Századok – 1960
Tanulmányok - Molnár Erik: A magyar történetírás fejlődése az elmúlt évtizedben 45
A MAGYAR TÖRTÉNET ÍRÁS FEJLŐDÉSE AZ ELM ÜLT ÉVTIZEDBEN' 55 A feudális korszak XVI—XVIII. századi történetét illetően az érdeklődés központjában továbbra is a mezőgazdaság fejlődése és a paraszti osztályharc állott. Ezen a téren a nagybirtok korábbi meglehetősen egyoldalú vizsgálata után komoly figyelmet szenteltek a paraszti árutermelés — a parasztság polgárosodása — fejlődésének és a szabadparaszti törekvéseknek, nemkülönben a „nemzeti" ideológia alulról kiépülő egyes elemeinek — anélkül azonban, hogy az utóbbiak társadalomtörténeti jelentőségét sikerült volna tisztázni (XVI. század— XVIII. század eleje). А XVIII. századdal kapcsolatban a legújabb kutatás rámutatott az árutermelő parasztgazdaság specializálódási törekvéseire és a bécsi gazdaságpolitikának a magyar mezőgazdaság egyes ágait fejlesztő irányzatára, amely nemegyszer beleütközött a magyar feudalizmus korlátjaiba. Már a reformáció társadalmi alapját főleg az irodalomtörténetírás kutatta, az iparnak, a külkereskedelemnek és a nyugati kapitalizmus hatásának vizsgálata pedig teljesen, vagy majdnem teljesen háttérbe szorult. Így még mindig távol vagyunk attól, hogy Magyarország gazdasági fejlődésének XVI—XVIII. századi szakaszát a maga egészében értékelhessük. A Habsburg-birodalom tanulmányozása ugyan megindult, de az eredményekre még várakozni kell, a tágabb nemzetközi perspektíva továbbra is kidolgozatlan maradt, s a függetlenségi harcok problematikája is csak legutóbb került napirendre. Az 1790—1849 közötti korszak már korábban is eredményes kutatását újabb munkák gyarapították. Ezek közül ki kell emelni az egyik Eszterházyuradalom történetét, amely nyomonköveti a jobbágyrendszerről a tőkés gazdálkodásra való áttérés kezdődő folyamatát a feudalizmus utolsó évtizedeiben. Említeni kell a lengyel kérdés feldolgozását a reformkori Magyarországgal való összefüggésében. Az ipartörténet viszont — újabb eredmények tekintetében — a mezőgazdaság történetével szemben ebben a korszakban is lemaradt. Mint pozitívumot kell megemlíteni a Széchenyi-kérdés helyes megoldását, amelynek előzményei 1956 előttre nyúlnak vissza. Ezt a kérdést — mint ismeretes — a polgári történetírás meghamisította, helyes megoldását pedig egy ideig a szektás szellem akadályozta. A kapitalista korszak történetírásának a legutóbbi években javára kell írni, hogy a provinciális, hungarocentrikus szemlélet elleni harcot nem csak szavakban hangoztatta, hanem a küzdelmet az ellen ténylegesen meg is kezdte. Erről tanúskodik az egyetemi tankönyvnek 1880—1900-ra vonatkozó részlete, amely Magyarország történetét igyekszik az egész Monarchia fejlődésébe beágyazni és a magyarországi rendszer érlelődő válságát is az összmonarchia keretében vizsgálja. Ilyen jellegűek azok a tanulmányok, amelyek a magyar mezőgazdaság porosz-utas fejlődését az elvi kérdések széleskörű vizsgálata alapján, a nemzetközi összehasonlítás eszközeivel dolgozzák fel. Figyelmet érdemelnek azok a kísérletek, amelyek a nacionalista gyökerű „félgyarmat" fogalmával szemben Magyarország függősége jellegének új megállapítására irányulnak. Eddigi ismereteinket tovább viszi az a munka, amely az agrárproletariátus szerkezetét az egész Monarchia keretében veszi szemügyre. Ezeknek a tanulmányoknak egyrésze előadás formájában „A kapitalizmus fejlődése az Osztrák Magyar Monarchia egykori országaiban" tárgykörrel megtartott nemzetközi konferencián hangzott el, igazolva a nemzetközi érintkezések látókört tágító hatását. Új színt hozott történetírásunkba az a munka, amely a haladó hagyományok nemegyszer erőltetett kimutatása után felhívta a figyelmet történetünk retrográd örökségére. Ez a munkának komoly érdeme, ha nem egy állítása vagy elemzése problematikus is. Az egyéb munkák közül ki kell emelni az