Századok – 1960

Történeti irodalom - Bullock Alan: Hitler. A Study in Tiranny (Ism. Ránki György) 420

TÖRTÉNETI IRODALOM 423' jövetelének, s már a színhely is éles kontrasztja a polgári demokráciának, mely Weimart — Goethe és Schiller városát — választotta székhelyéül. A gleichschaltolás színvonalas ábrázolása, a Rochmmcl való konfliktus körülményeinek elemzése egészen az 1934 nyári leszámolásig, a könyv legjobb részei közé tartozik. Annál is inkább, mivel itt a szerző erősen utal Hitler s a Vezérkar újbóli megegyezésére, valamint a Krupp-pal s Thyssennel történt — nem teljesen bizonyított — tárgyalásra, mint a leszámolás közvetlen előzményeire. A munka a továbbiakban szinte kizárólag külpolitikai kérdésekkel foglalkozik, arra hivatkozván, hogy Hitlert csak a hatalom érdekelte s tevékenységének 1934-től már a külpolitika állt középpontjában. A szerzővel ebben nem lehet teljesen egyetérteni, hiszen a Hitler-képhez a fasiszta Németország belső berendezése is hozzátartozik, bár tagadhatatlan, hogy a külpolitika primátusa a továbbiakban fennállt. Az 1933—37 közötti külpolitikai kérdéseket tárgyaló fejezetben élesen felszínre kerülnek a szerző hibás elképzelései. Sajnos a szerző a fasiszta Németország külpolitikáját kizárólag Hitler személyiségéből vezeti le. Nézete szerint a cseh, osztrák bekebelezés gondolata Hitler osztrák mivoltában gyökeredzik. Az osztrák annexiót a Nagy Német Egység gondolatára is visszavezeti, viszont kevés szó esik a német imperializmus hagyományos Drang nach Osten terveiről. A nyugati megbékítési politika értékelése is vitatható. Bizonyítékai, melyek szerint 1934-ben a nyugati hatalmak keleti Locarnora törekedtek volna, egyáltalán nem meggyőzőek. Hitler külpolitikai sikerei nem saját külpolitikai ügyességében, mint inkább abban rejlettek, hogy felismerte — ellentétben az életrajz szerzőjével —, hogy a nyugati országok külpolitikájában rendkívül erős a német agresszió Keletre terelésének gondolata. Bullock 1938 elejével megszakítja Hitler életének folyamatos tárgyalását, hogy „A diktátor" címmel egy külön fejezetet szenteljen a fasiszta vezér egyéniségének. Nem véletlen, hogy e fejezet közbeiktatása itt történt. A szerző véleménye szerint ugyanis Blomberg s Fritseh leváltása, a hadsereg fölötti vezetés átvétele Hitler személyes diktatúrájának kezdete. Ettől az időtől kezdve már nem függött sem a vezérkartól, sem a nagytőkétől — mondja ki ezt később még világosabban. E kérdésre később még visszatérve, néhány mozzanatot szeretnénk kiemelni Hitler jellemzéséből. Bullock — úgy érezzük — joggal utasítja el azt a feltevést, mely szerint Hitler őrült lett volna. Ez még 1944—1945-ben sem állja meg a helyét. Meglehetősen műveletlen —ha olvasott, úgy csak az elméjében korábban meglévő gondolatokra rezonált —, egészében közepes képességű ember volt Hitler. Rendkívüli kitartással törekedett ugyanakkor hatalomra, s elképzeléseinek tagadhatatlanul maga is rabjává vált. Minden mélyebb gondolat távol állt tőle, a „struggle for life" elmélete alapján állt, s az erőszak mindenhatóságát hirdette. Ideológiájának egyetlen eredeti vonása sincs, szinte valamennyi eleme megtalálható a német irracionalista filozófiában. Mi tette mégis a fasiszta mozgalom vezérévé ? Mindenekelőtt ügyes szónoki képessége, mellyel a nacionalizmust, az antiszemitizmust rendkívüli mértékben fel tudta kelteni, illetve meglovagolni. A tömegpszichózis negatív elemeire való apellálás nagy szerepet játszott sikereiben, melyet jól egészített ki a demagógiával. 1933. május 10-i beszéde pl. kiváló példája ennek, midőn kijelentette: „IIa a burzsoázia diktatúráját a proletariátus diktatúrája váltja fel, az egyszerűen csupán azt jelénti, hogy egyik osztály helyett a másik kerül hatalomra, a mi óhajunk a nemzet, az egész közösség diktatúrája." Egyet lehet érteni a szerző felfogásával, mely szerint Hitler befolyását — akár a német népre, akár környezetére — hiba lenne lebecsülni. Nem kisebb hiba azonban — s ebbe a hibába a könyv szerzője is nem egyszer beleesik — túlbecsülni azt. A munka második része az Anschluß, Csehszlovákia bekebelezése és a második világháború kirobbantásával fejeződik be. Annak ellenére, hogy a szerző közel másfélszáz oldalt szentel e kérdéseknek — rendkívül jelentősnek tartván ezen eseményeket Hitler szempontjából is —, a nemzetközi irodalom által oly nagy mértékben feltárt korszakról van szó, hogy sok újat már nem mondhatott. Talán csak a szerző álláspontjának helyességét szeretnénk aláhúzni, midőn szembeszáll minden olyan felfogással, mely 1939 tavaszát — amikor először tér le a német fasizmus németlakta területek bekebelezésétől — fordulópontnak tekinti Hitler külpolitikájában. Ezen elméletek helytelenségére •—• melyek elsősorban a müncheni angol külpolitikát kívánják igazolni — ha más nem, a Mein Kampf is világosan utal, mely a német fasizmus céljait sohasem korlátozta a németlakosságú területek egyesítésére. A második világháború korszakát dolgozza fel a szerző a munka harmadik részében. Ezt kívánja a címben („A hadvezér") is kifejezni. A könyv színvonala itt sem hanyatlik, mégis e részben tud legkevesebbet nyújtani. A feldolgozás ugyanis a háború ismert menetére s legismertebb feldolgozásaira támaszkodik. Néhány kisebb tévedés is található о részben: pl. a szerző azt állítja, hogy a Barbarossa terv eredeti változatában Magyar-