékíthetetlen ellentmondást immár félreérthetetlenül nem a reform és a forradalom hívei, hanem nemzetének elnyomott többsége és az abszolút hatalom birtoklói között érezte feszülni. 1860 áprilisában senkinek nem lehetett kétsége afelől, melyik oldalon esett el Széchenyi. Egy gigászi élet tanulságát adta nemzetének, s egy gigász halálának árnyékát vetette nemzete elnyomóira — fejezte be korreferátumát Szabad György. A Széchenyi István halálának 100. évfordulójára rendezett tudományos emlékülést Erdei Sándor, a Sopron városi Tanács V. B. elnöke zárta be. Az ülés résztvevői ezután levonultak a Művelődési Ház előtti Széchenyi térre, ahol rövid ünnepség keretében a városi pártbizottság és a soproni Széchenyi-gimnázium küldöttsége helyezett el koszorút Széchenyi István szobrára. Május 5-én délután a vándorgyűlés résztvevői Nagycenkre látogattak el, ahol megkoszorúzták Széchenyi István sírját. A Magyar Történelmi Társulat koszorúját Ember Győző akadémiai levelező tag, az Országos Levéltár főigazgatója, a TIT koszorúját Mód Aladár egyetemi tanár, a TIT főtitkára, a Hazafias Népfront koszorúját Feller Jenő, a Hazafias Népfront Sopron városi elnöke, a Bányász Múzeum igazgatója helyezte el. A kegyeletes ünnepség után a vándorgyűlés vendégei tanulmányi kirándulást tettek Fertődre, ahol megtekintették az Eszterliázy-kastélyt, az ott elhelyezett Haydn-kiállítást és a Mezőgazdasági Kísérleti Intézetet. A tanulmányi kirándulás utolsó állomása a fertőrákos i kőfejtő volt. A vándorgyűlés programja másnap, május 6-án délelőtt a Sopron városi Tanács dísztermében várostörténeti ankéttal folytatódott. „A várostörténeti kutatás helyzete és feladatai" címmel vitaindító előadást tartott Mályusz Elemér, a történettudományok doktora. Előadása bevezető részében Mályusz Elemér a felszabadulás előtti magyar várostörténeti kutatás eredményeivel és hiányosságaival foglalkozott. Rámutatott arra, hogy egyes kiemelkedő eredmények ellenére a magyar polgári történetírás e fontos területen jelentősen lemaradt. Ennek alapvető — az általános történeti helyzetből következő — szemléleti okát abban jelölte meg, hogy a régi történetírás a városok szerepét kizárólag a feudalizmus keretei között szemlélte. Történetíróink a múltban a városokat nem aszerint értékelték, hogy miként küzdenek a termelési viszonyok átalakításáért, milyen eredménnyel építenek vagy próbálnak építeni egy új, polgári világot, hanem csak azt vették észre, hogy miként illeszkednek bele a feudális rendbe, egészítik ki azt, vagy férnek meg azzal. A történetkutatóknak ebben a felfogásában — hangsúlyozta az előadó — saját koruk állapota tükröződött. A régi magyar várostörténetírás másik hiányosságaként Mályusz Elemér rámutatott továbbá arra, hogy a várostörténészek a múltban mindig csak városokról beszéltek, nem pedig polgárságról. Olyan munkát, amely a polgárság életét a maga egészében mutatná meg, a magyar történetírás nem tud felmutatni. A várostörténet Magyarországon a művelődéstörténet része lett, amelynek kutatói beérték apró elszigetelt részletek megrajzolásával, egyes vonások egymás mellé illesztésével. Az előadás ezután a várostörténet felszabadulás utáni helyzetével foglalkozol t. Rámutatott arra, hogy átmeneti stagnálás után történetírásunk ez ágában valamikor 1954—55 táján következett be jelentős fordulat. 1954-ben széles alapon megindultak a Budapest múltjának rendszeres feltárására irányuló kutatások, majd 1955-ben új életre támadt a Soproni Szemle. Ma már elmondhatjuk — állapította meg —, hogy a várostörténeti kutatások tekintetében gyökeresen kedvezőbb a helyzet, mint bármikor korábban Magyarországon. Áttérve a várostörténet megoldásra váró feladataira, az előadó a továbbiakban vázolta azokat a nehézségeket, amelyekkel a magyar várostörténeti kutatásnak a XVII. század előtti városi forrásanyag szegényes voltából kifolyólag meg kell küzdenie. A Mo.