Századok – 1960
Közlemények - Zimányi Vera: Adatok a dunántúli hajdúk történetéhez 286
ADATOK A DUNÁNTÚLI HAJDŰK TÖRTÉNETÉHEZ 291 feudális korszakon keresztül. Miért éppen most és ilyen formák között realizálódhatott e szabadságvágy? A zsitvatoroki béke óta a XVII. század első felében nem került sor nagy török hadjáratokra. A király csökkentette a végvári katonaság számát, főleg a magyar, részben hajdú vitézeket bocsátotta el, a megmaradtak is egyre rendszertelenebb ül kapták a zsoldot, gyakran sok évi zsoldhátralékuk volt, vagy egy-egy évben csak néhány havi „hópénzt" fizettek ki nekik. Az egykorú források egyöntetűen a végvári élet hanyatlásáról beszélnek, az országgyűlés is foglalkozik vele: „Minthogy pedig az összes országlakósok látják, hogy a végvidékek (amelyeknek a fönnmaradásától függ az ország jóléte) olyan állapotba jutottak, hogy ha csak alkalmas segítségben nem részesülnek és üdvös segédeszközöket nem nyernek, nemsokára egészen tönkre menvén ós katonák nélkül maradván, az országot végenyészettel fenyegetik. 1. §. Ennélfogva a karok és rendek ama végvidékek fölsegítése érdekében jónak látják megállapítani, hogy a vógvidéki generális kapitányok kötelesek legyenek és tartozzanak a régi katonáknak, úgy a lovasoknak, mint a magyar gyalogosoknak a hiányát szorgosan és mentül hamarább kipótolni és minden fogyatkozás nélkül az 1609-ik évi lajstromokban foglalt számra kiegészíteni."15 A vármegyék azonban alig adóztak, a dicális adókból nevetségesen csekély összegek folytak be. Az országgyűléseken visszatérő formulává vált az 1622: 55. t. c. szövege: „Alázattal kórvén, hogy Ö szent felsége, az ő különös gondosságánál és buzgólkodásánál fogva, a véghelyekről a maga idejében és a czikkelyekben jelzett módon kegyelmesen gondoskodni méltóztassék." Király és rendek egyaránt igyekeztek egymásra hárítani a török elleni védelem terhét. Ezalatt pedig, a törökkel való „béke" korszakában — a békekötés pontjait megszegve — egyre újabb és újabb falvakat hódoltat meg az oszmán hatalom, százával hurcolja el a jobbágyokat, még meg nem hódolt falvakba be-betör, ott a lakosság egy részét legyilkolja, másokat rabszolgaként magával visz, s a felégetett jobbágyházak üszkös romjai jelzik az egyes török vezérek helyi portyázásának útját.16 Ha a térképre pillantunk, látjuk, hogy a dunántúli hódoltság határát északról a Rába és a Duna, délről pedig a Mura folyók képezték. De e határokat nem a békekötés pontjai, hanem a végvári katonaság, a veszélyeztetett területek jobbágylakosságának ébersége (rendszeresen értesítést küldtek a katonaságnak, ha a török „mozgolódásáról" tudomást szereztek), és tegyük hozzá: egyes kiemelkedő nagybirtokosok éleslátása védte meg, az a felismerés ti., hogy ha a törököt nem tudják megállítani, sőt visszaszorítani, hazájuk függetlenségét és egyben birtokaikat is elvesztik. Ilyen nagybirtokos volt a hódoltságtól délre eső területen, a Muraközben Zrínyi Miklós, és részben a Mura-Rába közötti hódoltsági területen, de nagyobb részt a Rábától északra, Batthyány Ádám. így válik érthetővé, hogy miért a Mura és a Rába mögött fekvő helyek nyertek szabadságot fegyveres szolgálatok ellenében. Zrínyi Miklós álláspontját itt fölösleges ismertetni. Batthyány Ádám pedig a Rába menti falvakból, saját jobbágyai közül toboroztat fegyverviselésre alkalmas „jó ifjú legényeket", csákányi majorságát megszünteti és helyette ott új 16 1647 : 24. tc. 16 A Batthyány lt. „Török iratok" c. sorozatában sok tanúvallomás, kárjegyzék található, ti. Batthyány Ádám összegyűjtötte az adatokat annak dokumentálására, hogyan szegte meg a török a békekötés pontjait. 19*
