Századok – 1960

Krónika - Balázs Béla (1918–1959) (M. Somlyai Magda) 456

BALÁZS BÉLA 1918—1959 Az 1959 júliusában tragikus hirtelenséggel meghalt Balázs Béla első olyan történészünk volt, aki két főváros, Budapest és Bukarest külvárosából, ahol nevelkedett, proletár osztályöntudatot, harcos nemzetközi szolidaritást, s az illegális Kommunista Párt nevelő iskolájából a tudatos forradalmár erényeit hozta magával. Nem sokkal a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása előtt — ahogyan ő jóleső tréfálkozással gyakran megjegyezte, a szovjetoroszországi Vörös Hadsereg megalakulásával egy napon — született. Munkásasszony anyja alig egy éves fiával a Horthy-terror, a munkás-nyomor elől visszatért szülőföldjére, Aradra. Anyja arról az Arad-hegyaljáról származott, ahol a gróf Zselónszkyek, József főherceg, a melki apátok, Stefán Pop Cicóék s az aradi görög-keleti román püspökség földjén román és magyar nincstelenek százezrei robotoltak félfeudális viszonyok között, ahol sváb, román és magyar falvak kulák portáin fukar, gőgös és szívtelen basaparasztok gyűjtötték a vagyont. A gyermek Balázs Bála itt, a győztes királyi Románia soviniszta, tőkésföldesúri rendszerében érezte meg, mit jelent szegény magyar munkásember gyermekének lenni. Alig volt tíz éves, mikor Bukarestbe költöztek. Anyja és nevelőapja óriási áldozatok árán gimnáziumba járatták. Az egyre jobban eluralkodó fasizmus azonban a román kispolgárság gimnázistáit is mindjobban meghódította, s a magyar proletár gyermeknek mind többet kellett szenvednie a nacionalizmustól megmételyezett osztálytársaitól. A hetedik osztály után Balázs Bélának mennie kellett a bukaresti gimnáziumból. Aradon érettségizett. Bukarestben lett egyetemista s az ifjú kommunista mozgalom harcos tagja. Antonescu diktatúrája elől Budapestre menekült, s itt végezte be egyetemi tanulmányait. De az úri Magyarország sem volt jobb a munkásasszony fiához, mint a királyi Románia. Álbérletből-albérletbe hányódott. Építőmunkások mellett, majd a Weiss Manfréd művekben kellett segédmunkásként dolgoznia, volt mezőgazdasági napszámos is. Mindez azonban csak mélyítette benne a munkásosztályhoz való tartozás, a kizsákmányoltak felszabadításáért folytatott harc szükségességének érzését. Tagja lett a Vasas szakszervezetnek. Angyalföldi, Rákóczi-téri proletárokat tanított helyesírásra, oktatta őket az igazi költészet szeretetére, s osztályuk elméletének, a marxizmusnak megértésére. Élete végéig nem szakította meg velük kapcsolatát; tőlük gyűjtött erőt, ha úgy érezte, hogy az értelmiség megnyeréséért folytatott harc túlságosan próbára tette erejét. Velük folytatott beszélgetéseiből igyekezett tiszta képet alkotni magának a dolgokról, mikor a Párt politikájába elhomályosító elemek vegyültek. Mint jó pártmunkás, mindenütt ott volt, ahol az igaz ügyért harcolni lehetett, harcolni kellett. Részt vett a híres szárszói konferencián, a munkásparaszt fiatalok dunavecsei táborozásán, szervezte a munkások és értelmiségi