Századok – 1960
Tanulmányok - Mérei Gyula: Szekfű Gyula történetszemléletének bírálatához 180
SZEKFÜ GYULA TÖRTÉNETSZEMLÉLETÉNEK; BÍRÁLATÁHOZ 235 réven a nemzetiségekkel föderációban megbékélni óhajtó — egyébként szintén nacionalista — elképzeléseik miatt, a magyar hegemónia ellenségeinek, Renner és Popovici fegyvertársainak, tehát nemzetietleneknek és a magyar talajtól idegen eszmékkel fertőzött elemeknek bélyegezte őket. E két sajátságukat pedig zsidó, vagyis idegen eredetükből vezette le.157 Itt is nyilvánvaló, hogy a polgári radikálisok azért kerültek a vádlottak padjára, mert inkább kevesebb mint több következetességgel harcoltak a fennálló osztályuralmi viszonyok ellen, küzdöttek azok bizonyos fokú demokratikus megváltoztatásáért. Akarva-akaratlan hozzájárultak az 1918. évi magyar polgári-demokratikus forradalom előkészítéséhez, ámbár nem ők robbantották ki azt, sőt akaratuk ellenére tört ki. Szekfü célja a polgári radikálisoknál ugyanaz volt, mint a proletariátus esetében: antiszemitizmus segítségével elhitetni, hogy a marxizmus, még inkább a bolsevizmus, a leninizmus, de még a csupán viszonylag haladó polgári radikalizmus is importcikk, a magyarságtól idegen eszme és ezen a réven egyúttal meggyűlöltetni mind a polgári-demokratikus, mind a proletárforradalmat: egyáltalán a forradalmi gondolatot és mozgalmat. Nem kevésbé fontos célja volt továbbá az is, hogy beiga-zolja a munkásosztály politikai éretlenségét, vezetésre való alkalmatlanságát, amelyet — szerinte — 1919 bukása igazolt. Az antiszemitizmus azonban -— mint erről már följebb szó esett — nem csupán a forradalom és a marxizmus ellen szolgált fegyverként. Lehetőséget nyújtott az osztályuralom más irányú megvédésére, a kizsákmányolás és a tömegnyomor igazi okainak leplezésére és a figyelemnek erről a tényről való elterelésére is. Szekfü élt is ezzel a lehetőséggel. 1867 után — írta a ,,Három Nemzedék"-hen — behozhattuk volna évszázados gazdasági elmaradottságunkat. Ehhez azonban hirtelen változás, hazai iparunk gyors fellendülése kellett volna. Hogyha „az eddig harcos és jogász nemzet egyszerre, márólholnapra, kereskedelmi és ipari tehetségnek bizonyul, el is jutottunk volna ide" •— vélte Szekfü. De ez nem történt meg, sőt „gazdasági életünk lassú bontakozásának egyik oka az, hogy a magyarság ez új korszakban is húzódozott e pályáktól".158 A parasztságot a mezőgazdaság foglalta el. A volt kiváltságos osztályoknak kellett volna kereskedelmi és ipari pályára lépniök annál is inkább, mert a korábbi közbirtokosok és a középbirtokos nemesek jelentős hányada elszegényedett és új megélhetési lehetőséget kellett keresnie. Mégsem ez történt, hanem az, hogy „a volt privilegizált osztályok görcsösen ragaszkodtak az »úri« pályákhoz, s inkább végképp leszállottak, fokról-fokra csúszva a társadalmi létrán, semhogy hirtelen kiragadják magukat megszokott körükből és az ipari produkció vagy kereskedelem szolgálatába álljanak".159 Betódultak az állami, megyei, városi hivatalokba és még az irnokságot is „úri" foglalkozásnak tekintették. így történt meg az, hogy a terményfeldolgozásra, értékesítésre már — Szekfü megfogalmazása szerint — nem a magyarság gyakorolt befolyást, és „az értéktöbblet ára sem őt gazdagítja. A végzetes könnyelműséggel, szervezkedési tehetetlenséggel üresen hagyott teret elfoglalta, könnyű szerrel, konkurrencia nélkül a zsidóság."16 0 Szekfü itt nem vette észre, hogy önmagával került ellentmondásba. Hogyha ugyanis már 1848 előtt is a zsidó, I 157 Uo. 358—359. 1. 158 1. m. 241. 1. 159 Uo. 242. I. 160 Uo.