Századok – 1960
Közlemények - Zimányi Vera: Adatok a dunántúli hajdúk történetéhez 286
290 ZIMÄNYI VERA. időpontból nem találtam adatokat, az 1605-ös urbáriumban mindennek még nyoma sincs. Ugyanezt mondhatjuk Csákányról is. A szabadságot biztosító pátens 1646-ból kelt, de az 1643-as urbárium már mind a jobbágyok, mind pedig a zsellérek között 26 katonát, 14 hajdút, egy vajdát, egy vice vajdát, egy-egy tizedest, zászlótartót, dobost és lovászmestert írt össze.1 2 Ugyancsak korábbi adatok vannak az őrségiek katonai szolgálatára vonatkozóan, de ennek a középkortól kezdve eleve katonai céllal telepített, majd jobbágyi sorba süllyedt népcsoportnak a története meglehetősen speciális és tárgyalása nem illeszthető a jelen keretek közé. Érdekes feladat lenne e kiváltságolt helyek további sorsát is nyomon követni. Ennek részletes vizsgálatára a rendelkezésemre álló keretek között nem vállalkozhatom és nincs is mindegyikre adatom. Úgy látszik azonban,, hogy rendkívüli szívóssággal és néha meglepő sikerrel tudták megvédeni „őseik vérével szerzett" szabadságjogaikat. Körmend jogait pl. Batthyány П. Ádám (I. Ádám unokája) a XVII. század végén, a török kiűzése után is „kegyesen megerősíti", „emlékezvén őseik hívséges szolgálatára". Özvegye azonban támadást indít e kiváltságok ellen, melyek a török veszély elmúltával idejüket múlták. Mária Terézia korában véget nem érő úrbéri perbe keverednek az uradalommal, melynek kapcsán egész a királynőig elmennek panaszaikkal.13 Város-Hídvég pedig a XIX. század elejéig nyomonkövethetően megőrizte kiváltságait: ezt mutatja a 9. számú irat. Ä török háborúk megszűnte után a különböző XVIII. századi hadjáratokhoz állítottak ki bizonyos számú katonát, végül azonban eredeti, funkciójukat és kiváltságaik eredeti értelmét teljesen elveszítve, a földesúr látogatásakor „parádézó" elemekké váltak. Figyelemreméltó, hogy az 1760-as évek parasztmozgalmai során a földesúr fel tudta őket "használni a forrongó jobbágyok ellen. Kiváltságaik bástyafalai egyben jobbágytársaiktól is elválasztották őket. * Talán nem túlzott következtetés — abban a meggyőződésben, hogy a jelenlegi dunántúli adatokat a további kutatások még másokkal fogják szaporítani — az az állítás, hogy a végvárak és hódoltsági területek mentén, a XVII. században, a Muraköztől Biharig, hajdú vagy más megjelöléssel szereplő, katonáskodó, nagyjából azonos körülmények között élő szabadparaszti települések egész sorát találjuk az ország vezető mágnásainak, így a Zrínyieknek, Batthyányaknak, Rákócziaknak és Eszterházyaknak a birtokain. (Ez utóbbiak azonban nem adtak kiváltságokat, az itt élő hajdúk Báthori Gábortól, Bethlen Gábortól és I. Rákóczi Györgytől nyerték mentességüket.14 ) Önkénytelenül felmerül bennünk a kérdés: milyen társadalmi erők, törekvések eredőjeként állt elő ez a helyzet éppen a nagybirtok fokozódó allodizációjának s ezáltal egyre növekvő munkaigényének a korában? Egyik legfőbb hajtóereje kétségtelenül a jobbágyságnak feudális terheitől való szabadulnivágyása volt. De ez az egész jobbágyság egységes óhaja az egész 12 Batthyány lt. Urbáriumok. Ш. 32. sz. 13 Batthyány lt. Majorátus, Alm. 1. Lad. 2. No. 119, és Úrbéri iratok: Körmend. 14 A bihari hajdúk az Eszterházyak derecskei uradalmának egyes községeiben éltek. Vö. Szendrey István : i. m. 5—6. 1.
