Századok – 1960
Tanulmányok - Andics Erzsébet: A Habsburgok és a forradalmak elleni cári segítség kérdése 556
560 AND ICS ERZSÉBET Hogy a Habsburg-dinasztia számára milyen szerfelett fontos volt „Oroszország segítségét szükség esetére biztosítani", ezt eléggé hűen visszatükrözte Ferenc császárnak és Metternichnek a münchengrätzi császártalálkozón tanúsított magatartása. Ferenc császár itt azzal a kéréssel fordult Miklós cárhoz, ígérje meg, hogy támogatni fogja utódját, a gyengeelméjű Ferdinándot az osztrák birodalom trónján. I. Miklós, aki kedvelte a teátrális gesztusokat, féltérdre ereszkedett ós úgy esküdött meg, hogy kérését teljesíteni fogja. Ezt követően Metternich közölte a cárral, hogy Ferenc végrendeletébe tétette a szigorú utasítást fiai számára, hogy Oroszországgal mindig a legszorosabb barátságot tartsák fenn, és minden fontosabb lépésüknél kérjék ki a cár véleményét.19 A soknemzetiségű Habsburg-birodalom, amelynek tartományaiban a centrifugális erők egyre inkább elhatalmasodtak, valóban a legnagyobb mértékben rá volt szorulva erősebb szomszédja, a cári Oroszország támogatására. Az orosz cárral való „legszorosabb" szövetségtől remélte a Habsburg-dinasztia továbbra is csorbítatlanul fenntartani hatalmát, leküzdeni a birodalom népeinek, az olaszoknak, a magyaroknak, a cseheknek, a lengyeleknek egyre növekvő erőfeszítéseit a feudalizmus és abszolutizmus felszámolására, önálló nemzeti létük, a középkor béklyóitól szabad polgári fejlődésük biztosítására. Amilyen mértékben erősödtek ezek a törekvések, olyan mértékben vált az uralkodóház számára egyre fontosabbá az önkényuralmi Oroszországgal való szövetség. „Az északi udvarok szövetségét semmi áron nem volt szabad lazítani, mert ez volt az egyetlen garanciája annak, hogy nyugodt rend fog uralkodni Európában; minden fontosabb kérdést a cár akaratának figyelembevételével döntöttek el" — írja az ez időbeli osztrák kormánypolitikáról Springer.2 0 Határozott „eszmei közösség" állott fenn a két önkényuralmi rendszer, a Habsburgok és a Romanovok politikája között. Ez az eszmei közösség a szélsőséges konzervativizmus, a legmerevebb haladásellenesség volt. Mindkét dinasztia az élén állt azoknak a törekvéseknek, amelyeknek célja a társadalmi fejlődés feltartóztathatatlan folyamatának, a polgáriasulásnak minden eszközzel való akadályozása, a jobbágyrendszer ós az arra felépülő feudális abszolutizmus konzerválása volt országaikban, de lehetőleg egész Európában. Ez a magyarázata annak, hogy a „münchengrätzi nagy gondolat"-hoz mind a két' dinasztia a legteljesebb mértékben ragaszkodott. „Ausztria és Oroszország politikai rendszerében annyi az érintkezési pont, annyi a közös alap, hogy ennek a két hatalomnak a bensőséges viszonyát egymáshoz maguknak a körülményeknek az ereje diktálta. Miklós császár, mint aki gyűlölte a forradalmat, el volt határozva, hogy kegyetlenül eljár a közrend felforgatói ellen; Ferenc császár a maga részéről át volt hatva a meggyőződéstől, hogy a népek jóléte és fejlődése a fennálló törvényes rend fenntartásától függ, s ezért ezt feltüntetve azt. (Nemzetközi szerződések. П. rész. Bpest. 1921. 103—104. 1.). Ezekre a megállapodásokra hivatkozik Tatiscsev : i. m. 28. 1., V. Bibi : Metternich in neuer Beleuchtung... Wien. 1928. 391. 1., Révész Imre : Kossuth és a Függetlenségi Nyilatkozat (Kossuth-Emlékkönyv. I. köt. 444. 1.) stb. 18 Kerchnave : i. m. 336. 1. 18 A gyám szerepének ilyetén való biztosítása az orosz uralkodó számára Ausztria jövendő császára felett magát Miklós cárt is meglepte. Ld. Münchengratzből 1833. szept. 22-én írt levelét a cárnéhoz. Közli Th. Schiemann : Geschichte Rußlands unter Kaiser Nikolaus I. Berlin. 1904—1913. Ш. köt. 237—238. 1. 20 Springer: i. m. 435—436. 1.
