Századok – 1960
Tanulmányok - Andics Erzsébet: A Habsburgok és a forradalmak elleni cári segítség kérdése 556
A HABSBURGOK ÉS A FORRADALMAK ELLENI С Alti SEGÍTSÉG KÉRDÉSE 583 Az osztrák miniszterelnök e lázas tevékenységét a cári csapatoknak Erdélybe való mielőbbi bevonulása érdekében, ne felejtsük el, akkor fejtette ki, amikor maga az osztrák kormány az idegen katonai segítség igényvevétele elől még teljesen elzárkózott, azt kategorikusan visszautasította. Ezzel kapcsolatban joggal merül fel a kérdés: ki és mi adott Schwarzenbergnek bátorságot ahhoz, hogy semmibe vegye mind kormányának világos és félreérthetetlen állásfoglalásait, mind a széles közvélemény kifejezett ellenszenvét a feudális és abszolutista reakció legkonokabb és legvégletesebb megtestesítőjével, I. Miklós cárral való bárminő kapcsolattal szemben. Az a tényező, amelyre Schwarzenberg biztosan számíthatott, amelyre a törvényességgel és a szokásos politikai ildommal ellenkező tevékenységében támaszkodott, amelynek titkos törekvéseit valósította meg tulajdonképpen: a dinasztia, mindenekelőtt annak legbefolyásosabb tagjai, az uralkodó, Ferenc József és az általa feltétlen tekintélynek elismert Zsófia főhercegnő volt. Ezek Schwarzenberg hercegben, az osztrák történelemnek ebben a sötét és végzetes alakjában dinasztikus érdekeik legodaadóbb, legkövetkezetesebb ós legenergikusabb védelmezőjét látták és határtalan bizalommal viseltettek iránta.142 Az udvari kamarilla, mint azt láthattuk, kezdettől fogva a cárban látta biztos támaszát. Segítségülhívását illetően nemcsak hogy nem voltak különösebb meggondolásai, hanem ellenkezőleg: görcsösen ragaszkodott a münchengrätzi ígérethez és ezt a legmegalázóbb módon is kész volt szinte állandóan napirenden tartani. Schwarzenberg előtt az udvar akarata nyilvánvalóan még vVindisciigrätz állandó sürgetéseinél is súlyosabban esett latba, habár ez utóbbiak sem maradtak rá hatás nélkül. Végül, de nem utolsósorban: az idegen katonai segítséghez való folyamodás elkerülhetetlenül következett a magyarokkal szembeni kérlelhetetlen, a legkisebb engedményre sem hajlandó, „feltétlen behódolást" követelő politikából. Csak két lehetőség közt lehetett választani. Vagy megegyeznek a magyarokkal, és akkor a cár segítségére nem lett volna szükség. Ez volt az álláspontja a jozefinista hagyományokat tisztelő „liberális" öreg báró YVessenbergnek.143 Vagy pedig teljesen elzárkóznak a magyar nemzeti és haladó törekvések elől, és a magyar forradalom és szabadságharc véres katonai elnyomására törnek. Ez utóbbi volt a dinasztia álláspontja kezdettől fogva, s végleg ez kerekedett felül 1848 október-novemberében Oimützben, ahol Schwarzenberg volt a legexponáltabb képviselője. Ez a politika az idegen segítséget kikerülhetetlenné tette.144 Hogyan reagált Schwarzenberg egyre messzebbmenő sürgetésére az, akitől a kérés teljesítése fügsött, I. Miklós cár? Schwarzenberg április elejei megkeresésére válaszképpen N^sselrode kancellár április 6-án Medemen keresztül értesítette az osztrák miniszterelnököt, hogy a katonai segítség nyújtását 142 Nemcsak határtalanul híztak benne, amíg élt, hanem — amire a Habsburgcsalád történetében nem volt sok példa — a legnagyobb hálát érezték iránta halála után is. (L. Fr. Schnürer : Briefe Kaiser Franz Josephs an seine Mutter, 1832—1873. München. 1930. 176.1.; Id. még: Aus dem Tagebuch der Erzherzogin Sophie. Historische Blätter 1931. 4. Heft. 109., 136. 1.; A: F. Berger : Felix Fürst zu Schwarzenberg. Leipzig. 1853. 494—495. 1.) 143 Briefe von Wesscnberg aus den Jahren 1848—1858 an Isfordink-Kostnitz. Leipzig 1877; úgyszintén A. Arneth : Johann Freiherr von Wessenberg. I—H. köt. Wien. 1898. 144 Az 1848 végén Olmützben folyó politikai cselszövésekre, a reakció ellenforradalmi összeesküvésére némi fényt vetnek Hübnernek, Schwarzenberg ezidőbeli legbensőbb munkatársának naplófeljegyzései, noha távolról sem tárják fel természetesen a teljes tényállást. (Ld. Hühner : i. m. 230. és köv. lapokat).
