Századok – 1960

Közlemények - Kerekes Lajos: Magyar külügyminisztériumi iratok Ausztria annexiójának előzményeihez 303

324 KEREKES LAJOS Darányi és magam azon törekvése, hogy az osztrákok állítólagos intrikáit illetőleg Göringet megnyugtassuk, nem járt eredménnyel. Nagyon jó benyomást tett reá azonban az a határozott kijelentésünk, hogy az osztrákokkal nemcsak hogy nem kötöttünk semmiféle Németország ellen irányuló egyezményt, de soha Ausztria részéről hasonló javaslatot nem kaptunk. Kijelentettük, hogy Ausztriával nagyon jó viszonyban vagyunk, de semmi katonai obligót egymással szemben nem vállaltunk és jó viszonyunk katonai téren főleg abban nyilvánul meg, hogy a csere-tisztek intézményét bevezettük és hogy igyekszünk hadianyagellátás tekintetében egymást kölcsönösen támogatni. Göring előadta, hogy az ő információi szerint Schuschniggnak az volna a terve, hogy sz orosabb kapcsolat jöjjön létre Budapest és Prága között, még pedig legitimista alapon. Otto Ausztriában mint császár, Csehországon és Magyarországon mint király uralkodnék. A leghatározottabban kijelentettük neki, hogy hasonló tervekről mi nem hallottunk és azokat teljesen alaptalanoknak tekintjük, annál is inkább, mert biztos tudomásunk van arról, hogy Schuschnigg tartózkodni akarván minden Németországot esetleg bántó akciótól, a restaurációt aktuálisnak egyáltalán nem tartja. Göring megnyugtatására irányuló igyekezetünk azonban teljesen csődöt mondott. Göring állandóan hivatkozott az osztrák börtönökben sínylődő nácik sorsára és hangsú ózta, hogy míg ez az állapot tart, barátságos viszony Bécs és Berlin között nem fejlődhetik ki. Mióta Németország ismét világhatalom lett, vonzó ereje a külföldi németekre és természetesen az osztrákokra is erősen megnőtt , miért is ő mint természetes további fejleményt elkerülhetetlennek tartja Ausztriának az anyaországgal való egyesülését. Hosszabb vitára a szerb kérdés adott alkalmat. Göring ezúttal úgy, mint már a múltban is, hangsúlyozta, hogy Jugoszláviának, mint a Balkán legnagyobb katonai államának barátságára igen nagy súlyt helyez és teljesen megbízik Sztojadinovicsban és Pál hercegben. Néhány évvel ezelőtt a Fülirertől azt a megbízást kapta, igyekezzék az akkor nagyon rossz német—jugoszláv viszonyt megjavítani, ami szerinte tökéletesen sikerült is. Meg van győződve arról, hogy Sztojadinovics Jugoszláviája soha nem fog résztvenni egy német-ellenes kombinációban, hacsak nem alakul ki egy világ koalíció Német ország ellen. Ettől azonban, hála az égnek, igen messze vagyunk. A Führer mindig azt hirdette, hogy Magyarország mostani nemzedékének meg kell elégednie azzal, hogy egy irányban (Csehszlovákia irányában) léphessen fel támadólag és így visszaszerezze az ahhoz csatolt magyar területeket. Ezért szükséges, hogy lehetőleg véglegesen kibéküljünk Jugoszláviával, Romániával pedig egy modus vivendit találjunk. A jugoszlávok nem bíznak a magyar ígéretekben és csak úgy volnának hajlandók Magyarországgal őszintén kibékülni, ha utóbbi Német ország vagy Olaszország garanciája mellett „örökre" lemondana a Jugoszláviához csatolt magyar területek visszaszerzéséről. Jugoszláviának nem lehet rossz néven venni, hogy nem akarja elhinni, hogy Magyarország a tőle elvett területekről hajlandó végleg lemondani. írásbeli kötelezettségeket erre Sztojadinovics már azért sem vállalhat, mert ha ez kitudódnék, a belgrádi kormány lehetetlen helyzetbe jutna. Sajnálatomnak adtam kifejezést afelett, hogy Göringnek a szerbekbe vetett nagy bizalmát a magam részéről indokoltnak nem tudom tartani. A budapesti jugoszláv követtel1

szemben bizalommal nem viseltetem, mert ő minden bizalmas közlést azonnal továbbad a francia és a kis-entente követeknek. Biztos tudomásom van arról is, hogy az említett követnek az az instrukciója, hogy no tanúsítson olyan magatartást, melyből azt lehetne következtetni, hogy kormánya a magyar—jugoszláv barátságra különösen nagy súlyt helyez. Sztojadinovicsnak márciusban tettünk egy szerb szempontból igen kedvező ajánlatot, mely ugyan nem tartalmazta a mostani határok elismerését, de kizárt minden támadást Magyarország részéről. A jugoszláv miniszterelnök ezt a tervet kezdetben nagy lelkesedéssel fogadta, hogy egy hét múlva visszavonja az ezen tervhez való hozzájárulását. Francia és kisentente szövetségesei befolyására kijelentette, hogy a Bulgáriával és Olaszországgal kötött egyezmények, valamint a Németországgal való barátság hangoztatása kabinetjét már annyira diszkreditálta, hogy politikai számláját egy Magyarországgal kötendő kétoldalú megegyezéssel nem terhelheti meg. Dacára ezen barátságosnak egyáltalán nem mondható magatartásnak, nyitva tartottam a lehetőséget egy magyar— szerb közeledésre azáltal, hogy belgrádi követünk2

útján egy nyilatkozatot adattam le, mely szerint az idő egy magyar—szerb közeledésre úgy látszik még nem érett meg, de ha Sztojadinovics erre a kérdésre később vissza akarna térni, rendelkezésére állunk. Újabb javaslattételre én többé hajlandó nem vagyok, de egy Belgrádból kiinduló kezdeményezést 1 Vukcsevics. sAlth Waldemár.