Századok – 1960

Történeti irodalom - Bullock Alan: Hitler. A Study in Tiranny (Ism. Ránki György) 420

422 TÖRTÉNETI IRODALOM egy-két vezető komolyan is vett, (Hitler soha) — fő funkciójuk azonban — bár erre a szerző nem utal — mindig a munkásmozgalom, a marxizmus leküzdésében állt. Élesen szemben állottak ezek a pártok a weimari demokráciával is. Hitler mozgalma a rendkívül bonyolult belső ellentétek ügyes kihasználása ellenére (szeparatizmus stb.) sem tud lényegesen megerősödni a 20-as évek elején. Sem a hadsereg, sem a nagytőke támogatását nem tudja mozgalmának biztosítani, mint ezt a kudarcba fulladt sörházi puccs is mutatja. (Egyetérthetünk a szerzővel abban, hogy 1923-ig a helyi tőkések, valamint a hadsereg egy részének támogatásában inkább csak a jövendő lehetőséget, semmint a nagytőke s a vezérkar fő politikai vonalát láthatjuk.) Az 1924—31-es esztendőket a várakozás éveiként kommentálja a szerző. Hitler a börtönben, a párt szinte teljesen szétverve. A helyzet Németországban ideiglenesen stabilizálódott. A tőkéseknek nincs szükségük Hitlerre, párt ját sem támogatják. A Mein Kampf semmiféle visszhangot sem vált ki. Kiszabadulása után is évekig el van tiltva a nyilvános szónoklattól, mely a legfőbb fegyverétől fosztja meg. A pártban a bomlás, a frakcióharcok uralkodnak. Strasser befolyása növekedik, ki a pártnak erősebb szociális színezetet óhajt adni. Ellentétek vannak az SA és a pártvezetés között is. Bullock ebben a helyzetben a fordulópontot a gazdasági válságban, konkrétebben a Young-tervben látja. A nagytőke által indított nacionalista kampány vezetője kezdetben Hugenbcrg s Nemzeti pártja, de ők Hitlert is bekapcsolják az akcióba. Összehozzák a német nagytőke oly prominens képviselőjével, mint Kirdorf, rendelkezésére bocsátják a nagytőke lapjait, mind a tömegek, mind a nagytőke előtt ismertté teszik az eddig meglehetősen helyi jellegű politikust. A nagytőke által kapott pénzen szervezi újjá Hitler a pártot, növeli a taglétszámot 100 000-rőÍ 200 000 fölé. A párt országos jellegét domborítja ki Darre parasztprogramjának közrebocsátása is. Természetesen a nagytőke támogatása most már megköveteli a párt antikapitalista tendenciáinak lenyesegetését is. Ez a lényege az Otto Strasser—Hitler ellentétnek, melynek során Hitler kifejtette: ,,a munkások nagy tömege csak kenyeret és cirkuszt akar, semmiféle eszme iránt nincs megértés bennük". Továbbiakban Hitler világosan leszögezte, hogy a náci Németország gazdasága a Kruppokra fog alapulni (140. 1.). Teljes határozottságban jutott kifejezésre Hitlernek a nagytőkével való viszonya, midőn megakadályozta, hogy pártjának egyes radikálisabb tagjai (Feder) a bankok államosítására vonatkozó javaslatot nyújtsanak be a Reichstagban. .Mindenesetre ekkor már a német nagytőke elég jelentős frakciója, Kirdorf, Thyssen, Voegler, Schroeder stb. pénzeli (15G. 1.). A Hitler és a nagytőke közti kapcsolatokat a düsseldorfi beszéd teszi teljesebbé 1932 elején. A hatalomrajutást közvetlen megelőző két esztendő gazdag leírása jó néhány figyelemreméltó észrevételt tartalmaz. Az egyik Hitler és a legalitás kérdése. Hitler ugyanis mindvégig tudatában volt annak — írja a szerző —, hogy legális úton, a hadsereg és a nagytőke támogatásával kell a hatalom birtokába jutnia. Ez nem egy kisebb-nagyobb konfliktust teremt a vezetés s a „nacionalista forradalmat" váró SA között. A könyv szerzője világosan kifejti azt is, hogy 1932 végén a Hitler-párt befolyása túljutott a tetőponton s hanyatlóban volt. A munkának ez az erénye azonban a könyv fontos hiányosságába csap át. Bullock elemzését ugyanis egyoldalúnak kell tartanunk, midőn ilyen körülmények között Hitler hatalomrakerülését Papén és Schleicher politikai intrikáinak tulajdonítja. Ebben az összefüggésben meglehetősen kis figyelmet szentel az 1933. január 4-i Papén—-Hitler megbeszélés harmadik résztvevőjének, Schroeder bankárnak (220. 1.). E fejezet további problémájának tekinthetjük a társadalmi elemzés hiányát, a Hitlerrel szembenálló pártok igen elnagyolt portréját, így a Szociáldemokrata Pártét, méginkább a Kommunista Pártét. Nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy a szerző nem tulajdonít kellő jelentőséget Hitler hatalomrajuttatásában a kommunisták növekvő szavazatszámának, illetve az ettől való félelemnek sem. Ezzel szemben eltúlozza a kommunista párt ez években elkövetett hibáit (230. 1.). „A kancellár" hangzik a címe a könyv második részének, mely az eseményeket a háború kitöréséig vezeti. Felfogásával itt részben egyetérthetünk, amennyiben hangsúlyozza az egész jobboldal felelősségét a fasizmus hatalomrajutásában. Az 1933—1934-es esztendő azért is megérdemli a gondos tanulmányozást, mert Bullock munkája jól megmutatja, hogy a német fasizmus milyen körmönfont módszerekkel ragadja meg a hatalmat, a megtévesztés s félrevezetés, az erőszak minden válfaját alkalmazva. Tanulságos ez mindazok számára, akik a fasizmust kizárólag az erőszakkal kötik egybe. Igen fontos a szerző megállapítása, hogy 1933 elején Hitlerék azért nem tiltották be a kommunista pártot, hogy a választásokon még fenntartsák a munkásosztály megosztottságát és a szociáldemokrata szavazatokat gyengítsék velük. Találó képet rajzol a könyv a náci parlament megnyitásáról. Postdam, a német militarizmus, Nagy Frigyes városa volt a színhelye Hitler kancellári bemutatkozó beszédének, a fasiszta parlament első össze-