Századok – 1960

Történeti irodalom - Mosse; W. E.: The European Powers and the German Question 1848–71 (Ism. Gonda Imre) 418

TÖRTÉNETI IRODALOM 419 sítása nem a forradalom, hanem éppen ellenkezőleg a forradalomellcnes reakció művének tekintendő. Ennek ellenére W. E. Mosse számos vonatkozásban igen helyes megállapításokhoz jut el. Munkája jelentős részében Anglia és Oroszország különböző szerepét elemzi a német egység kialakulásával kapcsolatosan, s arra az eredményre jut, hogy míg a brit diplomácia hajlandó volt arra, hogy Fankfurt, vagy Berlin valamilyen mérsékelt programját bátorítsa az egyesítés érdekében, Oroszország inkább a porosz monarchia berlini ellenforradalmi kormányát részesítette előnyben. Mind a brit, mind pedig az orosz kormány megegyezett azonban abban, hogy ellenezték a radikális, demokratikus és köztársasági irányzatokat: Miklós cár és Nesseírode görcsös elhatározottsággal, Palmerston és az angol kormány pedig „diplomáciai" helytelenítéssel (17—18.1.). Tény, hogy az orosz és a porosz kormánykörök között már jóval Bismarck kormányra kerülése előtt is létrejött bizonyos érdekközösség. Az orosz külpolitikában sajátos helycsere alakult ki Ausztria és Poroszország között. Oroszország és Németország összeütközésének színtere az északi hercegségekről (Schleswig-Holstein) a balkáni fejedelemségekre helyeződött át (62. 1.). A Garibaldi győzelmei által felidézett forradalmi hullám elhomályosította ugyan az ellentéteket, annak elapadása azonban ismét helyet adott a régi ellenszenveknek (93. 1.). Bármi volt is HI. Napoleon politikája — állapít ja meg Mosse —, még Bismarck kormányra jutása előtt megtisztította a terepet azon harc számára, amelyet egyfelől Olasz- és Poroszországnak, másfelől a széthulló Ausztriának és német kisállamoknak kellett megvívniok. Olyan helyzet alakult ki, amelyben egyetlen hatalom sem akarta támogatni a meggyengült Ausztriát, s nem akarta megkísérelni azt, hogy szembeszegüljön Németország újjászervezésének ésszerű programjával porosz'vezetés alatt. Az idők Olmütz óta megváltoztak és Poroszország Ausztriával folyó ügyében most már Európa jóakaratára, de legalább is közömbösségére számíthatott (109. 1.). Ennek annál is inkább kellett bekövetkeznie, mivel a lengyel kérdés a német fejlődés európai jelentőségét is bebizonyította a hatalmak számára. Erős Németország éppen úgy védelmezte a cár lengyelországi érdekeit, mint Angliáét a Németalföldön és Belgiumban Franciaország beavatkozásával szemben. Pétervárott és Londonban Németország meggyengülését a francia agresszió előjátékának tekintették. Amíg tehát 1П. Napoleon volt az európai béke fő veszélyeztetője, addig a brit és az orosz politika párhuzamosan haladt a német kérdésben (129. 1.). Hozzájárult a helyzet további alakulásához az is, hogy Oroszország belső helyzete 1863 után alig volt képes erélyes beavatkozással gátolni a német kérdés rendeződését a hercegségek ügyében éppoly kevéssé, mint az osztrák háború esetében. 1867 után azonban ismét változott a helyzet. Ausztria megélénkülő balkáni érdeklődése és Bismarck kezdődő rokonszenvei a balkáni osztrák tervek iránt az oroszokban azt a hiedelmet keltik, mintha a poroszok távolodnának az orosz politikától. Csak Bismarck határozott utasításai Reuss pétervári nagykövetnek oszlathatták el a porosz— osztrák—francia közeledés képzetét (283. 1.) az orosz kormányban. A német egyesítés számos olyan kísérő mozzanatot is felvetett, amely az egykorú politikai fejlődésnek homloktérben álló problémája volt. Mosse munkája ezeket a problémákat és a központi nagy fejlődési vonallal való kapcsolatukat részletekbe menően feltárja és nagy bizonyító anyaggal támasztja alá. Ilyenek a schleSwig-holsteini hercegségek problémái, a keleti kérdés s Elszász és Lotharingia annexiója. Mosse kimutatja, hogy a hercegségek problémája szorosan kapcsolatos Németország nemzeti törekvéseivei és jövőbeli szervezetével. Tisztán német szemszögből nézve a kérdés a pángermán érzelmek megnyilatkozása volt, amely a hercegségek stratégiai helyzeténél fogva a Baltikum egyensúlyát érintette (148. 1.). A keleti kérdés viszont az ottomán birodalom belső széthullása és a Habsburg-monarchia új balkáni törekvései miatt vált a nagyhatalmak átcsoportosulásainak kristályosodási pontjává, a német kérdéssel együtt (263.1.). Az elszászi kérdés pedig a francia hatalom lehanyatlásának, Németország felemelkedésének és győzelmének szimbólumává lett, ami sem a konzervatív Oroszországot, sem a liberális angol diplomáciát nem töltötte el különös szomorúsággal (358. 1.). Mosse elemzései Németország egyesülési folyamatának egyes részletproblémáinak és kísérőjelenségeinek területén további igen érdekes eredményekhez, újabb értékes adatok megismeréséhez vezetnek. Mindezek ellenére mégis be kell vallanunk, hogy Mosse könyvének elolvasása után is marad bizonyos hiányérzetünk a német egység létrejöttének értékelését illetően. Akönyvalapjánui.azabenyomásunktámad, mintha az egységes Németország kialakulása csupán a nagyhatalmi ellentéteknek, s főleg a közvetett angol és közvetlen orosz támogatásnak lenne tulajdonítható. Arra aligtalálunkutalást aműben, hogy a német egység megteremtésében a belső német társadalmi erőknek volt alapvető szerepük és jelentőségük, s bármilyen kedvező külpolitikai körülmények között ment is végbe az egyesülés folyamata, 24*